Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Erő- és büfészak – Józsa Márta jegyzete
10/03/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.
mégis fennmaradhat
veszendő világ ügyét
megtartó igaznak,
ki a bőségszaruból
ajándékot adhat,
mert nemcsak a neve dús,
de valóban gazdag.
E néhány sort a De mundi statu – azaz a világ állapotáról című középkori diákdalból idéztem, mely a Carmina Burana című gyűjteményben szerepel, ugye az erre írott kantáta Carl Orff legnépszerűbb zeneműve. Néha megtörténik, hogy egy-egy kulturális intézményről, fogalomról vagy szereplőről váratlanul sok szó esik, és hirtelen felkerül a térképre olyasmi, mint mondjuk az Aranybulla. Amely eredetileg egy középkori királyi okirat, mára leginkább a mindennél vállalhatatlanabb magyar kurzusfilmgyártás kínosan röhejes jelképe. Most Orff vétlen főművének címe került még a bulvárlapok címlapjára is, egy társaságban emlegetve holmi ét- és itallappal.
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi. Ez az üzenet azok számára is átment, akik még csak nem is hallottak a Carmina Buranaról, és azok is megértették, akik jó eséllyel soha az életben nem juthatnának el az Ybl Miklós-építette épületbe, sem egy előadásra, sem az elhíresült büfébe.
Ide tartozik az a több mint kilencszáz ezer nyugdíjas, akinek a havi kosztpénze nagyjából megfelel egy operajegy árának. Megemlíthetjük ezen a listán szociális munkások, tanárok, egyetemi oktatók százezreit, akikről köztudott, hogy lényegében a hobbijuknak élnek amikor dolgoznak. Például a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egyik vezetője most mondta el, hogy a még nem oligarcháknak kiszervezett kevés felsőoktatási intézményben, mondjuk az aprócska ELTE-n arra kényszerülnek, hogy presztízsért ingyen oktató óraadókat, vagy doktoranduszokat vessenek azért, hogy egyáltalán meg lehessen tartani a kurzusokat.
És bármeddig folytathatjuk azoknak a felsorolását, akik kimaradnak a büféproblémákból. Nem is beszélve a diákokról, akiknek szintén nem jut arra, hogy megtanulják idejében: hogyan váljanak majd kultúrafogyasztókká. Természetesen én tisztában vagyok azzal, amit az operadirektor hajtogat, hogy a kultúra árucikk és misszió egyben, a jó menedzser pedig ott fogja meg az utolsó zsebben zsizsegő tízezrest, ahol tudja. Azt is tudom, hogy a kultúra árucikk voltát onnan lehet leginkább tetten érni, hogy ami nem éri meg a pénzét, azt nem veszi senki. Gondoljanak a kurzusfilmek élvezetére kivezényelt tömegekre – nemhogy belépőt, sok helyen ingyen buszt is kaptak mondjuk azok, akik egy politikus elhíresült káromkodásáról elnevezett műalkotást akarták megnézni – vagy csak elvárták tőlük. Hallom most, a minden kormányzati hájjal megkent Petőfi-filmet a magyarországi premierrel egyidőben a határon túl is fogják vetíteni; sajnos néhány potenciális nézőnek vélhetően apró bosszúságot fog okozni, hogy misszió ide vagy oda, olyan településekre is hirdettek díszelőadást, ahol semmilyen moziféle sincsen. Biztos nem írta ki a Google.
De, ha már kulturális misszió és opera: van egy olyan város nem messze innen, ahol két államilag finanszírozott operaház is működik, egy román és egy magyar, a várost Kolozsvárnak hívják. Milliónyi kincse mellett arról is híres, hogy a határában terül el Európa legnagyobb szeméttelepen létrejött gettója. Számos szociális erőfeszítés történik e telep felszámolására, emellett a kultúra szereplői is igyekeznek kreatívan segíteni, ahol lehet. A román opera társulata például közös előadást próbál együtt a Patarét nevű szegregátum lakóival, akiknek egy részét elviszik az operaházba is. Az ottaniba, persze, hogy mi lesz a menü büfében azt nem tudom. De remélem, hogy a világhírű szerzők közreműködésével, a helyiek életéről írt zeneműnek lesz akkora visszhangja, mint a NER-kultúrpolitika legfrissebb jelképének, az operaházi pacalpörköltnek.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című adásunk 2024. március 7-i adásában hangzott el.
