Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kutyaélet - Szénási Sándor jegyzete
A lényeg, hogy Rogánék rájöttek, mi a Tisza végső célja. Hogy kínjukban, vagy boldogságukban, hogy végre eszükbe jutott valami ütős, nem sejtjük. De ez jött ki: az ebadó a cél, mi más?
Vadkan – Józsa Márta jegyzete
24/08/2025 08:06
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Sohasem lehetünk biztosak egy támadás nemzetiségében … megvan a történelmi hagyománya annak, hogy itt minden gaztett története a tények feltárása és az okok keresése híján megmarad a legenda szintjén.
A magyar közbeszédben rendszeressé vált, hogy nem különítjük el az áldozatot az erőszaktevőktől, hogy a politikai érdekeknek megfelelően elmosódnak a határok tettes és áldozat között. Jeles példát sokat találunk, eheti egyik legjellemzőbb maszatolás az volt, amikor az úgynevezett köztársasági elnök szatyrából egyszer csak megjelent egy közlemény, miszerint mély együttérzését fejezi ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek, akiknek – mi mást, nem például jogorvoslatot, igazságot, érdekükben való magyar kormányzati fellépést is – hanem pusztán mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánt.
Alig egy óra telt el, máris törölte az orosz szót a bejegyzésből, bizti ami bizti. Elvégre sohasem lehetünk biztosak egy támadás nemzetiségében, de akár abban sem, hogy mit akartak elérni a rakéta kilövőállomásán döntéseket hozó alakok, akik éppen a magyar nemzeti ünnepi ünnepen kínálták meg a magyar határhoz közeli, és egykor a Monarchia területéhez tartozó, szintén egykor magyarok által is lakott Latorca-parti kisvárost egy kis pusztítással. Semmi gond, majd elmaszatoljuk ezt is, gondolom.
Hadd idézzem meg újra a magyar irodalmi anekdotakincs egyik kedves, a cenzúráról szóló jelenetét. Lator László, a két éve elhunyt költő, műfordító, esszéista írta le azt a történetet emlékezéseiben, miszerint megjelent egy sikeresnek ígérkező francia regény a Modern Könyvtárban 1965-ben, Paul Guimard Hárman Párizsban a címe, már ki volt nyomva, amikor egy éber szem megakadt azon, hogy őrült oroszok szerepelnek benne egy jelenetben. Úgy döntött az akkori szuverenitásvédelem, hogy ez sértheti a szovjet érzékenységet. Igaz, hogy semmi köze nem volt abban a fejezetben semmiféle szovjetekhez, de az éberség nem árt, elvtársak. A még el nem kelt példányokat visszavonták, egy szociális intézetben három betűt zsilettel óvatosan-szépen kivakartak valamennyiből, három másikat nyomtak kézzel a helyére. Lett belőle őrült oroszok helyett orvosok. A különbség az, hogy akkor még mindenki tudott röhögni legalább a bornírt hatalom erőlködésén, de most tényleg, tudunk-e még röhögni ezeken? Van-e ezen a bandán valami mosolyognivaló? Röhögnivaló is csak szódával. Rebben-e a szemünk, amikor kiengednek egy lúgos merénylőt a börtönből annak biztos tudatában, hogy már csak a személyisége ismeretében is biztos, hogy újra megpróbál támadni? Anélkül, hogy az áldozatának szempontjait minimálisan is figyelembe venné valaki? Mondjuk az erre hivatott igazságszolgáltatás. A fenevad mondjuk egyelőre visszakerült a helyére, de mi van a többivel? Akik számára a gyerekek és nők, meg az ukrajnai civilek sorsa amolyan liberális hiszti, az okokat meg a következményeket hadd borítsuk le egy szatyor nemzeti maszattal.
Amúgy a minap egy Duna-melléki erdőben sétálva elhaladt előttünk egy vaddisznó-família. És már róluk is az jutott eszembe, hogy megvan a történelmi hagyománya annak, hogy itt minden gaztett története a tények feltárása és az okok keresése híján megmarad a legenda szintjén. Avagy miért tudjuk úgy 1664 óta azt, hogy Zrínyi Miklóst a bécsi kamarilla által felbőszített vadkan terítette le?
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. augusztus 21-i adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
