A Medián nem hazudik, Orbán Viktor sem hazudik – Selmeci János jegyzete
Nem tudom. Erre a következtetésre azután jutottam, hogy három napot töltöttem el közeli kapcsolatban a Medián friss számaival, majd rövidebb viszonyt folytattam a Medián állítólagos januári nyers adataival, eközben pedig hozzáértő ismerőseimmel folytattam nyilvános, és nem nyilvános, de mindenképpen mélyreható beszélgetéseket a valóság feltárása érdekében, amiről, már a valóságról, ennek köszönhetően egyre kevesebbet merek tudni.
Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A hiteltelen - Szénási Sándor jegyzete
Mondhat és ígérhet bármit, már minden csak szó, duma, szöveg, smúz, hanta, sóder, illetve rizsa.
Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Grószmutti meghalt – Szénási Sándor jegyzete
28/02/2026 15:10
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Ha lengyelek lennénk, kérdezhetnénk, mikor jön Gliwice, 1939. szeptember 1-re utalva, amikor is Pesten Az Est nevű, akkor már kormánypártivá nyomorított napilap közölte, hogy a lengyelek az éjjel betörtek Németországba, a hitleri hadsereg ezért kénytelen volt támadni. Az akció egyébként egy sima hamis zászlós művelet volt, lengyel katonaruhás németek lőttek egy német rádióállomást, ez volt az ürügy az invázióra.
A kolléga iróniája persze Orbánnak szólt, aki ukrán fenyegetést kamuzva katonai őrizetet, és egy területen dróntilalmat rendelt el az energetikai rendszer védelmére.
Ha lengyelek lennénk, a mondott kolléga azt kérdezte volna, mikor jön Gliwice, 1939. szeptember 1-re utalva, amikor is Pesten Az Est nevű, akkor már kormánypártivá nyomorított napilap közölte, hogy a lengyelek az éjjel betörtek Németországba, a hitleri hadsereg ezért kénytelen volt támadni. Az akció egyébként egy sima hamis zászlós művelet volt, lengyel katonaruhás németek lőttek egy német rádióállomást, ez volt az ürügy az invázióra. A műveletnek a "Grószmutti meghalt" nevet adták.
O.V. miközben háborús vészhelyzetet produkál, és provokál, azt állítja, hogy az ukránok "további akciókra készülnek ellenünk", de egy korábbit sem nevez meg, nem is teheti, tekintve, hogy a darabszám a nullával egyenlő. Bár a rogáni parasztvakítás már ott tart, hogy Kijev a felelős a Barátság olajvezeték szivattyúállomásának megrongálásárt, az első, orosz belövés után a vezeték még működőképes volt. Hacsak úgy nem.
Mindenesetre Zelenszkij közölte, hogy a rendszer kijavítása nem megy gyorsan, amit O.V. politikai döntésnek tart, nem is tudjuk, miért. Miért is makacskodna egy ukrán vezető azok után, hogy Gulyás miniszter árulónak nevezte, Orbán az országát ellenségnek, az ukrán államot meg nem létezőnek? Igazán érthetetlen, hogy ezen felkapta a vizet. De talán nem állunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy az olajvezeték-mizéria két okát valójában Putyin és Orbán képezi, az előbbi sokszoros tömeggyilkosságok révén, a másik meg az áldozattal szembeni szisztematikus gyűlöletkeltés okán, amivel a magyarok nem kis részét tartósan meg is fertőzte.
A vészhelyzet orbáni elrendelése egy ügyvéd szerint olyan hamis közveszéllyel történő fenyegetésnek minősül, amiért három év is adható.
De persze nevezhetjük ezt paródiának is, aminek több poszt is nevezi, azzal a viccel, hogy Orbánt az ukránok megtámadták a Donbaszban, meg, hogy remélhetőleg hadifogságba kerül, de a vicc keserű, sőt tragikus, a komédia tragikomédia, amit Orbán drámának játszik el, és nem először. Volt már egy kis előjáték, akkor TEK-es páncélozott járművekkel "védte" a karácsonyi vásárok biztonságát, de aki akar, emlékezhet 2015 után olyan címlapokra, amelyeken kiskamaszok néztek ránk fegyvert fogva, harcra készen a muszlim migránsokkal szemben. Gyerekek militarizálása addig orosz szokás volt.
O.V. egy hamis zászlós művelet első felvonását bonyolítja éppen. Már megnevezte az ellenséget, már berendezte katonákkal és fegyverekkel a színpadot, már felkeltette a félelmet, és amivel ez jár, a gyűlöletet, és persze a hálát is a hívők szívében, akik könnyes szemmel merednek megmentőjükre.
Mások a színpadot nézik, felmegy-e másodszor is a függöny.
Szénási Sándor jegyzete a február 28-i Hetes stúdióban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
