Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
13/03/2026 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Sokat gondolkodom mostanában azon, hogy mennyit és miről szoktunk mi így közéletileg beszélgetni. Azt hiszem egyre többet és ugyan arról; az ember meghallgat egy Lakner Zoltán interjút a Klubrádióban, aztán átkapcsol a Youtube-ra egy Lakner Zoltán interjú miatt, este pedig elmegy mondjuk az Ingába meghallgatni Lakner Zoltánt.
Zoltán az összes beszélgetésben kiváló, a Tisza programját, és az összes idén megjelent szociológiai tanulmányt is olvasta, mégis fájdalmasan sokat kell arról beszélnie, hogy a kormány kormányzás helyett a külső veszélyektől való félelem gerjesztésével, és különböző társadalmi csoportokkal szembeni gyűlöletkeltéssel próbálja megnyerni az éppen aktuális választást. Belegondoltak már abba, hogy ha a kormány nem keltene gyűlöletet és félelmet, hanem megpróbálna kezdeni valamit az országgal, akkor mennyivel több tényleg fontos dologról tudna Lakner Zoltán beszélni? Esetleg, ne adj Isten, mennyi fontos dologról tudna beszélni még Orbán Viktor is, csak ha a gender és a migráns szavak helyett mindig azt mondaná, hogy iskola meg kórház, nekünk pedig nem kéne a drága műsoridőt azzal tölteni, hogy megint elmondjuk, hogy nem támadtak meg minket az LMBTQ-ukránok.
Most volt egy éves az újabb kormányzati drogháború, úgyhogy jól megbeszéltük a pszichiáter meg addiktológus szakértőkkel, hogy attól még senki sem szokott le a kábítószerről, hogy megbilincselték. Megbeszéltük ezt már tavaly is, meg 10-20-30 évvel ezelőtt is megbeszélték az akkori újságírók az akkori szakértőkkel, hogy a rendészeti megoldások nem működnek, és meg fogjuk beszélni jövőre is, meg tíz év múlva is, ha esetleg a politikusaink maradnak tök hülyék, de ugye milyen jó lenne, ha ehelyett mondjuk megelőzésről, ártalomcsökkentésről vagy arról beszélgetnénk sokkal többet, hogy miért kell több millió magyarnak valami cucc ahhoz, hogy egy picit legalább jól legyen?
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
De mivel ahogy a történelem sem, az újságírás és az ostoba szemét politikai számítás sem ér véget soha, bármit is hoz nekünk az április, vagy majd a következő, de hála önöknek, és a támogatásuknak, mi sokadszor is itt leszünk, ha nem kormányoznak rendesen, és megcsináljuk majd azt a Lakner Zoltán interjút megint, mert ez a mi munkánk, és nem is kevés, a jegyzetben nyomokban József Attila, a telefonnál pedig már itt is van velünk Lakner...
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2026. március 13-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

