Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Jobb híján Vance - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Viktor ma az amerikai alelnököt tárlatvezeti, ezzel értékes órákat veszít a kampányban. Eleve nem is őt akarták, hanem nyilván a főnökét, de ő most azzal van elfoglalva, hogy bedöntse a világgazdaságot, egy más által nehezen értelmezhető mesterterv alapján. Ezzel az eseménnyel a kemény magon kívül másnak már nem nagyon tud imponálni.
Az indokolatlan nyugalom indoklása
Gondolatok húsvét apropóján arról, hogyan nem tudunk együtt ünnepelni, és a bizakodásról, hogy hamarosan talán mégis együtt veszünk egy nagy, tiszta, közös levegőt. Józsa Márta jegyzete.
Mi folyik itt? – Hardy Mihály jegyzete
Miért kellene tudomásul vennünk, hogy a magyar külügyminiszter Moszkva ügynökeként vesz részt az Európai Unió külügyi tanácsülésein és erről megönthetetlen bizonyítékok kerültek napvilágra? Hogy Magyarország annak az Aliser Uszmanov üzbég milliárdosnak és rokonainak akar szívességet tenni, aki a fémgyártásban és az elektronikai iparban birtokolt beruházásain keresztül támogatja Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajna ellen? Mi folyik itt?
Csak hazugság és semmi más – Selmeci János jegyzete
Egy héttel a választás napja előtt már nincs igazságuk, nincs semmijük. Ezzel szemben ott van a valóság: pénztárcák, kórházak, aranyozott vécék és az állam állapotáról kitálaló, hús-vér századosok formájában.
Korotkoje piszmo (Rövid levél) - Rózsa Péter jegyzete
Rózsa Péter jegyzetében segít Szijjártó Péternek kéréssel fordulni orosz kollégája felé.
Házmester-fasizmus - Hardy Mihály jegyzete
7/08/2025 18:04
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Színtiszta házmester-fasizmus, jól ismert magyarországi jelenség. Aki 1944 novemberében a nyilasoknál jelentette fel az embereket, az 1952-ben az ÁVH-ra rohangált majd 1957 januárjában beállt munkásőrnek, esetleg hazafias alapon jelentéseket írt a hírhedt III/III-as ügyosztálynak a BM-ben.
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a… feljelentésről. Az ilyesmi ugye egy hétköznapi ember fejében a legritkább esetben fordul meg, hacsak nem hallgatja a híreket. És azzal szembesül, hogy a szuterénvédelmi… akarom mondani az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, Lánczi Tamás rendőrségi feljelentést tett Fleck Zoltán jogszociológus ellen, idézet következik: „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntett előkészülete miatt”. A valóságban annyi történt, a nekünk is gyakorta nyilatkozó jogtudós felhívta a figyelmet arra veszélyre, hogy a köztársasági elnök egy esetleges 2026-os ellenzéki győzelem esetén hátráltathatja vagy késleltetheti a hatalomátadás normális menetrendjét.
Magyarán egy közjogi kérdésben kimondott nyilvános gondolat miatt irány az ügyészség, a rendőrség, rabosítás, kihallgatás és az államellenes vádemelés fenyegetése. Megismétlem, egy gondolat miatt. Nem is beszélve a médiában azóta kibontakozott elképesztő és személyes lejárató kampányról, sőt, a fenyegetésről, hogy ugyan rúgják már ki Fleck Zoltánt az ELTÉ-ről, ahol amúgy oktat. Íme a magyar tálibok akcióban vagy a gumibotokkal felszerelt vallási rendőrség, mint Iránban. Ez a magyar való világ 2025-ben.
Józan ésszel lássuk be: a Szuverenitásvédelmi Hivatalra semmi szükség, a vezetőjére, Lánczi Tamásra még annyira sem. Nagyszerűen elműködne az ország nélkülük is. Csakhogy van egyfajta bürokratikus önmozgás, hogy ha már van egy hivatal és annak vezetője is, akkor az előbb-utóbb cselekedni is fog. Különben miért fizetnénk közpénzből, nem igaz? Bejár a hivatalába tízmilliós szolgálati gépkocsin, jelentéseket ír, feladatokat oszt ki, értekezleteket hív össze, fizetésemelésre tesz javaslatot, továbbképzésre küldi a szuverenitásvédelmi szakértőket, feljelentés mintapéldányokat írat Microsoft Word-ben és PDF-ben.
Színtiszta házmester-fasizmus, jól ismert magyarországi jelenség. Aki 1944 novemberében a nyilasoknál jelentette fel az embereket, az 1952-ben az ÁVH-ra rohangált, majd 1957 januárjában beállt munkásőrnek, esetleg hazafias alapon jelentéseket írt a hírhedt III/III-as ügyosztálynak a BM-ben. Ennek a mentalitásnak az élő példája Lánczi Tamás, mondhatni a magyar politikai folklór szerves része. Ahol elügettek a lovak, ott maradt utánuk némi nyom, úgyhogy verebek is mindig akadnak…
Ami meg a köztársasági elnököt illeti, egy szatyor fontos érv szól ellene, hiszen a nagyközönség legfeljebb ingvasalásáról és az íróasztali ping-pong tudásáról ismeri. Meg arról, hogy mindent azonnal aláír, amit elé tesznek. Kesztyűbáb a javából. Papíron, de csak papíron a legfontosabb közjogi méltóság lenne, valójában marionett-figura Orbán Viktor cirkuszi vásári bábjátékában. Amiben, mint jól tudjuk, mindig van máááásik…
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2025. augusztus 7-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

