Parádé! – Neuman Gábor jegyzete
Miért vonulnak fel büszke emberek nagy csinnadrattával? Mert büszkék arra, hogy felvonulhatnak, énekelhetnek, táncolhatnak, megmutathatják magukat a többi embernek, hogy Ők békések, és senkinek sem kell tartani tőlük. Még Orbánnak se, Menczer Tamásnak se, és Rogán Antalnak se.
Az űrbe, vagy a Kossuth térre? - Selmeci János jegyzete
Lázár János jobb, mint Elon Musk, aki karanténban tartja, és nem adja vissza a magyaroknak a magyar űrhajóst, pedig régebben még hordta a trumpos sapkát, de most már ő is hazánk ellensége lett.
Gondolatok a kémkedésről - Hardy Mihály jegyzete
Georg Spöttle immár több, mint húsz éve haknizik a magyar médiában, az ATV-től kezdve egészen a Pesti Srácokig. Magát hol ex-kommandósnak, hol terrorizmus szakértőnek nevezi, de a mostani kormánymédiában már volt migrációs- és biztonságpolitikai szakértő is.
A kisember hatalma-Szénási Sándor jegyzete
A cél, hogy a kisember kezdjen rettegni a büntetéstől, ha rosszul lép, szavaz, szól, mert annak van tömeghatása.
Hátramenetben, padlógázzal - Kárpáti Iván jegyzete
A kormány egyensúlyoz: egyik kezével kampányra és saját klánjának gazdagodására szórja a pénzt, másik kezével súlyos kamatra vesz fel újabb kölcsönöket. A jövőt zálogosítják el, mert a jelenben nem mernek szembenézni a valósággal.
Combfix – Józsa Márta jegyzete
Magyarország 37 városában, 340-390 ezer példányban érhetők el ingyenesen a Mediaworks által terjesztett valamik- Gyújtósnak amúgy remekül alkalmasak, magam is sokszor tanúja voltam annak, amikor e kétségkívül praktikus célra gyűjtötték be a példányokat. De hogy bele is lapozzon valaki, és hozzájusson a neki egyenest a Karmelitából dedikált üzenethez, ehhez kell a vonzerő.
A templom egerei – Hardy Mihály jegyzete
Azt már látjuk a számokból, hogy az év elejére meghirdetett gazdasági repülőrajt… hát hogy is mondjam szépen, szóval elmaradt. Pedig a megszokott Választás Előtti Nagy Orbáni Osztogatáshoz iszonyú sok pénz kellene, de a jelek szerint most nincs. Sem euró, sem dollár, de még csak rubel vagy jüan sem.
Kedves melegek, tiltsátok be magatokat! - a kormány nyílt levele a Pride-ozóknak Selmeci János jegyzetében
Ma sikerrel megtiltottuk, hogy az abberál…, izé, magyarságtól idegen életmódotokat népszerűsítő szivárványos zászlókat függesszenek ki azokra az középületekre, amikre soha az életben senkinek eszébe nem jutott buzi zászlókat aggatni, IGEN, KIMONDTAM, de ennél többre nem vagyunk képesek.
Erő- és büfészak – Józsa Márta jegyzete
10/03/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.
mégis fennmaradhat
veszendő világ ügyét
megtartó igaznak,
ki a bőségszaruból
ajándékot adhat,
mert nemcsak a neve dús,
de valóban gazdag.
E néhány sort a De mundi statu – azaz a világ állapotáról című középkori diákdalból idéztem, mely a Carmina Burana című gyűjteményben szerepel, ugye az erre írott kantáta Carl Orff legnépszerűbb zeneműve. Néha megtörténik, hogy egy-egy kulturális intézményről, fogalomról vagy szereplőről váratlanul sok szó esik, és hirtelen felkerül a térképre olyasmi, mint mondjuk az Aranybulla. Amely eredetileg egy középkori királyi okirat, mára leginkább a mindennél vállalhatatlanabb magyar kurzusfilmgyártás kínosan röhejes jelképe. Most Orff vétlen főművének címe került még a bulvárlapok címlapjára is, egy társaságban emlegetve holmi ét- és itallappal.
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi. Ez az üzenet azok számára is átment, akik még csak nem is hallottak a Carmina Buranaról, és azok is megértették, akik jó eséllyel soha az életben nem juthatnának el az Ybl Miklós-építette épületbe, sem egy előadásra, sem az elhíresült büfébe.
Ide tartozik az a több mint kilencszáz ezer nyugdíjas, akinek a havi kosztpénze nagyjából megfelel egy operajegy árának. Megemlíthetjük ezen a listán szociális munkások, tanárok, egyetemi oktatók százezreit, akikről köztudott, hogy lényegében a hobbijuknak élnek amikor dolgoznak. Például a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egyik vezetője most mondta el, hogy a még nem oligarcháknak kiszervezett kevés felsőoktatási intézményben, mondjuk az aprócska ELTE-n arra kényszerülnek, hogy presztízsért ingyen oktató óraadókat, vagy doktoranduszokat vessenek azért, hogy egyáltalán meg lehessen tartani a kurzusokat.
És bármeddig folytathatjuk azoknak a felsorolását, akik kimaradnak a büféproblémákból. Nem is beszélve a diákokról, akiknek szintén nem jut arra, hogy megtanulják idejében: hogyan váljanak majd kultúrafogyasztókká. Természetesen én tisztában vagyok azzal, amit az operadirektor hajtogat, hogy a kultúra árucikk és misszió egyben, a jó menedzser pedig ott fogja meg az utolsó zsebben zsizsegő tízezrest, ahol tudja. Azt is tudom, hogy a kultúra árucikk voltát onnan lehet leginkább tetten érni, hogy ami nem éri meg a pénzét, azt nem veszi senki. Gondoljanak a kurzusfilmek élvezetére kivezényelt tömegekre – nemhogy belépőt, sok helyen ingyen buszt is kaptak mondjuk azok, akik egy politikus elhíresült káromkodásáról elnevezett műalkotást akarták megnézni – vagy csak elvárták tőlük. Hallom most, a minden kormányzati hájjal megkent Petőfi-filmet a magyarországi premierrel egyidőben a határon túl is fogják vetíteni; sajnos néhány potenciális nézőnek vélhetően apró bosszúságot fog okozni, hogy misszió ide vagy oda, olyan településekre is hirdettek díszelőadást, ahol semmilyen moziféle sincsen. Biztos nem írta ki a Google.
De, ha már kulturális misszió és opera: van egy olyan város nem messze innen, ahol két államilag finanszírozott operaház is működik, egy román és egy magyar, a várost Kolozsvárnak hívják. Milliónyi kincse mellett arról is híres, hogy a határában terül el Európa legnagyobb szeméttelepen létrejött gettója. Számos szociális erőfeszítés történik e telep felszámolására, emellett a kultúra szereplői is igyekeznek kreatívan segíteni, ahol lehet. A román opera társulata például közös előadást próbál együtt a Patarét nevű szegregátum lakóival, akiknek egy részét elviszik az operaházba is. Az ottaniba, persze, hogy mi lesz a menü büfében azt nem tudom. De remélem, hogy a világhírű szerzők közreműködésével, a helyiek életéről írt zeneműnek lesz akkora visszhangja, mint a NER-kultúrpolitika legfrissebb jelképének, az operaházi pacalpörköltnek.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című adásunk 2024. március 7-i adásában hangzott el.
