Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Intellektuális génbankrendszer - Józsa Márta jegyzete
16/02/2026 18:04
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
"Önök három évtizede a mi intellektuális génbankunk" - mondta beszédében Orbán Viktor, majd rámutatott azokra a kissé leharcolt influenszerekre és valóságshow-hősökre, akikre lecserélte egykori bajtársait.
A szeretet napja köré kanyarított évértékelő dömping oly sok élvezetes haszna mellett szövegértelmezési házi feladatokat hozott. Elemzők kiemelik, hogy bizony-bizony vége a parttalan okoskodásnak, leáldozott a Professzorok Batthyány Körének unalmas korszaka az évértékelő beszédek hallgatóságában. Ma már nem a politikai holdudvarban fáradtan söprögető professzorok a díszlet, hanem energikus, a fiatalokat megszólítani hivatott influenszerek a dekoráció, ők robotporszívóznak a Várkert Bazárban. Ennek jeléül le is cserélték a rakparton a biztonsági kordonokat, vagy függönyöket, vagy ki tudja, mi a hivatalos nevük azoknak a rongyoknak, amelyek arra hivatottak, hogy mindenki miniszterelnökét, a fogalmi kreativitás évtizedek óta szikrázó bajnokát elválasszák mindazoktól, akiket valami miatt érdekel a főszereplő. Esetleg még az esemény résztvevőinek a véleményére is kíváncsiak volnának. „Önök három évtizede a mi intellektuális génbankunk” - mondta beszédében Orbán Viktor, majd rámutatott azokra a kissé leharcolt influenszerekre és valóságshow-hősökre, akikre lecserélte egykori bajtársait. Jó kérdés, hogy mit is értsünk intellektuális génbank alatt, tankönyvileg az összetétel első tagja, az intellektuális szó jelentése szellemi, értelmi, az észre vonatkozó, nem testi tevékenység vagy tulajdonság. Ezt érteni véljük, eszerint a kritérium szerint a nevezettek azok, akik egészen biztosan gondolni sem gondoltak még konszenzuális szex közben sem holmi macskás fadíszekre az elmúlt évben. Az összetétel másik fele, a génbank pedig az élővilág fajainak, fajtáinak és változatainak fenntartására, illetve megőrzésére szolgáló intézmény. Ennek a követelménynek azok felelhetnek meg, akik még a miniszterelnöknél is fiatalabbak, netán még reprodukciós korban vannak, értelemszerűen az övékhez hasonló génállománynak kellene benépesítenie az országot, ameddig még lehet. A generációváltó irányzathoz egy korábbi hírességnek, Zalatnay Cininek is volt hozzáfűznivalója, nem is habozott nyilvánosságra hozni, hogy kiért dobban az ő szíve, és hogy szerinte ki egyértelműen a kormánypárt legjóképűbb férfija, nem nevezem meg. Úgyis mindenki tudja, tekintsük ezt is értelmezési feladványnak. No meg a fiatal generációk hatékony megszólításának. Akikre kétségkívül az aranykor vár, amely egyelőre egy tekintetben már el is érkezett, minthogy az itt tartózkodó amerikai külügyminiszter volt szíves ideszállítani az amerikai-magyar fénylő csillagot, feltehetően a trumpi kasszát is gazdagíthatja majd egy-két kupac csillogó dollár. Meg a hazai plakátokat a közös szelfik. Merőben más ez, mit amit az ellenzék rejteget a puttonyában, amelybe a népnyúzás eszméje mellett igazi népnyúzók is belekerültek. Így az ellenséges hadrendben megneveztetett egy nemzetközi olajipari vállalat és egy nagybank. Nem, nem általában az olajipari nagytrösztök – mint mondjuk a MOL – szedik a háborús sápot, és nem is a nemzetközi bankrendszer általában dolgozik saját zsebre. Az ármány névvel-címmel személyesítve van. És micsoda szerencse, hogy nem mondjuk egy nagy nemzetközi használtruha-kereskedés igazgatóját, vagy tulajdonosát indította el politikusi soraiban az ellenzék. Mert nyilván megnézhetnénk magunkat, lenyúznák azok rólunk az utolsó lyukas pulóvert, vagy kitérdelt tréninggatyát. És akkor most itt állnánk pucér fenékkel, és tanácstalanul, útmutatás nélkül vakarózva keresgethetnénk az intellektuális génbankjainkat.
Józsa Márta jegyzete az Esti gyors 2026. február 16-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

