Magyarország választ
múlva
2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
Publicisztika
A csőszkunyhó – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A csőszkunyhó – Szénási Sándor jegyzete

Az Orbán-rezsim módszerei változatosak, de a kémvádat eddig mellőzték az ellenfeleikkel szemben, ám a végítéletek idejében járunk, ahol szinte minden kés előkerülhet a konyhafiókból. A kémügy pont annyira bizonyított, mint a csőszkunyhóban árulkodó Rajk esete, vagyis sehogy, de hát a rendszer már régen nem ad semmilyen látszatra: egy ingatag hazugságra újabb dőlékeny kamu épül, arra megint egy bomlékony blöff, végül egy huszöt emeletes koholmánytömb imbolyog a levegőben, készen arra, hogy levesse magát a mélybe.

A mi kampányunk – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

A mi kampányunk – Selmeci János jegyzete

A mi kampányunkban arany vécékeféket visznek ukrán konvojok Amerikába, hogy ezzel a Tisza pártot támogassák, ahová ukrán informatikusok is beépültek, a franc sem tudja, hogy miért, de az egyik már 15 évesen is a haza ellen hackerkedett, miközben az évek óta, többek között titkosszolgálati források alapján oknyomozó újságíróról éppen a kampányhajrában derült ki, hogy többek között titkosszolgálati források alapján oknyomoz, tehát hazaáruló ukrán kém.

A budi aranya – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A budi aranya – Szénási Sándor jegyzete

Főúri színvonalú és árú minden, csak a valódi főúr hiányzott belőle mindig is, de kétségtelenül a valódi arany is. A köznyelv mégis az aranyvécé kategóriájába sorolta Matolcsy pipiskedését egy általa elképzelt arisztokrácia ritka levegőjébe, nyilván a Postapalota kertjébe leszúrt aranyozott, megrendítően undorító szarvasszobor miatt is.

Nem elv, hanem eszköz - Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

Nem elv, hanem eszköz - Kárpáti Iván jegyzete

Beszéljünk ismét a szuverenitásról. Na meg arról, hogy Szijjártó és Lavrov beszélgetésének a Pellegrininek szervezett hakni mellett van egy még kínosabb, szégyenteljes szála: a soviniszta, nyíltan magyarellenes Andrej Danko fémjelezte párt megtámogatása.

Hadd hallja csak mindenki - Dési János jegyzete
Publicisztika

Hadd hallja csak mindenki - Dési János jegyzete

A Szijjártó-Lavrov páros együtt dübörög - régóta nem titok ez. Ahogy valószínűleg az sem, hogy sűrű találkozóikon nemcsak dübörögnek, de Sz. Péter fecseg is.  2014. óta a gyors számítások szerint 25-ször futottak össze és a nyilvánosan bejelentett telefonhívások száma 38.

Három Nyilas Misi – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Három Nyilas Misi – Józsa Márta jegyzete

Az említett gyerekek a magyar társadalom erőforrásai volnának. Ők azok, akiket a hatalom már nem is ösztönöz különösképpen arra, hogy iskolába járjanak, tizenhat éves koruktól mehetnek, amerre akarnak, nincs szükség rájuk. Ha a civil erőfeszítések, elkötelezett szakemberek elkeseredetten becsuknák maguk mögött az ajtót, akkor a kurzus békésen ülhetne analfabéta törzsének díszpáholyában, és számlálgathatná elégedetten a neki nyújtott hálaszavazatokat.

Dackorszak – Józsa Márta jegyzete

30/03/2026 09:14

| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió

Van itt ez a furcsa kettősség, egyfelől jól esik és kényelmes ugyanabban a cipőben járni, amiben eddig, másfelől itt van ez a rettegés a hatalmi berendezkedés örökkévalóságától.

2026. március 26. Útszélen-részlet / Józsa Márta jegyzete - 2025.03.26.
03:06
00:00
Több mint 78 ezer választási értesítőt nem tudott kézbesíteni a posta, mert senki nem vette azokat át. Alighanem ezek a polgártársaink, egyúttal felnőtt magyar szavazók valahogy elszivárogtak, netán elmenekültek az országból, és végképp nem hagytak nyomot maguk után, legalábbis a döntési mechanizmusban inkább nem vennének részt. Értesítési címük sincs már, vagy legalábbis nem jelentették be. Mert minek? Értsd: Szombathely lakosságánál egy picit több magyar állampolgár azért nem választ április 12-én, mert az ő nyomukat már biztosan bottal ütheti a posta, a választási illetékes hivatal, valamennyi induló párt és maga a pártállam sem fér hozzájuk, ők már kívül kerültek a körön. Vagyis már elveszítették korábbi befolyásukat, védelmüket, kiszorultak egy adott csoportból vagy hatalmi holdudvarból. Ők már nem akarnak magyar szavazók lenni, szívtak így is eleget, köszi, hagyja őket mindenki békében.

Körülbelül ugyanennyi, tehát még egy szombathelynyi polgár regisztrált már a külképviseleti névjegyzékben, ők azok az elszánt honfitársak, akik mindenképpen elmennek több száz, netán több ezer kilométerre is, áldozva rá egy halom pénzt meg rengeteg időt, mert most – talán utoljára – még beleszólhatnak annak a rendszernek a működésbe, amelynek döntő befolyása volt abban, hogy elhúzták innen a csíkot.

Mindkét csoport magatartása érthető és tisztelendő. Nagy kérdés lesz is, hogy két-három hét múlva hogyan zuhan majd rá a lelkileg és egzisztenciálisan is kizsigerelt magyar választóközönségre, határon innen és túl, az egyelőre csak közvélemény-kutatásokból, meg az utcai vizuális szennyezésből sejtett, egyre közelebbi valóság. És hogy mit tudunk kezdeni adott esetben egy már régen látott változással. Változtatni ugyanis nehéz és ingoványos talajt ígérő dolog, sohasem tudni bizonyosan, hogy a biztos vég, avagy a vég nélküli bizonytalan a hasznosabb.

A régióban újra és újra felbukkanó rendszerváltások akár jelenthetnének elfogadható rutint is, amelyből tanulhatnánk. Ám a demokrácia több mint három és fél évtizede bukdácsolva és önismételve megszolgált inasévei után változatlanul nem látszik, hogy a magyar társadalom legalább a népakarat szakmájában az iparossegéd státuszába került volna, nemhogy végül elismert céhmester lett volna belőle.

Van itt ez a furcsa kettősség, egyfelől jól esik és kényelmes ugyanabban a cipőben járni, amiben eddig, másfelől itt van ez a rettegés a hatalmi berendezkedés örökkévalóságától. Így nem értékek mentén, hanem dacból fogunk szavazni. 

Amúgy a dackorszakot a hiszti, az akaratosság és az önkontroll hiánya jellemzi. Például azoknál, akik csak azért sem engednek valakit előre egy ajtón, mert nem. Azért nem lépnek egyet hátra, mert csak. Azért nem lépnek vissza egy választási kerületben, mert úgy tudják, hogy az az övék, és punktum. Ha ezen túllépünk, akkor talán meg is szűnhetne a Nemzeti Együttdacolás rendszere, a NER.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. március 26-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.