"Ebben a barátom által közzétett episztolában azonban a fordítógép algoritmusa sajátos szófordulattal örvendeztette meg a szerencsés milliomos-várományost, azzal érvelt az örökösét kereső haldokló, hogy  agyrák miatt vagyok magyar."

A múzeum igazgatója nekiállt hagyományt őrizni. Azt a hagyományt, amelyet ebben értelmezésben az öncenzúra, a szervilizmus, az önmagunkért vagy az általunk képviselt hagyományokért való kiállás képességének feladását jelenti.

Lehet, hogy jobb lett volna tömegközlekedéssel járni, csakhogy a régióba vezető mindkét vasútvonalat felszámolták, az egyiket a kínaiakkal túrja Mészáros Lőrinc, a másikat kínaiak nélkül nem sikerül befejeznie a nem tudom hányadik határidő-módosítás után sem.

Kábé havi 54 ezer forintba kerül most az illetékesek által becsült vészhelyzeti fejadag. Egy közmunkás bére meg valahol 70-80 ezer forint körül mozog. Maradjunk annyiban, hogy eszerint egy kétgyermekes, két közmunkás szülővel rendelkező háztartásban másfél hónapot kell dolgozni azért, hogy egy havi, a kormány által szükséghelyzetre megállapított, igen szerény élelmiszeradagot meg tudják venni.

Amiatt kapkodjuk a fejünket, hogy egy egyetemi docenst kirúgtak az állásából amiatt, hogy szóvá merte tenni: egy diákja, egy magas polcokon dölyfölő NER-közeli méltóság-közeli flótást annak ellenére kellett sikeresen levizsgáztatni, hogy semmit sem teljesített. És csodálkozunk, mintha nem ebben a világban élnénk.

Ha ellenben a többi, köz- előtagú szóra gondolok, akkor világos, hogy ez a szócska nagyon benne van a NER és annak teljhatalmú irányítójának bögyében.

A középkori városok védelmi rendszerének legfontosabb pontjait, azaz a bástyákat jellemzően a céhek, mondjuk a csizmadiáké, a szabóké, a takácsoké, a pékeké vagy éppen a mészárosoké tartották fent. Már régóta nincsenek céhek Magyarországon, cserébe vannak érdekcsoportok és klikkek, ahol véletlenül sem a szakmaiság a döntő, hanem mondjuk a rokonok. Csak abban reménykedhetünk, hogy fényűző, és senkit meg nem óvó bástyáikban a félelem az úr. Mert a lelkiismeret biztosan nem.

A fél ország közlekedési összeomlásának egy fia felelőse nincs. Lázár úr pedig elégedetten nézegetheti magát a tükörben. Igaz, erről az egészről a közvetlenül érintetteken kívül sokan nem is tudhatnak: a kormánypárti médiafogyasztókat megkímélik a megpróbáltatásokról, ők úgy szállhatnak fel egy vonatra, hogy nem tudják, mi várhat rájuk.

És minthogy a sajtótermékek legtöbbjét már nem az újságosnál vesszük, és, mint jól érzékeljük, nem is az éteren át hallgatjuk, hanem az interneten, új módszereket kell bevetni ahhoz, hogy ne a saját bőrünkre menő kormányzati gazdasági kalandorkodásról beszéljünk.

Milyen országot szeretnénk – tesszük fel gyakran a kérdést, és az az általános válasz, hogy na, éppenséggel nem ilyet. Nálunk a gyerekkönyvek mellett járulékos haszonként bizonyos agyakat fóliáztak be. A köz javára történő politikával együtt.

"... belevettük magunkat az Adria vizébe, mint jól képzett úttörők, és hallgattuk, ahogy a kabócák fűrészelnek. Nem mellesleg házigazdáink azt is mondták: vannak magyarok, akik azért menekülnek el a szigetről, mert zavarják őket a kabócák. Bennünket valami teljesen más zavar, de most hova meneküljünk?" Józsa Márta jegyzete arról, hogy nyaraláskor meg lehet-e úszni Orbán Viktort.

"Biztosan nem kellőképpen tájékozott az, aki mondjuk az iskolákra meg ehhez hasonló, a nagyot vizionáló főmérnök szemében pimf apróságoknak tételezett közpolitikára gondol ilyenkor."

A magyar átlaggyereknek most megkezdődik a tanév. Jelentős részük számára anélkül, hogy eljutottak volna nyaralni, úgyhogy alaposan meg kell fontolniuk a tanároknak, hogy feladhatják-e az első napon a Nyári élményeim című kötelező fogalmazást vagy rajzot házi feladatul. Persze kérdés, hogy hány iskolában milyen bármely szakos tanárok adják fel, ez a kifejezés az álláshirdetések e nyári slágere. Az tuti, hogy a matekóra-helyettesítésre beosztott tesitanárok akár az elmaradt nyaralásról, a kifizetetlen menzáról és a tanítás, tanulás élményétől megfosztott iskoláról minden bizonnyal el tudnának csevegni a diákjaikkal. Elvégre egy csónakban eveznek, ha nem is jachtoznak éppenséggel idén az Adrián.

A vendég az a rokon, barát, ismerős, aki valamely családhoz, látogatóba érkezik. És vendég az is, aki mondjuk Délkelet-Ázsiából meghívásra érkezik, lévén élsportoló, és amint kimegy szelfizni a vendéglátó város játszóterére, rendőrt hívnak rá.

Kolozsvár körülbelül annyira lett multikulti és szabad nagyváros, mint amilyennek Budapestet reméltük a rendszerváltás után.

Háború ide vagy oda, ma is naponta utaznak ki-be Ukrajnába emberek, családot látogatni, dolgozni, kereskedni, bevásárolni, segélyt vinni, esküvőre, temetésre, iskolába, egyetemre, mit tudom én. Menekülni ide a legkevésbé, nem sok jóval kecsegtet nekik sem az ország.