Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Magyar James Bondok minden mennyiségben - Hardy Mihály jegyzete
26/03/2026 18:03
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Vajon merre jártak ezek az elvtársak, akarom mondani alkotmányvédő szakemberek, amikor az orosz kémek ki- bejárkáltak a külügyminisztérium szerverein és közben a Kalinkát dúdolták?!
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában erről a… kémjátszmáról? Hogy mikor ki, kit hallgatott le, miféle titkosszolgálatok tettek törvénytelen szolgálatot a kormánynak, hogy ki az orosz kém, ki az ukrán kém, melyik hatalmi erő- és erőszak központnak van nagyobb… James Bondja.
Azt sejteni lehetett, hogy miután az Orbán-kormány permanens szereptévesztésben szenved, és minden szinten azonosítja magát a magyar állammal, annak szervezeteivel, ezért a legkisebb ellenzéki kritikára hazaárulást és ukrán kémeket kiált. Nem is beszélve a héten kirobbant kémbotrányról. Aminek lényege, hogy a nyomozásban részvételre kényszerített rendőrszázados inkább kilépett a testülettől és kiborította a bilit. Merthogy a látszatnál erősebb a gyanú, miszerint valamelyik magyar állami titkosszolgálat megpróbálta beszervezni a Tisza-párt két informatikusát, hogy tegyék tönkre a párt számítógépes rendszerét. Dióhéjban ennyi a történet, az már csak hab a tortán, hogy a Pegasus után fejlesztett Candiru nevű izraeli kémszoftver telepítéséről is szó volt a Tisza rendszerébe.
Ahogy az már lenni szokott, a kormányzat azonnal ellentámadásba lendült, és máris ukrán beszivárgást kiáltott. Azt már megszokhattuk, csak a szómágiát kell alkalmazni, így lesz az állítólag békepárti kormányból a legnagyobb háborús uszító. A beszervezésnek ellenálló tiszás rendszergazdákból meg ukrán kém, Gulyás Gergely-módra. Arról meg persze szó sincs, hogy ebben a cseppet sem magasszínvonalú kémjátszmában, ha lehet hinni a rendőrtisztnek, éppen az alkotmányvédelmi hivatal égette magát szénné. Hiszen egy ellenzéki párt ellen indított akciójával éppen a védeni rendelt alkotmányt sértette meg, de nagyon. Vagyis már megint mindennek az ellenkezője igaz. És vajon merre jártak ezek az elvtársak, akarom mondani alkotmányvédő szakemberek, amikor az orosz kémek ki- bejárkáltak a külügyminisztérium szerverein és közben a Kalinkát dúdolták?!
A külügyminiszter meg kényszeredetten vigyorog, mint a bepisilésen kapott óvodás kisgyerek, amikor arról kérdezik, hogy ugyan miféle dolog az európai főellenséggel, Moszkvával cimborálni és telefonon, szinte élőben jelenteni Brüsszelből, a külügyi tanácsülésről, hogy „Szervusz Szergej, itt Pjotr, já dákládiváju vám…!”
Nincs szerencsénk. Ebben a 2026-os választási kampányban csak a lényegről nem esik szó. Például, hogy milyen állapotban van a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, mekkora lesz a benzin reális ára a választások után és mekkora lesz az infláció, és hogy jár-e még a vasút a síneken? Lesz-e mivel fűteni a következő télen és lesz-e tiszta ivóvizünk, vagy mindent felszívnak előlünk az örökké vízre szomjas kínai akkumulátorgyárak? Ezekre a kérdésekre Orbán Viktornak és tettestársainak nincs értelmes válasza.
Mi van helyette? Hát ez: a nevem Bond, Alkotmányvédő James Bond…
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2026. március 26-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

