„Palackvisszaváltással
Publicisztika
Vendégmunka – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Vendégmunka – Józsa Márta jegyzete

Ma Magyarországon mintegy 120 ezer külföldi vendégmunkás dolgozik, leginkább a feldolgozóiparban, az autóiparban, az építőiparban és a turizmus-vendéglátás területén. Vagy például a legjobban láthatóan talán a futárcégeknél. Többnyire amúgy rabszolgasorban, és értük még csak nem is tüntettünk, ellenük azonban többen szónokoltak. Akikre most tilalmat ígér az új kormány, de hogy utána mi lesz, azt egyelőre nem tudni.

A neheze most következik – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

A neheze most következik – Hardy Mihály jegyzete

Mostanra az utcabálok, az ünneplés ideje elmúlt, Magyar Péter pedig a kampány idején a tőle megszokott energiával látott neki a munkának. … Az első jelek bíztatóak, úgy tűnik, hogy volt mesterterv és vannak vagy lesznek emberei a magyar maffiaállam felszámolására. Hirtelen a rendőrség meg az ügyészség is felébredt …

Új utakon - Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Új utakon - Hardy Mihály jegyzete

Csak a rend kedvéért jegyzem meg, mert a politikai emlékezet igen rövid, hogy a német kancellár és a francia elnök az utóbbi években már úgy kerülte Orbán Viktort, mint a leprást.

Még itt van – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Még itt van – Szénási Sándor jegyzete

Hogy a letűntnek hitt kor mennyire jelenvaló, azt éppen a rezsim bomlástermékei bizonyítják, konkrétan a szándékos kiszivárogtatások az Orbán papa valóságos bevételeiről, arról, hogy az aranykonvoj elrablására maga Orbán adott utasítást, és jönnek még dolgok, amelyek felméréséhez a legelszabadultabb fantázia is gyerekes képzelgés volt csupán. Száz tonnás Argentinosaurus-ok másznak elő a mocsárból, folyik róluk a bűzös lé.

 Marionettek - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Marionettek - Józsa Márta jegyzete

Esetünkben a Sándor-palota erkélyéről, ahonnan úgy, de úgy tud lenézni, hogy pillanatnyi tisztánlátást sem tudunk kiolvasni a tekintetéből. Nem érti, hogy lehet az, hogy jogi háttér ide vagy oda, a közönség bizony nem csak arra szavazott, hogy eddigi gazdájától elszakítva hánykolódjék, hanem arra, hogy eddigi irányítóját követve tűnjön el oda, ahová való.

Daráló – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Daráló – Józsa Márta jegyzete

A frissen ülésező parlament nem módosítja a gyülekezési törvényt. Amelyet elődje a könyvdarálás ihletettségében alkotott. Így az idei Pride-ot jogilag a tavalyi, lényegében minden demokrata által iszonyodva bírált törvényi körülmények között tartják meg. Ha addig nem változik valami. Valahogy ennek a jogszabálynak a módosításakor kifulladt a vehemens rendszerváltó lendület.

Reng a föld április 12. óta - Dési János jegyzete

8/06/2026 18:03

| Szerző: Dési János/Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Emelje fel a kezét, aki emlékszik arra, hogy a Fidesz-uralom idején egy kisebb hadsereg szállta volna meg Matolcsy György otthonát, hogy végigtúrták volna Matolcsy Ádám hivatali helyiségeit, néhány százmilliárdot keresve, hogy Mészáros Lőrincre rárúgták volna hajnalban az ajtót, miközben Várkony Andrea úgy aludt a mellkasán mint egy kisbababa (saját szíves közlése) és néhány közbeszerzés zavaros ügyeit firtatták volna.

2026. június 08. Dési János jegyzete - Esti gyors (2026. június 8., hétfő)
04:20
00:00

Kommandósokkal, rohamrendőrökkel, fenyegetések sorával ugrott neki az Orbán-rendszer az Integritás Hatóság elnökének, amikor szervezete vizsgálni akarta az állami költéseket és a közbeszerzéseket – derült ki a DE! Akcióközösség legújabb filmjéből.

