Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.

Soha sincs korán ahhoz, hogy felnőttnek tekintsenek, ám most úgy látszik, ahhoz sincs késő, hogy felnőttként gondolják azt rólunk, hogy ne tudnánk választani tényleges, és nem kamu alternatívák közt.

A Lázár János vezette építési és közlekedési tárca utasszámlálást rendelt egy cégtől félmilliárd forintért. A pénzt egy vállalat kapta, de az utasokat a kalauzok számolták. Ingyen. Azaz nem egészen ingyen, fejenként egy-egy teljes doboz csokit kaptak cserébe.

A lakásszenteléskor a pap az ajtófélfára szokta írni az évszámot és három betűt, CMB-t, melynek jelentése: Christus Mensionem Benedicat, azaz Krisztus áldja meg e hajlékot. Kevésbé latinos műveltségű hívek számára létezik másik megfejtés is, a GMB, azaz Gáspár-Menyhért-Boldizsár.

A magyar társadalom korántsem olyan elutasító a meleg polgártársainkkal, mint amennyire azt a korifeusok szeretnék. Még akkor sem, ha ezek az emberek úgy élnek, ahogy a legtöbben szeretünk.

Lassú munkához idő kell, így aztán kaptak a boltok újabb fél év haladékot, addig is lehet gyűjtögetni az újabb káoszt.

Nem akkor ismerszik meg a hatalom ereje, amikor dől a lé Brüsszelből vagy Moszkvából és Pekingből, hanem akkor, amikor valamit meg kellene oldani.

Mindannyian látunk a nemzetközi médiában olyan eseteket, amikor a tájékoztatásunkért is fizetett politikusok válaszolnak a számukra akár nagyon kínos kérdésekre is. Unortodoxiában persze nem is várunk már el ilyeneket.