A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
Fűtetlen utca – Józsa Márta jegyzete
28/09/2025 08:06
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Sára Botond őfőméltósága ismét kivont karddal támadt a Fűtött Utca és az Oltalom Hajléktalan Központ ellen, az elesetteket szélnek kergetéssel fenyegeti, közöttük sok olyat, akiket betegségeik miatt sehol másutt nem fogadnának be.
Van egy hely, ahol nem működik nyolcból egy zuhany, és nincs elég mosógép, ebből adódóan pár száz ember visszakerülhet az utcára éjszakánként és telente, mert ez – mármint az infrastruktúra hiánya – veszélyezteti az ellátásukat. Tiszta sor, rendnek kell lennie, főispáni hatáskörben mindenképpen. Elvégre a megnevezendő méltóság, Sára Botond nem kockáztathatja renoméját azzal, hogy néhány hajlék nélkül élő embernek várakoznia kell a tusolásra az Iványi Gáborék által működtetett Fűtött Utcában. És az is büntetendő, ha várniuk kell a mosógép használatára. Vannak azért sokan olyanok, akiknek nem kell megküzdeniük ezzel a gonddal, 150 ezerre tehető az országban azoknak a száma, akiknek van ugyan otthonuk, de nincs benne zuhany vagy fürdőkád, lehúzható beltéri vécé. Annyi emberről beszélünk, mint mondjuk Pécs teljes lakossága.
Ezekre az adatokra alapozva nyilván nem lesz erről kitalált nemzeti konzultáció, pedig akárhogy osztok-szorzok, lehetne ezt újragondolni is akár. A tavalyi két kormányzati konzultációs kampány kommunikációs költséggel kiegészített végösszegét 10 milliárd forintra becsülik, elosztva ezt a 156 ezres, minden komfortot nélkülöző emberek számával fejenként 64 ezer jön ki az összeg. Persze ez csak játék a számokkal, nevezhetjük demagógiának is, de azért az csak látszik, hogy egyetlen rövidebb budapesti utca lakosainak, mondjuk a Dankó utcaiaknak kézbesített konzultációs borítékok árából meg lehetne venni azt a nyavalyás hiányzó mosógépet, kijavítani azt a szerencsétlen zuhanyt.
Szóval Sára Botond őfőméltósága ismét kivont karddal támadt a Fűtött Utca és az Oltalom Hajléktalan Központ ellen, az elesetteket szélnek kergetéssel fenyegeti, közöttük sok olyat, akiket betegségeik miatt sehol másutt nem fogadnának be. Oké, ez nem meglepetés, ez az úgynevezett kormányzati gyakorlat, láttuk, hogy mit műveltek Iványiék iskoláival is.
Szóval bizarr a rendszer, de van benne logika. Gondoljuk meg: ha tízezrével vannak olyan lakások az országban, ahonnan a gyerekek jelentős részének nagyjából egyenes út vezet az úgynevezett gyermekvédelmi, és a szintén úgynevezett javító intézményekbe, akkor nyilvánvaló, hogy a Zsolti bácsiknak nem kell aggódniuk az utánpótlás elmaradásáért. És minthogy tudnivaló, hogy a hajléktalanokat ellátó intézmények legfőbb beszállítói a gyermekotthonok, az onnan kikerülteknek ugyanis esélyük sincs lakhatáshoz jutni, a rendszer körbeért. Szegény vagy, intézménybe kerülsz, abuzálnak, nagykorú leszel, csórón kikerülsz az utcára, vár a hajléktalanellátás. A fűtött utca, ahol állandóan le akarják kapcsolni a fűtést. Szóval ez egy jól szervezett rendszer, közismert nevén NER.
2025. szeptember 25., csütörtök 15.00