Kétségtelen, lehet erre azt a választ is adni, Bíró Ferenc elnök azért kiált most politikailag megkonstruált ügyet, hogy elkerülje a felelősségre vonást, mert hátha mégis igaz az, amit állított róla és az ügyészség, amelyik most váddal fenyegeti.

Egy pillanatra akkor most tegyük félre azt, hogy sértett-e bármilyen szabályt az Integritás Hatóság elnöke vagy sem.

Emelje fel a kezét, aki emlékszik arra, hogy a Fidesz-uralom idején egy kisebb hadsereg szállta volna meg Matolcsy György otthonát, hogy végigtúrták volna Matolcsy Ádám hivatali helyiségeit, néhány százmilliárdot keresve, hogy Mészáros Lőrincre rárúgták volna hajnalban az ajtót, miközben Várkony Andrea úgy aludt a mellkasán mint egy kisbababa (saját szíves közlése) és néhány közbeszerzés zavaros ügyeit firtatták volna. De Tóni, Barbara és Ádám álmát sem zavarták meg, ahogy az sem került soha szóba, hogy a túróba kereshetett az elérhetetlen és megtalálhatatlan cégével évi ötszázmilliót a külügyminiszter felesége. Nem különösebben firtatták Deutsch Tamás testvérének hirtelen meggazdagodását. De még Nagy Márton luxusútjai és magánrepülőgépezése sem váltott ki különösebb érdeklődést. Ahogy „édesapám félig kész mezőgazdasági üzeme” Hatvanpusztán is legfeljebb, ha a zebracsordát és a békésen legelésző bivalyokat izgatta eddig. Ja, hogy közben a Matolcsy-árvák ellopták és kirabolták a Metropolitán egyetemet, de annyira, hogy az már az Állami Számvevőszéknek is feltűnt? Sebaj.

Bige Lászlón kívül, aki emlékeim szerint minden pert megnyert az állam ellen végül, csak Bíró Ferenccel művelték azt, amit tettek. Vagyis, ha akár szabálytalanul is használt egy autót - de könnyen lehet, hogy ez is csak hazugság -, akkor is nyilvánvaló, hogy a tevékenységéért próbáltak rajta bosszút állni - hiszen különben nem különösebben izgatta a hatóságokat, ha a közpénzek gyorsan szublimáltak magánvagyonokká.

Az állam, mint maffia.

Ráadásul, akik így maffiáskodnak, azok egyrészt azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, másrészt azt, sosem lesz a rendszernek vége - ezért nem kell tartaniuk a maffiamódszereik következményeitől.

Azt pedig, hogy a hatóságok a rendőrséget az ügyészséget és a többit saját B-közép verőembereikké silányították, sokat elárul a fegyveres testületek vezetéséről is. (Jó, legkésőbb a Gundalfos sztori óta sok illúziónk e tekintetben nem lehetett.) És a pretoriánus TEK is mire kellett vajon?

Az Orbán-rendszer a lopásra optimalizálta az államgépezetet, a nagy-család igyekezett zsebretenni, amit lehet. És a zsebe nagyra nőtt, és a szorgalma sem lankadt e tekintetben. Nem zebra, a kenguru a címerállat itt a feneketlen zsebével.

A nyilvánvalóan hivalkodó viselkedés, a magánrepülőzgetés, a feleslegesen méregdrága szállodák, a pazarló épületek a rendszer lényegét jelentették. Meg arra is jó volt talán, hogy a magukat kicsit elengedő figurákat meg lehetett zsarolni azzal, ha nem működik közre, botrány lesz. Ezek szerint a többség értette a keresztapa szép szavát. Az Integritás Hatóság elnökét is csak rendre-csendre akarták nevelni. Puszta jószándékból, nehogy baja történjen

Csak aztán az az április 12-e megrengette a maffia-birodalmat. Reng a Föld azóta is.