Van ez az ünnepnap, március tizenötödike, amelynek mégiscsak szólnia kellene a szabadságról, a szabadságérzetünkről és arról is, hogy a gyerekeinknek a XIX. századból a szabadságeszményt kellene eltanulniuk megemlékezés közben

El is gondoltam, hogy milyen lehet a jövője annak a Karmelitában gályázó asszonynak, aki a nőnapi puszira való felkérésre azt válaszolta volna a miniszterelnöknek, hogy csókolgassa kend az ördög öreganyját, vagy az ötezer forintos trappistát.

A mai hatalom úgy véli, hogy az orvosok amúgy meglehetősen öncenzúrázott, a szolidaritás szót hírből sem ismerő érdekérvényesítése olyannyira bosszantó számára, hogy igyekszik szitokszóvá tenni az orvos szót. A tanár szót már talán sikerült is.

Hát ez meg mi? - tehetnénk fel mi is a kérdést a mai közállapotokat látván nap mint nap. De itt most másképp hangzott el ez a kérdés.

"Annyi bajunk mellett legalább a brüsszelita-sorosista ördögi megszállástól meneküljünk meg, és hát milyen szerencse, hogy akadt szakember a konzervatív szellemi holdudvarban."

Hogyan segít a magyar kormány Ukrajnának, Törökországnak és a saját iskoláinak?

Egy zaklatási ügy margójára. Józsa Márta jegyzete.

Az Erasmus-programot "az Unió egyik legsikeresebb kezdeményezésének tartják, 1987-ben indult, megálmodói és résztvevői – már több mint két és fél milliónyi egykori és mai diák, köztük az uniós csatlakozás óta magyarok is – örömmel tisztelegnek vele a humanista tudós emléke előtt. Reméljük, hogy nem múlt időben beszélünk – mint oly sok humanista értékkel már megesett – így talán még nem kell a NER-alapítványi universitasok filisztereinek európai talárjukat a Türk Tanács kipcsak kaftánjára cserélniük."