Tigrisbukfenc – Józsa Márta jegyzete

Néhány évvel ezelőtt komoly gondot okozott a cirkuszi vadállatok tartásának, idomításának tiltása, többek között az uniós országokban, tehát egyelőre nálunk is. Oda egy szakma, nem lehet már arra tanítani kistigriseket, hogy lángoló karikák között bukfencezzenek, legnagyobb boldogságunkra. Mi több, a balkáni medvetáncoltató dinasztiák karrierjének is vége lett, modern időket élünk, másféle cirkusz kell a népnek.

Ember és vadállat együttélésének amúgy is számos akadálya, pontosabban érdekellentéte bukkant fel mostanság, elég, ha a budai Hegyvidéken portyázó vaddisznócsordákra, vagy mondjuk a brassói plázákba is már-már bemerészkedő medvékre gondolunk. A problémák megoldási kísérletei minduntalan újabbakat szülnek, például gondoskodni kellett az obsitot kapott menazséria tagjainak méltó nyugdíjazásáról. Az is világosan látszik, hogy egzotikus nagyvadak tartása nem cirkuszi privilégium, gyakran válik státuszszimbólummá. A zebracsorda fogalma mára összefonódott a hatalmi oligarchadölyffel, ám kétharmados vezetőink és klánjaik szokásai nem térnek el nagyon a helyi kismaffiózók preferenciáitól.

A minap egy szibériai tigriskölyköt találtak a rendőrök egy tiszafüredi tyúkudvarban. Igaz, nem állatot kerestek, hanem füvet, szívás lehetett, amikor rájuk nyávogott a migráns kismacska. Kérdés, hogy hogyan került oda, nyilván nem gyalog, akár az is elképzelhető, hogy egy egykori idomár titokban megtartott tigrispárjának illegális leszármazottja. Olcsóért megszámíthatta a gyanúsítottnak. Most éppen az állatkertben matekoznak azon, hogy hogyan szocializálják saját köreibe az emberhez szoktatott nagymacskát. Így aztán újra kiderült az is, hogy a szimbiózis akadályai nem csak az ember-ember viszonyokra korlátozódnak. Abban legalább biztosak lehetünk, hogy szegény cicus jövője az őt körül vevő rácsok ellenére jó szakemberek kezében van.

Embertársaink jövendőjéről kevésbé találok optimista szavakat. A minap például pártunk és kormányunk valamely humanoidjai éjszaka egy órakor egy úgynevezett salátatörvénybe csempészték, majd másnap délelőtt át is nyomták a bizottságon azt a javaslatot, miszerint a gyermekvédelmi intézményekben ezentúl iskolaőrök, rendőrök, sőt börtönőrök gondoskodjanak nehéz sorsú gyerekeink biztoságáról, jólétéről, Ha kajára nem is jutott, erre pénz is akadt bőven. Hadd szokják a gyerekek idejében, hogy milyen sorsot is szán nekik az állam, melynek szerencsétlenségükre polgárainak születtek.

Járulékos nyereségként nyilván a zsótibácsik is biztonságosabb körülmények között csempészhetik ki őket egy-egy zacskós levest, vagy márkás cipőt, netán egy-egy sallert jutalmul felajánlva az elvtársi orgiáikra. Lehetőleg két erőszakolás között látványos tigrisbukfencre is rábírhatók a kiskorúak. Mert ha nem ez a célja annak, hogy könyv, ceruza, kalács és önbizalom helyett rácsokat és gumibotot kapnak pártunktól és kormányunktól a gyerekek, akkor mégis mi? Ezt magyarázza meg nekünk, ezúttal magyar-magyar tolmáccsal, a Nemzeti Elnyomorítás Rendszere, a NER.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. december 04-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.

A jegyzetet a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)