Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Egy "rossz" magyarról - Szénási Sándor jegyzete
A „jó” magyar szeret ebben élni, maga mossa kényszerzubbonyát, és csodálattal tekint ápolóira.
Olaj, háború és kampány – Kárpáti Iván jegyzete
Van egy különös képessége a magyar miniszterelnöknek: képes egymástól teljesen független dolgokat egyetlen történetté gyúrni. Olyan ez, mint amikor a konyhában a hűtő teljes tartalmát beleöntjük egy lábosba, aztán reménykedünk, hogy valami ehető lesz belőle. Most éppen az olajjal történik ugyanez.
Ellenségkép - Dési János jegyzete
Nem új dolog ez, az emberiség egy tekintélyes hányada halt bele abba mindig is a történelem folyamán, hogy ellenséget képeztek neki, hogy ihajja. Néha a boszorkányok, máskor az ördög, maga Lucifer, a Kokorász, az illuminátusok, a szabadkőművesek, a pomogácsok, a zsidók, esetleg a biciklisták.
Délibábok - Józsa Márta jegyzete
Lehet a nyugati országokban „GDP, meg növekedés”, de a valóságos életben Magyarország jobb helyzetben van. És milyen igaza van az idézett felkent személynek, hazánk úgynevezett kormányfőjének, valóban jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Csak, ne adj’ isten, nehogy már holnapra véreb legyen a verébből. Egyetértek amúgy a felkent vezető által szervírozott politikai termékkel, valóban, édes hazánk páratlan túlélő képességekkel rendelkezik, ilyen például a fata morgana, mindközönségesen a délibáb gyakori jelenléte, és annak politikai hasznosulása.
Orosz troll-kolhoz Budapesten – Hardy Mihály jegyzete
Az oroszok megszervezhetnek egy idegen zászlós titkos műveletet, afféle ukránnak látszó provokációt közvetlenül a választások előtt, hogy aztán a halálra rémült magyar szavazók tömegesen adják le voksukat a biztos megmentőnek látszó Fideszre és vezérkarára. … Elég csak zűrzavart kelteni a fejekben, ráijeszteni néhány „hol van apa?” AI-videóval a választóra és máris eltüntethető a Tisza előnye.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
15/03/2026 12:03
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Pocsolyában ázó, elejtett játékbabák, az esőben zokogó, sokszor arcukat eltakaró anyák, kétségbeesetten dühödt férfiak az egyik oldalon. Munkájukat szenvtelen, olykor együttérző arccal végző rendőrök a másik térfélen, kamionra pakolják az ázó gyerekágyat, kopott hűtőszekrényt, zsákba dobált ruhákat. Mindezt jó eséllyel utoljára látják tulajdonosaik. Ha jelen van a sajtó, akkor többnyire megjelenik egy mindenkori ellenzéki képviselő is, aki remegő hangon tart sajtótájékoztatót, és megígéri, hogy ha ő kerülne hatalomra, akkor minden, de minden teljesen más lesz.
Ezekhez a helyzetképekhez a rendszerváltás óta sokszor volt szerencsénk. Magyarországon a lakhatási problémák már 1990 előtt kezdtek súlyosabbá válni, és akkoriban vált láthatóvá a hajléktalanság is. Az ok nyilvánvaló, a bezárt vidéki gyárakból, tönkretett mezőgazdasági szövetkezetből tömegesen keresték a jobb létet, vagy legalább könnyebb fedezéket, észrevétlenséget ígérő nagyvárosokat, akkoriban még jellemzően Budapestet. Nem mellesleg akkortájt alakultak az első olyan civil szervezetek is, amelyek nekik próbáltak, sokan próbálnak azóta is segíteni. Megismerkedhettünk továbbá olyasfajta fogalmakkal, mint az önkényes lakásfoglalás, de az sem volt ritka, hogy az önkormányzatok értékesíteni szerették volna a lakásállományukat, ez zömmel meg is történt, és módot találtak arra, hogy elűzzék azokat a lakókat, akik fizetésképtelenek voltak, vagy valami más módon akadályozták a lakáseladást. Mondjuk roma bérlők voltak, és miattuk a szomszéd lakást sem szívesen vették meg a többségi társadalomból érkező vevők. A kilakoltatások okai és módszertana azóta némileg változott, ma már talán ritkábban történik látványosan. Több százezren törődtek bele abba, hogy tőlük már alig akad, amit elvehetnek, és azóta a többséget is más okok miatti félelemre trenírozták.
2001-ben – a mostani hatalom elődjei voltak akkoriban is kormányon – jártam egy kilakoltatáson riportot készíteni. Nem ez volt az első, nem is az utolsó, de ez volt az, amelynek számomra konkrét következményei voltak. Egy budapesti családot költöztetett ki a karhatalom, lakbértartozás miatt. Nem, nem a parkettát gyújtották fel, nem verekedtek, nem bántottak senkit, csak éppen elveszítették a munkájukat, és nem tudtak fizetni. Volt ott nagybeteg nagymama, több kisgyerek, esett az eső – valahogy az ilyen eseményeken mindig szokott –, az akkori főpolgármester is eljött, és kezét tördelve ígérte, hogy valamit megpróbál segíteni.
Elmondta nyilvánosan is, tehát számon is kérhettem volna utólag, elvégre ez is a sajtó munkája. De már nem tehettem. Akkoriban az úgynevezett közmédia megtűrt munkatársa voltam, voltunk még ilyenek a partvonalon. A főszerkesztő felhívott, mondta, hogy remek a riport, de még mielőtt lemenne mondjam el azt is, hogy az akkori igazságügy-miniszter gondoskodik majd a családról, nem úgy, mint ez a tehetetlen Demszky. Én pedig, ahogy az szakmailag kötelező, felhívtam a nevezett miniszter sajtómunkását, és megkérdeztem, hogy miként, és mégis mikor teszik majd ezt. Aki azt mondta, hogy a miniszternek esze ágában sincs semmi ilyesmi, különben is a nevezett városvezető egye meg a saját végbéltermékét, majd letette a telefont.
Így az esti riport végére nem került be a kormánypárti messianizmus üzenete, másnap reggel hét órára volt jelenésem, kirúgási célból. Megkérdeztem, hogy azért rúgtak-e ki, mert a szakma szabályai szerint cselekedtem. Mondták, hogy értik, mit miért tettem, nem is azért kell távoznom, hanem mert ellentmondtam a főnök utasításának. Akinek be is jött ez a szemlélet, pártja egyik neves politikusának hatalomra jutása után jeles, és persze jól fizető állást kapott. Abban a kurzusban, amely tizenhat éve művel minősítetten hasonlókat, azaz hasonlók sokszorosát. Rivaldafényben, kontroll nélkül, mi pedig állunk és nézünk a taccsvonalról. Egyelőre. Amit innen is látni, az a Nemzeti Együttcinizmus Rendszere, a NER.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. március 12, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
