Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kutyaélet - Szénási Sándor jegyzete
A lényeg, hogy Rogánék rájöttek, mi a Tisza végső célja. Hogy kínjukban, vagy boldogságukban, hogy végre eszükbe jutott valami ütős, nem sejtjük. De ez jött ki: az ebadó a cél, mi más?
Zelenszkij dilemmája - Kárpáti Iván jegyzete
Zelenszkij ma már egyszerre próbál megfelelni azoknak, akik gyors lezárást akarnak, és azoknak, akik az oroszok elszámoltatását követelik.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
3/12/2025 18:03
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Európa láthatóan jobbra húz, és miért is ne lenne ez rendben lévő, az európai kereten belüli jelenség, csak hát a jobbra húzás leggyakrabban a szélsőjobbot jelenti.
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja. Senki sem érti, miért, legalábbis a nem-Vox szavazó szülők azt mondják, nem értik. Holott a gyerekek névvel, címmel mondják el a kérdezőbiztosoknak, hogy az élethelyzetüket kilátástalannak érzik, a politikának változnia kell, a hat éve regnáló szocialistáknak menniük kell. Az érvek nem különböznek az általános nyugat- európai képtől: a lakhatási válság egyre őrjítőbb, a bérek alacsonyak, a politikusok lopnak, és ugyan nem értenek teljesen egyet a Vox-al, de ők legalább kipróbálatlanok, ezért, és éppen a demokrácia nevében kellene lehetővé tenni a kormányzást számukra is. Hátha...
És itt jön majd egy csavar.
Egy Thalia nevű, a murciai San Javier-ben éttermet tulajdonló fiatal nő azt mondja, a legnagyobb probléma az illegális bevándorlás. Hogy ez baj, nem kétséges. Az már inkább az, hogy szerinte az idegenek, akik nem beszélnek spanyolul (vagyis nem latinók) minden segélyt elvisznek, a helyieknek lassan semmi sem jut. Ezt a téveszmét máshol is, pl. Írországban, Skóciában is mondják, ebben sincs semmi extra. Abban sincs, hogy a bűnözés legfőbb okai a külföldiek lennének. Spanyolországban a bevándorlók aránya 20%, a munkát vállalók 14% - bevándorló, marad 6%, ezeknek egy kis része valóban bűnöző, Thalia éttermét arab bandák eddig háromszor rabolták ki, erről videók vannak. Ezzel együtt a teljes spanyol bűnözés tíz éve nem nő.
Szóval az arabok, pontosabban a muszlimok. A fiatalok éppen velük kapcsolatban mutatják a legtöbb félelmet. Arról beszélnek, hogy nemsokára több lesz a muzulmán, mint a keresztény. Ez pedig azért baj, mert az iszlám eltörli a női jogokat, a melegeket üldözni fogják. Említenek muszlim országokat, ahol ki is végzik őket.
A csavar itt van. Vagy inkább valami torzulat.
A fiatalok jelentős része tehát liberális, demokratikus értékek védelmében választaná azt a szélsőjobboldali pártot, amely éppen a nőgyűlöletéről, jogtagadásáról, melegellenességéről ismert, viszont leállítaná a nem latino bevándorlást. A demokráciapárti új generáció, és az öreg fasiszták csak ebben bírnak találkozni, de tűnik, ez elég is. Mindezért a hitelüket vesztett régi elitek persze sokat tettek, de játszik itt a szokásos történelmi feledékenység is. A diktátor Franco a fiataloknak már nem egy mumus, hanem valaki, aki alatt rend volt. Arról sem beszél senki, hogy Hitler hatalomra jutásától hányan várták a játékszabályokkal működő demokrácia helyreállítását. Aztán lett, ami lett, itt is, ott is. Nincs új kór a nap alatt.
Ne feledkezzünk meg azért a „belga” spanyolokról sem. Hugo Escarpa a Pompeu Fabra Egyetemen tanul Barcelonában. Ő és diáktársai a Cataluna téren szokták felverni a sátraikat: itt szónokolnak az alkotmány, az emberi jogok, a katalán autonómia, a spanyol egység, és a nyelvi szabadság mellett. A függetlenségiek többször megtámadták őket, Hugo-t egy diszkóban meg is verték, bár nem volt számára világos, katalán nacionalisták ütötték, vagy Vox-párti aktivisták. Ott a földön fekve neki mindegy is volt.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. december 3-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
