Új utakon - Hardy Mihály jegyzete
Csak a rend kedvéért jegyzem meg, mert a politikai emlékezet igen rövid, hogy a német kancellár és a francia elnök az utóbbi években már úgy kerülte Orbán Viktort, mint a leprást.
Még itt van – Szénási Sándor jegyzete
Hogy a letűntnek hitt kor mennyire jelenvaló, azt éppen a rezsim bomlástermékei bizonyítják, konkrétan a szándékos kiszivárogtatások az Orbán papa valóságos bevételeiről, arról, hogy az aranykonvoj elrablására maga Orbán adott utasítást, és jönnek még dolgok, amelyek felméréséhez a legelszabadultabb fantázia is gyerekes képzelgés volt csupán. Száz tonnás Argentinosaurus-ok másznak elő a mocsárból, folyik róluk a bűzös lé.
A szék veszélyben, a lelkiismeret felébredt Sulyokban - Kárpáti Iván jegyzete
Amíg mások közjogi szerepe, függetlensége vagy hitelessége volt terítéken, Sulyok Tamás ritkán hallatta a hangját. Most, hogy a saját tisztsége került politikai vita középpontjába, hirtelen fontos lett a jogállam, a demokrácia és az alkotmányos rend.
Marionettek - Józsa Márta jegyzete
Esetünkben a Sándor-palota erkélyéről, ahonnan úgy, de úgy tud lenézni, hogy pillanatnyi tisztánlátást sem tudunk kiolvasni a tekintetéből. Nem érti, hogy lehet az, hogy jogi háttér ide vagy oda, a közönség bizony nem csak arra szavazott, hogy eddigi gazdájától elszakítva hánykolódjék, hanem arra, hogy eddigi irányítóját követve tűnjön el oda, ahová való.
Daráló – Józsa Márta jegyzete
A frissen ülésező parlament nem módosítja a gyülekezési törvényt. Amelyet elődje a könyvdarálás ihletettségében alkotott. Így az idei Pride-ot jogilag a tavalyi, lényegében minden demokrata által iszonyodva bírált törvényi körülmények között tartják meg. Ha addig nem változik valami. Valahogy ennek a jogszabálynak a módosításakor kifulladt a vehemens rendszerváltó lendület.
Kezdjünk már élni! – Rózsa Péter jegyzete
Tizenhat évnyi rikácsolás, ijesztgetés, ellenségeskedés, háborús és békepropaganda egyszerre – hát ebből tényleg elég volt. … A teljes zűrzavar, elviselhetetlen médiazaj. Most akkor ennek vége lesz? Vagy …?
Egy kritika, egy dicséret és Sulyok Tamás méltósága - Selmeci János jegyzete
A Kárpát-medence külpolitikai géniuszának hála azonban az előző kormánynak még a mindenkinek járó pénzt sem sikerült hazahoznia, cserébe a nagy, hm, semmiért. A Tisza-kormány első időszaka egyébként bizonyára részben arról szól majd, hogy rácsodálkozunk olyan antifideszes jelenségekre, mint az átláthatóbb kommunikáció vagy az, hogy nem lopnak.
NER-trükk: ha kell, van az is ami nincs - Rózsa Péter jegyzete
A hatvanpusztai birodalom Orbán Viktor apjának a nevén van, akinek céges bevételei 10 év alatt meg sem közelítették a birodalom építési költségeit, jelenlegi éves jövedelme pedig, a cégeiből kivehető osztalék éppen csak a házikó és a hozzá tartozó infrastruktúra fenntartására elég. Kenyérre már e mellett nem jut. Legalábbis törvényesen, elfogy minden pénze. Azt viszont Hadházy Ákos korábbi független országgyűlési képviselő valamint több oknyomozó újságíró felderítette, hogy a beruházást Mészáros Lőrinc egyik cége végezte.
Erő- és büfészak – Józsa Márta jegyzete
10/03/2024 12:00
| Szerző: Józsa Márta
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi.
mégis fennmaradhat
veszendő világ ügyét
megtartó igaznak,
ki a bőségszaruból
ajándékot adhat,
mert nemcsak a neve dús,
de valóban gazdag.
