„Támogassa
A lényeg

Büfébotrány: a korábbi üzemeltető szerint jogellenesen tette ki őket az Operából Ókovács

4/03/2024 21:22

| Szerző: Klubrádió

A Zsidai Gasztronómiai Csoport azt állítja, hogy 2030 augusztusáig élő, határozott idejű szerződése van az Operaház teljes gasztronómiájának működésére, vagyis jogellenesen tették ki őket az Operaház büféjéből, emiatt közlésük szerint peres eljárás is folyamatban van.

Közleményükben, melyet az Index idézett, azt írták: ezt a szerződést egy 2015-ös közbeszerzés megnyerése után kötötték velük, és az Operaház és Erkel Színház büféi, művészbüféi és a földszinten egy kávéház üzemeltetésére vonatkozik.

„2023-ban az Operaház szerződést szegve későn és nem megfelelő minőségben adta vissza az elhúzódó felújítás után a gasztronómiai tereket, azaz a büféket/bárokat és az Opera Cafét is, majd 2023. októberben mondvacsinált okból felmondta a szerződést az Opera Gasztronómia Kft-vel” – közölték.

Hozzátették, hogy szerintük a Magyar Állami Operaháznak 100 millió forint nagyságrendű tartozása van a nem megfelelő és késői átadás miatt, és e tartozás rendezési lehetőségeiről éppen folyamatban volt egy igazgatói szintű egyeztetés a felmondás idejében, a főigazgató az érdemi egyeztetést megszakítva döntött a felmondás mellett.

Az ügy onnan indult, hogy Bogányi Tibor karmester szóvá tette: az Operaház főigazgatójának utasítására kettévágták a Carmina Burana előadást, hogy a fél órás szünetben növeljék a büfé bevételét.

Ókovács Szilveszter főigazgató szerint műbalhéról van szó, és "több tiszteletet az éjszakai karmestersértődés nyomán órák alatt beugró dirigensnek". 

Miklósa Erika, az előadás szoprán szólistája szerint viszont szomorú, hogy a büfé kedvéért „kettévágják” az előadást. „Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben. Nem a büfének van Operaháza” – mondta. Bízik benne, hogy a főigazgató visszavonja ezt az utasítását.

Az Átrium – természetesen viccből – uzsonna- és estetízóirai-szünetekkel reagált.

A Zsidai Csoport azért is szólalt meg, mert úgy érezték, fontos tisztázni néhány kérdést: a jelenlegi botrányhoz ugyanis nincsen semmi közük – írja az Index.