Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Csatamező vagy Lipótmező?
Az Alapjogokért Központnak sikerült összetrombitálnia Budapestre Európa és a világ politikai söpredékét (nyilván költségvetési adóforintokkal bőkezűen felvértezve), akik kétnapos dzsemborijukkal próbálják megtámogatni a magyar miniszterelnök európai kampányát.
Élünk egy vegyi csík alatt – Szénási Sándor jegyzete
A chemtrail ugyebár egy vegyi csík, amit nemcsak a katonai, de a polgári repülőgépek is maguk után húznak-vonnak, hogy a belőlük kihulló méreggel megritkítsák a Föld népességét, hogy aztán a maradékot egy szűk elit uralma alá vonhassa. Állítólag nanorobotokat is szórnak, amelyek belélegezve agyvérzést, infarktust, esetleg agysorvadást okoznak, bár ez utóbbi a teória hívei között már post festa.
A falusi miniszterelnök – Kárpáti Iván jegyzete
A vidékből is inkább azt szereti, amit egykor a főnemesek, több ezer négyzetméter bizonyítja ezt Hatvanpusztán, ha a Holdról nem is, de repülőről jól látható.
Pészah – Dési János jegyzete
Nem kell az egyiptomi szolgasághoz mérni természetesen a helyzetünket, mert haj' de örült volna az az egyiptomi rabszolga, ha csak az lett volna a gondja, hogy elveszik a színházát, meggyalázzák a moziját, birtokba veszik a könyvkiadását, leigázzák az iskoláját, félkegyelmű nyaloncokkal hazudják tele a világot és ellopják még, a... hmm mi is legyen a példa.... Megvan! Ha a fáraó kedvenc gázszerelője a nevére veszi a piramisokat és az egész Nílus partot felparcellázza, lebetonozza és jó pénzért kiárusítja.
Karosszék – Józsa Márta jegyzete
Most végez az a generáció, amely már kizárólag a Nemzeti Alaptantervnek nevezett kurzusideológia szerint érettségizik.
Előjáték, nem tudni mihez - Szénási Sándor jegyzete
Az világos, hogy Magyar, itt most nem részletezhető okok miatt kinyitotta egy sokkal zártabbnak hitt közösség jelentékeny részét.
Erő- és büfészak – Józsa Márta jegyzete
10/03/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.
mégis fennmaradhat
veszendő világ ügyét
megtartó igaznak,
ki a bőségszaruból
ajándékot adhat,
mert nemcsak a neve dús,
de valóban gazdag.
E néhány sort a De mundi statu – azaz a világ állapotáról című középkori diákdalból idéztem, mely a Carmina Burana című gyűjteményben szerepel, ugye az erre írott kantáta Carl Orff legnépszerűbb zeneműve. Néha megtörténik, hogy egy-egy kulturális intézményről, fogalomról vagy szereplőről váratlanul sok szó esik, és hirtelen felkerül a térképre olyasmi, mint mondjuk az Aranybulla. Amely eredetileg egy középkori királyi okirat, mára leginkább a mindennél vállalhatatlanabb magyar kurzusfilmgyártás kínosan röhejes jelképe. Most Orff vétlen főművének címe került még a bulvárlapok címlapjára is, egy társaságban emlegetve holmi ét- és itallappal.
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi. Ez az üzenet azok számára is átment, akik még csak nem is hallottak a Carmina Buranaról, és azok is megértették, akik jó eséllyel soha az életben nem juthatnának el az Ybl Miklós-építette épületbe, sem egy előadásra, sem az elhíresült büfébe.
Ide tartozik az a több mint kilencszáz ezer nyugdíjas, akinek a havi kosztpénze nagyjából megfelel egy operajegy árának. Megemlíthetjük ezen a listán szociális munkások, tanárok, egyetemi oktatók százezreit, akikről köztudott, hogy lényegében a hobbijuknak élnek amikor dolgoznak. Például a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egyik vezetője most mondta el, hogy a még nem oligarcháknak kiszervezett kevés felsőoktatási intézményben, mondjuk az aprócska ELTE-n arra kényszerülnek, hogy presztízsért ingyen oktató óraadókat, vagy doktoranduszokat vessenek azért, hogy egyáltalán meg lehessen tartani a kurzusokat.
És bármeddig folytathatjuk azoknak a felsorolását, akik kimaradnak a büféproblémákból. Nem is beszélve a diákokról, akiknek szintén nem jut arra, hogy megtanulják idejében: hogyan váljanak majd kultúrafogyasztókká. Természetesen én tisztában vagyok azzal, amit az operadirektor hajtogat, hogy a kultúra árucikk és misszió egyben, a jó menedzser pedig ott fogja meg az utolsó zsebben zsizsegő tízezrest, ahol tudja. Azt is tudom, hogy a kultúra árucikk voltát onnan lehet leginkább tetten érni, hogy ami nem éri meg a pénzét, azt nem veszi senki. Gondoljanak a kurzusfilmek élvezetére kivezényelt tömegekre – nemhogy belépőt, sok helyen ingyen buszt is kaptak mondjuk azok, akik egy politikus elhíresült káromkodásáról elnevezett műalkotást akarták megnézni – vagy csak elvárták tőlük. Hallom most, a minden kormányzati hájjal megkent Petőfi-filmet a magyarországi premierrel egyidőben a határon túl is fogják vetíteni; sajnos néhány potenciális nézőnek vélhetően apró bosszúságot fog okozni, hogy misszió ide vagy oda, olyan településekre is hirdettek díszelőadást, ahol semmilyen moziféle sincsen. Biztos nem írta ki a Google.
De, ha már kulturális misszió és opera: van egy olyan város nem messze innen, ahol két államilag finanszírozott operaház is működik, egy román és egy magyar, a várost Kolozsvárnak hívják. Milliónyi kincse mellett arról is híres, hogy a határában terül el Európa legnagyobb szeméttelepen létrejött gettója. Számos szociális erőfeszítés történik e telep felszámolására, emellett a kultúra szereplői is igyekeznek kreatívan segíteni, ahol lehet. A román opera társulata például közös előadást próbál együtt a Patarét nevű szegregátum lakóival, akiknek egy részét elviszik az operaházba is. Az ottaniba, persze, hogy mi lesz a menü büfében azt nem tudom. De remélem, hogy a világhírű szerzők közreműködésével, a helyiek életéről írt zeneműnek lesz akkora visszhangja, mint a NER-kultúrpolitika legfrissebb jelképének, az operaházi pacalpörköltnek.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című adásunk 2024. március 7-i adásában hangzott el.