E néhány sort a De mundi statu – azaz a világ állapotáról című középkori diákdalból idéztem, mely a Carmina Burana című gyűjteményben szerepel, ugye az erre írott kantáta Carl Orff legnépszerűbb zeneműve. Néha megtörténik, hogy egy-egy kulturális intézményről, fogalomról vagy szereplőről váratlanul sok szó esik, és hirtelen felkerül a térképre olyasmi, mint mondjuk az Aranybulla. Amely eredetileg egy középkori királyi okirat, mára leginkább a mindennél vállalhatatlanabb magyar kurzusfilmgyártás kínosan röhejes jelképe. Most Orff vétlen főművének címe került még a bulvárlapok címlapjára is, egy társaságban emlegetve holmi ét- és itallappal.
Élénk társadalmi vita folyik arról, hogy kötelező-e lazacot és kaviárt fogyasztani az operaházi előadások kényszerszünetében, miközben nyilvánvaló, hogy keresve sem lehetett volna ennél kézenfekvőbb, mémesíthetőbb jelképet találni ahhoz, ami e kurzus kultúrpolitikáját kifejezi. Ez az üzenet azok számára is átment, akik még csak nem is hallottak a Carmina Buranaról, és azok is megértették, akik jó eséllyel soha az életben nem juthatnának el az Ybl Miklós-építette épületbe, sem egy előadásra, sem az elhíresült büfébe.
Ide tartozik az a több mint kilencszáz ezer nyugdíjas, akinek a havi kosztpénze nagyjából megfelel egy operajegy árának. Megemlíthetjük ezen a listán szociális munkások, tanárok, egyetemi oktatók százezreit, akikről köztudott, hogy lényegében a hobbijuknak élnek amikor dolgoznak. Például a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egyik vezetője most mondta el, hogy a még nem oligarcháknak kiszervezett kevés felsőoktatási intézményben, mondjuk az aprócska ELTE-n arra kényszerülnek, hogy presztízsért ingyen oktató óraadókat, vagy doktoranduszokat vessenek azért, hogy egyáltalán meg lehessen tartani a kurzusokat.
És bármeddig folytathatjuk azoknak a felsorolását, akik kimaradnak a büféproblémákból. Nem is beszélve a diákokról, akiknek szintén nem jut arra, hogy megtanulják idejében: hogyan váljanak majd kultúrafogyasztókká. Természetesen én tisztában vagyok azzal, amit az operadirektor hajtogat, hogy a kultúra árucikk és misszió egyben, a jó menedzser pedig ott fogja meg az utolsó zsebben zsizsegő tízezrest, ahol tudja. Azt is tudom, hogy a kultúra árucikk voltát onnan lehet leginkább tetten érni, hogy ami nem éri meg a pénzét, azt nem veszi senki. Gondoljanak a kurzusfilmek élvezetére kivezényelt tömegekre – nemhogy belépőt, sok helyen ingyen buszt is kaptak mondjuk azok, akik egy politikus elhíresült káromkodásáról elnevezett műalkotást akarták megnézni – vagy csak elvárták tőlük. Hallom most, a minden kormányzati hájjal megkent Petőfi-filmet a magyarországi premierrel egyidőben a határon túl is fogják vetíteni; sajnos néhány potenciális nézőnek vélhetően apró bosszúságot fog okozni, hogy misszió ide vagy oda, olyan településekre is hirdettek díszelőadást, ahol semmilyen moziféle sincsen. Biztos nem írta ki a Google.
De, ha már kulturális misszió és opera: van egy olyan város nem messze innen, ahol két államilag finanszírozott operaház is működik, egy román és egy magyar, a várost Kolozsvárnak hívják. Milliónyi kincse mellett arról is híres, hogy a határában terül el Európa legnagyobb szeméttelepen létrejött gettója. Számos szociális erőfeszítés történik e telep felszámolására, emellett a kultúra szereplői is igyekeznek kreatívan segíteni, ahol lehet. A román opera társulata például közös előadást próbál együtt a Patarét nevű szegregátum lakóival, akiknek egy részét elviszik az operaházba is. Az ottaniba, persze, hogy mi lesz a menü büfében azt nem tudom. De remélem, hogy a világhírű szerzők közreműködésével, a helyiek életéről írt zeneműnek lesz akkora visszhangja, mint a NER-kultúrpolitika legfrissebb jelképének, az operaházi pacalpörköltnek.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen című adásunk 2024. március 7-i adásában hangzott el.
