Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
A vádlottak padja - Hardy Mihály jegyzete
Furcsán hangozhat, de ettől még tény, hogy Európa legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi szervezete nem volt felkészülve ilyenfajta belső bomlasztásra és cinikus árulásra, amit Orbán Viktor és Szijjártó Péter bemutatott.
Szegények – Szénási Sándor jegyzete
Amikor a görénykurzus névadója a kampányban elismerte, hogy elvesztette a nagyvárosokat, az értelmiséget, és a középosztály javát, akkor ez már régi igazság volt, és ez látszott is a Fidesz kommunikációján. Emlékszünk arra a borzongató emoji-kampányra, amelyhez már olvasni sem kellett tudni, a sárga arcok hangulatjelei dühöket, félelmeket, vagy éppen boldogságot irányítottak az ellenfelekkel szemben, az utóbbit viszont a Fideszre természetesen. Hogy az üzenet még érthetőbb legyen, az ellenzék biztos megítélése érdekében szarkupacokat ábrázoló emojikat, és hányással küzdőket is bevetettek. Még, vagy megint, most is ott vannak a falakon.
Előmásznak a roncsból a fideszes sofőrök - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a jelenség, amikor egy súlyos autóbaleset után, valaki szerencsésen kimászik saját lábán a roncsból, feláll és látszólag irracionális dolgokat kezd művelni. Össze-vissza mászkál, keresi az öngyújtóját, nyomkodja a telefonját, irreleváns kérdéseket tesz fel a segítségére sietőknek. Még csak a fejét sem ütötte be, egyszerűen még tart a sokk hatása, azt sem tudja hol van és valójában mi történt vele.
Mészáros a börtönben is keres - Dési János jegyzete
Az "épít magának" esetünkben annyit tett, hogy a „Mészáros“ nevű fényvisszaverő felület egy igen jelentős közpénzes melóba tenyerelt bele megint.
Ne sprashivay! - a külügyminisztérium darálójának nyílt levele Selmeci János jegyzetében
Négy különböző munkakör képviselője volt az asztalnál: egy miniszter, egy államtitkár, egy irodavezető és egy orosz gyártmányú iratmegsemmisítő. A miniszter, az államtitkár és az irodavezető székeken foglaltak helyet, az iratmegsemmisítő az asztalon darált. Elfogtam a nyílt levelét.
Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
Orosz troll-kolhoz Budapesten – Hardy Mihály jegyzete
7/03/2026 15:05
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
Az oroszok megszervezhetnek egy idegen zászlós titkos műveletet, afféle ukránnak látszó provokációt közvetlenül a választások előtt, hogy aztán a halálra rémült magyar szavazók tömegesen adják le voksukat a biztos megmentőnek látszó Fideszre és vezérkarára. … Elég csak zűrzavart kelteni a fejekben, ráijeszteni néhány „hol van apa?” AI-videóval a választóra és máris eltüntethető a Tisza előnye.
Napok óta próbálom megérteni, hogy ugyan mi az ördögért ment személyesen Moszkvába tárgyalni Vlagyimir Putyinhoz Szijjártó Péter? Mert az biztos, hogy a hivatalos közleményből egyetlen szót sem szabad elhinni, porhintés az, mind a két oldalról.
A két magyar származású vagy nemzetiségű ukrán hadifogoly elengedése orosz fogságból már más tészta. Mindez afféle választás előtti ajándék, orosz kampánytámogatás Orbán Viktornak. Hogy lám-lám, ha magyarokról van szó, akkor a magyar miniszterelnök képes rábírni egy atomnagyhatalom első számú vezetőjét, hogy tegyen egy megfelelő gesztust. Azokról a százezrekről persze nincs szó, ukránokról és oroszokról, akik egyszerű katonai fakereszt és sírhant alatt nyugszanak – kizárólag Vlagyimir Putyin jóvoltából. Aki a hatalma megőrzése és az orosz-szovjet birodalom kiterjesztése érdekében kész mészárszékre küldeni saját népe legjobb fiait és halálba küldeni az ukránokat is, katonákat és civileket egyaránt. 2022. február 24-én, az Ukrajna elleni orosz hadművelet megindításának a napján Vlagyimir Putyin végleg kiírta magát a civilizált nemzetek vezetőinek sorából, leplezetlenül megmutatkozott rendszerének fasiszta lényege.
