Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A hiteltelen - Szénási Sándor jegyzete
Mondhat és ígérhet bármit, már minden csak szó, duma, szöveg, smúz, hanta, sóder, illetve rizsa.
Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
A Medián nem hazudik, Orbán Viktor sem hazudik – Selmeci János jegyzete
27/02/2026 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Nem tudom. Erre a következtetésre azután jutottam, hogy három napot töltöttem el közeli kapcsolatban a Medián friss számaival, majd rövidebb viszonyt folytattam a Medián állítólagos januári nyers adataival, eközben pedig hozzáértő ismerőseimmel folytattam nyilvános, és nem nyilvános, de mindenképpen mélyreható beszélgetéseket a valóság feltárása érdekében, amiről, már a valóságról, ennek köszönhetően egyre kevesebbet merek tudni.
Szerintem a Medián tényleg húsz százalékos különbséget mért, mások szerint is, izgalmas kérdés akkor, hogy miért nem járják már a kormányváltás hívei az örömtáncot, és kiabáljuk bele az elénk kerülő összes mikrofonba, hogy megbukott a Fidesz. Ha nem hisszük, akkor miért nem hisszük? Azért, mert valami furcsa Stockholm-szindróma fajta hatására, tizenhat ilyen év után nem hihetjük? Azért, mert EZEK mindenre képesek, vagy mert azt feltételezzük, hogy a közvélemény kutatók első mondatára a telefont lecsapók, vagy a telefonszámmal nem is rendelkezők között rejtőzködnek Orbán Viktor legnagyobb hívei?
Az emlegetett szamár is elkezdett egyébként politológusosat játszani; még korábbi önmagával is számháborúzott kicsit, miközben bejelentette, hogy a borzalmas Fidesz kampányának köszönhetően hússzal kevesebb választókerületben állnak nyerésre, mint azt korábban hazudta; az utóbbi napokban azonban Orbán Viktor szerintem – na most kommenteljék be, hogy fideszes vagyok – igazat mondott. Szerintem amikor a miniszterelnök azt mondja, hogy már a saját számaiknak sem hisz, őszinte; jobb híján radikalizálódik, de igazából nem tudja, hogy megnyerheti-e még a választást.
Úgyhogy Orbán Viktor sem tudja, én sem tudom. Végre van bennünk a focin kívül valami közös.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2026. február 27-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
