„Palackvisszaváltással
Publicisztika
A kólásdoboz - Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A kólásdoboz - Szénási Sándor jegyzete

Havasi Bertalan, Orbán korábbi sajtófőnöke ismét hazatalált. Az újságírói körökben sajtóelhárítónak becézett helyettes államtitkár visszaléphetett volt főnöke szolgálatába, és ez láthatóan több frusztrációjától szabadította meg, legfőképpen a magánytól, amibe a vereség után csöppent.

Aszály – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Aszály – Józsa Márta jegyzete

Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.

Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete

A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.

Dackorszak – Józsa Márta jegyzete

30/03/2026 09:14

| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió

Van itt ez a furcsa kettősség, egyfelől jól esik és kényelmes ugyanabban a cipőben járni, amiben eddig, másfelől itt van ez a rettegés a hatalmi berendezkedés örökkévalóságától.

2026. március 26. Útszélen-részlet / Józsa Márta jegyzete - 2025.03.26.
03:06
00:00
Több mint 78 ezer választási értesítőt nem tudott kézbesíteni a posta, mert senki nem vette azokat át. Alighanem ezek a polgártársaink, egyúttal felnőtt magyar szavazók valahogy elszivárogtak, netán elmenekültek az országból, és végképp nem hagytak nyomot maguk után, legalábbis a döntési mechanizmusban inkább nem vennének részt. Értesítési címük sincs már, vagy legalábbis nem jelentették be. Mert minek? Értsd: Szombathely lakosságánál egy picit több magyar állampolgár azért nem választ április 12-én, mert az ő nyomukat már biztosan bottal ütheti a posta, a választási illetékes hivatal, valamennyi induló párt és maga a pártállam sem fér hozzájuk, ők már kívül kerültek a körön. Vagyis már elveszítették korábbi befolyásukat, védelmüket, kiszorultak egy adott csoportból vagy hatalmi holdudvarból. Ők már nem akarnak magyar szavazók lenni, szívtak így is eleget, köszi, hagyja őket mindenki békében.

Körülbelül ugyanennyi, tehát még egy szombathelynyi polgár regisztrált már a külképviseleti névjegyzékben, ők azok az elszánt honfitársak, akik mindenképpen elmennek több száz, netán több ezer kilométerre is, áldozva rá egy halom pénzt meg rengeteg időt, mert most – talán utoljára – még beleszólhatnak annak a rendszernek a működésbe, amelynek döntő befolyása volt abban, hogy elhúzták innen a csíkot.

Mindkét csoport magatartása érthető és tisztelendő. Nagy kérdés lesz is, hogy két-három hét múlva hogyan zuhan majd rá a lelkileg és egzisztenciálisan is kizsigerelt magyar választóközönségre, határon innen és túl, az egyelőre csak közvélemény-kutatásokból, meg az utcai vizuális szennyezésből sejtett, egyre közelebbi valóság. És hogy mit tudunk kezdeni adott esetben egy már régen látott változással. Változtatni ugyanis nehéz és ingoványos talajt ígérő dolog, sohasem tudni bizonyosan, hogy a biztos vég, avagy a vég nélküli bizonytalan a hasznosabb.

A régióban újra és újra felbukkanó rendszerváltások akár jelenthetnének elfogadható rutint is, amelyből tanulhatnánk. Ám a demokrácia több mint három és fél évtizede bukdácsolva és önismételve megszolgált inasévei után változatlanul nem látszik, hogy a magyar társadalom legalább a népakarat szakmájában az iparossegéd státuszába került volna, nemhogy végül elismert céhmester lett volna belőle.

Van itt ez a furcsa kettősség, egyfelől jól esik és kényelmes ugyanabban a cipőben járni, amiben eddig, másfelől itt van ez a rettegés a hatalmi berendezkedés örökkévalóságától. Így nem értékek mentén, hanem dacból fogunk szavazni. 

Amúgy a dackorszakot a hiszti, az akaratosság és az önkontroll hiánya jellemzi. Például azoknál, akik csak azért sem engednek valakit előre egy ajtón, mert nem. Azért nem lépnek egyet hátra, mert csak. Azért nem lépnek vissza egy választási kerületben, mert úgy tudják, hogy az az övék, és punktum. Ha ezen túllépünk, akkor talán meg is szűnhetne a Nemzeti Együttdacolás rendszere, a NER.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. március 26-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.