Út a börtön világába - Hardy Mihály jegyzete
Szögezzük le, hogy amiről tudunk, azt minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa, amint egyre újabb és újabb rémtörténetek és videók kerülnek elő kezdem azt gondolni, hogy Dante pokoli jelenetei váltak valósággá – Magyarországon és a magyar hatóságok csendes sunyításával.
Öltönyösök - Szénási Sándor jegyzete
Mármost hülye a rendszer, vagy sem? Ha nem hülye, akkor Kovács-Bunát sem tette volna meg megbízott igazgatónak a Szőlő utcában, de ha már, a debreceni tökig sáros igazgatóhelyettest aztán végleg mellőzte volna. De nem. A NER láthatóan büszkén vonul, pocsolyából szarba lép.
Amikor elfogynak a szakemberek - Kárpáti Iván jegyzete
Amikor elfogynak a szakemberek, nem megoldást keresnek, hanem trükköznek. Szabályokat hajlítanak, felelősséget tolnak lejjebb, orvosokat vezényelnek át saját szakterületüktől távol, sokszor írásos garanciák és megfelelő bérezés nélkül. Ha baj van, a felelősség az övék. Ha működik, a vezetés pipálhatja a spórolást.
Gazember, aki a verést helyesli - Dési János jegyzete
A verés fontos eleme a hagyományok láncolatának. Nehogy már az államra bízott gyerek kimaradjon ebből a közös nemzedéki élményből. Twist Olivért is verték, mégis milyen híres lett. Le a belpesti kényeskedéssel és sipákolással. Fenékig.
Mi szültük Twist Olivért – Józsa Márta jegyzete
Nincs okunk feltételezni azt, hogy bárki levonta volna ennek a két évszázada megírt történetnek a tanulságait.
A magyar gyerek az új migráns, én pedig fel vagyok b... - Selmeci János jegyzete
Mindenki tudja, hogy szörnyű dolgok történnek az állami gondozott gyerekekkel, és tudjuk, hogy ezeknek egy részét éppen azok tussolják el, akiknek ezekre a gyerekekre kellene vigyázniuk.
A háromszázalékos csapda - Rózsa Péter jegyzete
A kormány magánberuházásokat minősít nemzetgazdaságilag kiemeltté? A Szilas-park nevű vállalkozás ennek az állatorvosi lova.
Hulladékok - Szénási Sándor jegyzete
Trump mintha csak arra emlékezne, ami a fejében motoz, a külvilág csupán zaj a számára.
Erő- és büfészak – Józsa Márta jegyzete
10/03/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.
mégis fennmaradhat
veszendő világ ügyét
megtartó igaznak,
ki a bőségszaruból
ajándékot adhat,
mert nemcsak a neve dús,
de valóban gazdag.
E néhány sort a De mundi statu – azaz a világ állapotáról című középkori diákdalból idéztem, mely a Carmina Burana című gyűjteményben szerepel, ugye az erre írott kantáta Carl Orff legnépszerűbb zeneműve. Néha megtörténik, hogy egy-egy kulturális intézményről, fogalomról vagy szereplőről váratlanul sok szó esik, és hirtelen felkerül a térképre olyasmi, mint mondjuk az Aranybulla. Amely eredetileg egy középkori királyi okirat, mára leginkább a mindennél vállalhatatlanabb magyar kurzusfilmgyártás kínosan röhejes jelképe. Most Orff vétlen főművének címe került még a bulvárlapok címlapjára is, egy társaságban emlegetve holmi ét- és itallappal.
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi. Ez az üzenet azok számára is átment, akik még csak nem is hallottak a Carmina Buranaról, és azok is megértették, akik jó eséllyel soha az életben nem juthatnának el az Ybl Miklós-építette épületbe, sem egy előadásra, sem az elhíresült büfébe.
Ide tartozik az a több mint kilencszáz ezer nyugdíjas, akinek a havi kosztpénze nagyjából megfelel egy operajegy árának. Megemlíthetjük ezen a listán szociális munkások, tanárok, egyetemi oktatók százezreit, akikről köztudott, hogy lényegében a hobbijuknak élnek amikor dolgoznak. Például a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egyik vezetője most mondta el, hogy a még nem oligarcháknak kiszervezett kevés felsőoktatási intézményben, mondjuk az aprócska ELTE-n arra kényszerülnek, hogy presztízsért ingyen oktató óraadókat, vagy doktoranduszokat vessenek azért, hogy egyáltalán meg lehessen tartani a kurzusokat.
És bármeddig folytathatjuk azoknak a felsorolását, akik kimaradnak a büféproblémákból. Nem is beszélve a diákokról, akiknek szintén nem jut arra, hogy megtanulják idejében: hogyan váljanak majd kultúrafogyasztókká. Természetesen én tisztában vagyok azzal, amit az operadirektor hajtogat, hogy a kultúra árucikk és misszió egyben, a jó menedzser pedig ott fogja meg az utolsó zsebben zsizsegő tízezrest, ahol tudja. Azt is tudom, hogy a kultúra árucikk voltát onnan lehet leginkább tetten érni, hogy ami nem éri meg a pénzét, azt nem veszi senki. Gondoljanak a kurzusfilmek élvezetére kivezényelt tömegekre – nemhogy belépőt, sok helyen ingyen buszt is kaptak mondjuk azok, akik egy politikus elhíresült káromkodásáról elnevezett műalkotást akarták megnézni – vagy csak elvárták tőlük. Hallom most, a minden kormányzati hájjal megkent Petőfi-filmet a magyarországi premierrel egyidőben a határon túl is fogják vetíteni; sajnos néhány potenciális nézőnek vélhetően apró bosszúságot fog okozni, hogy misszió ide vagy oda, olyan településekre is hirdettek díszelőadást, ahol semmilyen moziféle sincsen. Biztos nem írta ki a Google.
De, ha már kulturális misszió és opera: van egy olyan város nem messze innen, ahol két államilag finanszírozott operaház is működik, egy román és egy magyar, a várost Kolozsvárnak hívják. Milliónyi kincse mellett arról is híres, hogy a határában terül el Európa legnagyobb szeméttelepen létrejött gettója. Számos szociális erőfeszítés történik e telep felszámolására, emellett a kultúra szereplői is igyekeznek kreatívan segíteni, ahol lehet. A román opera társulata például közös előadást próbál együtt a Patarét nevű szegregátum lakóival, akiknek egy részét elviszik az operaházba is. Az ottaniba, persze, hogy mi lesz a menü büfében azt nem tudom. De remélem, hogy a világhírű szerzők közreműködésével, a helyiek életéről írt zeneműnek lesz akkora visszhangja, mint a NER-kultúrpolitika legfrissebb jelképének, az operaházi pacalpörköltnek.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című adásunk 2024. március 7-i adásában hangzott el.