Nem is áll vele szóba az unióba tömörült Európa egyetlen magára valamit is adó vezetője, kivéve Orbán Viktort és Szijjártó Pétert. A választ a miértre valahol Orbán Viktor 2009-es szentpétervári látogatásának környékén kell keresni, akkor lett a „ruszkik haza!”-fenegyerekből Putyin pincsikutyája. Hogy pontosan miért, azt csak találgatni lehet. Az tény, hogy az orosz olaj- és földgázszállításokon vastagon keres a MOL, ezen keresztül pedig a magyar költségvetés is. Ebben a képletben pedig az úgynevezett rezsicsökkentés vagy a lakossági energiaszámlák csökkentése nem oszt, nem szoroz. Cserébe viszont Vlagyimir Putyin jelentős dollárbevételekhez jut, amiből finanszírozni tudja az orosz hadiipart és ezen keresztül az Ukrajna elleni büntető hadjáratot. Ehhez azonban nem volt szükség személyes találkozóra, az orosz olajszállítások folytatásáról telefonon is egyeztethetett volna a két első számú vezető, ha már kedden úgyis beszéltek.
Önmagában már az is furcsa, hogy az orosz elnök személyesen fogad egy külügyminisztert. Ez ugyanis nem az ő szintje, protokolláris szempontból sem és az orosz diplomácia eddig nagyon kényes volt a hierarchiára. Hacsak nem valami sürgető válság, pl. a magyarországi választások elvesztésének réme fenyeget és emiatt kellett személyesen támogatást és segítséget kérni.
Meglehet, hogy Szijjártó még több támogatást kért Putyintól a választási kampány finiséhez. Jól tudjuk, hogy Oroszország egész troll-farmokat, mit farmokat, troll-kolhozokat tart fenn a külföldi politikai célok eléréséhez, ilyen volt a tavalyi romániai választások befolyásolásának kísérlete. Ezt a szívességet Moszkva simán megteszi leghűségesebb európai uniós szövetségesének, aki cserébe ott bomlaszt belülről, ahol csak tud. Az oroszok megszervezhetnek egy idegen zászlós titkos műveletet, afféle ukránnak látszó provokációt közvetlenül a választások előtt, hogy aztán a halálra rémült magyar szavazók tömegesen adják le voksukat a biztos megmentőnek látszó Fideszre és vezérkarára. Ne feledjük, ma már nem kell tankokat küldeni, mint 1956-ban Budapesten vagy 68-ban Prágában, esetleg 1979-ben Afganisztánban. Elég csak zűrzavart kelteni a fejekben, ráijeszteni néhány „hol van apa?” AI-videóval a választóra és máris eltüntethető a Tisza előnye. Vagy elég csak brutálisan meghekkelni – amúgy orosz módra – a választási eredményeket.
Végül azt sem zárhatjuk ki, hogy Szijjártó Péter ingatlanokat ment megnézni Moszkvában. Hátha találni egy nagycsaládosoknak is kényelmes, jól védett, magas kerítéssel elzárt kormányzati dácsát az orosz főváros környékén, mondjuk Bassár el-Aszad elűzött szíriai diktátor ingatlana szomszédságában. Egy olyan birtok, amibe április 13-án akár azonnal be is költözhet a bérlő a népes pereputtyával együtt. Csak annyi kérésem lenne ezzel kapcsolatban, hogy a szerencsétlen zebrákat azért hagyjuk már békén, ott ahol vannak, Hatvanpusztán…
Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2026. március 7., szombati adásában hangzott el a szerző felolvasásában. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

