Grószmutti meghalt – Szénási Sándor jegyzete
Ha lengyelek lennénk, kérdezhetnénk, mikor jön Gliwice, 1939. szeptember 1-re utalva, amikor is Pesten Az Est nevű, akkor már kormánypártivá nyomorított napilap közölte, hogy a lengyelek az éjjel betörtek Németországba, a hitleri hadsereg ezért kénytelen volt támadni. Az akció egyébként egy sima hamis zászlós művelet volt, lengyel katonaruhás németek lőttek egy német rádióállomást, ez volt az ürügy az invázióra.
A Medián nem hazudik, Orbán Viktor sem hazudik – Selmeci János jegyzete
Nem tudom. Erre a következtetésre azután jutottam, hogy három napot töltöttem el közeli kapcsolatban a Medián friss számaival, majd rövidebb viszonyt folytattam a Medián állítólagos januári nyers adataival, eközben pedig hozzáértő ismerőseimmel folytattam nyilvános, és nem nyilvános, de mindenképpen mélyreható beszélgetéseket a valóság feltárása érdekében, amiről, már a valóságról, ennek köszönhetően egyre kevesebbet merek tudni.
Békesarc - Józsa Márta jegyzete
Egyenes következtetések mutathatóak ki a között, hogy közép-ázsiai posztszovjet falvakból és Észak-Koreából rekrutált katonák masíroznak a lebombázott Donyeck megye falvaiban, és hogy Trump elnök egy pingvinnel a hóna alatt sétál a virtuális valóság hatékony segítségével Nuukba, a zöld sziget fővárosába.
A hiteltelen - Szénási Sándor jegyzete
Mondhat és ígérhet bármit, már minden csak szó, duma, szöveg, smúz, hanta, sóder, illetve rizsa.
Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Együttnyomorgás – Józsa Márta jegyzete
1/03/2026 09:30
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Azt magyarázzák el a mindent ellepő kormánypárti kampányszlogenek a magyar lakosság jelentős részének, hogy ne is törődjenek vele. Hanem törődjenek bele. Abba, hogy egy havi családi pótlékból egy hétvégi ebédre sem futja, mit tegyünk, ilyen a munkaalapú társadalom. Apa szívja csak a mérgező port az akkumulátorgyárban, anya vegyen saját fizetéséből almát az ovis gyerekeknek.
Magyarországon van nagyjából hárommillió olyan ember, aki valamilyen szegénységben él, például lakhatásiban. Ami azt jelenti, hogy aránytalanul sok pénzt kell költeniük arra, hogy fedél legyen a fejük fölött, ha egyáltalán. A bevételük jelentős többségét. Emellett jelentheti azt is, hogy nincs annyi pénzük, hogy a mosógép elromlása esetén ne azon kellene gondolkodniuk, hogy vegyenek-e újat, vagy inkább maradjon valamicske kosztpénz. De szegénynek tekinthető az is, akinek színházra, mozira, könyvre évek óta nem jut. Vagy pár napos nyaralásra. Na de szerencsére rendszeresen előáll az a politikai helyzet, amikor ők is a fókuszba kerülnek, a gyerekeiket leszámítva ők ugyanis szavazópolgárok. Akiknek most – ha szétnéznek az utcákon, de igazából ki sem kell dugniuk az orrukat, elég, ha bekapcsolják a tévét – el van magyarázva, hogy bár üres a fazék, de legalább békében élnek. Elvégre ez korunk slágerszava, ennek megfelelően milliók fogadják el egy mukk nélkül: esélyük sem maradt arra, hogy egyről a kettőre jussanak. Vagy legalább fél kettőre. Azt magyarázzák el a mindent ellepő kormánypárti kampányszlogenek a magyar lakosság jelentős részének, hogy ne is törődjenek vele. Hanem törődjenek bele. Abba, hogy egy havi családi pótlékból egy hétvégi ebédre sem futja, mit tegyünk, ilyen a munkaalapú társadalom. Apa szívja csak a mérgező port az akkumulátorgyárban, anya vegyen saját fizetéséből almát az ovis gyerekeknek. Abba, hogy ha valami nem a plakátokra szánt üzemmódban történik, mondjuk születik egy beteg gyerek a családban, valaki kerekesszékbe kényszerül, vagy demens lesz a nagymama, esetleg leég a ház, akkor egyvalamiben egészen biztosak lehetnek: csak magukra számíthatnak. És persze azokra a normális emberekre, aki sokszor maguk is szegények lévén összeadják a kis pénzüket valamire. Sérült gyerekek ellátására, ajtóra-ablakra, villanyszámlára, igazi sajtóra, független színházra. Akkor is, ha nekik maguknak is kevesebb marad húslevesre, színházjegyre. Egy dologban lehetünk mindannyian bizonyosak több mint másfél évtizede: nem lehet remélni a bajban semmit azoktól, akikre az országot bízták. De legalább béke van, üvöltik, ordítják a fejünkre koppintva. Kárpótlásul itt van a Nemzeti Együttnyomorgók Rendszere, a NER.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. február 26-i adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.) Kiemelt kép: Pixabay