Hógolyó - Szénási Sándor
Hó, pláne ennyi, évek óta nem kínálta fel magát politikai nyersanyagnak …
Trump barátsága - Selmeci János jegyzete
Donald Trump barátsága tényleg olyasmi, amiért illethetné valamiféle dicséret a magyar külpolitikát, pláne ha nem lennénk öri-hariban mindenki mással, én anno azt gondoltam, hogy Trump eljövetele ad egy utolsó lehetőséget a miniszterelnöknek a helyesebb, az orosz elnök fenekétől elfelé vezető irány megtalálására.
Bepillantás a NER hátsó udvarába - Rózsa Péter jegyzete
Mert hiszen valamitől elborult a NER vezérek és lovagok agya, amikor hagymázos, nemzeti jelszavak és tételmondatok zsolozsmázása közben leépítették a maradék jogállami intézmények és jogi keretek rendszerét, kirabolták a költségvetést, közpénzt szivattyúztak át a magánszférájukba, és nem érdekelte őket az sem, hogy végül is azt a tyúkot vágják le, aminek a tojása korábban a sikeres fejlődés záloga volt. Nem jön pénz, de majd lesz valami.
A kicsik – Szénási Sándor jegyzete
O.V. először az olajár emelkedését, aztán a csökkenését vizionálta, pár nap alatt sovány malac vágtában cikkcakkozott a nagyfiúk között, és közben összevissza beszélt, amire nem kényszerítette semmi, leszámítva a mániákus fontoskodást. Az, hogy minimum három lovat, az oroszt, az amerikait, és a kínait ülje meg egy fenékkel, viszont szőrén, nyilvánvalóan még az ő képességeit is meghaladja és még veszélyes is lehet.
Belerokkanni a várakozásba - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a fajta alkotó, akiről az ember azt hiszi, hogy örök. Nem halhatatlan a szó patetikus értelmében, hanem egyszerűen kívül van az időn. Tarr Béla ilyen volt. Mintha mindig is itt lett volna, és mintha mindig itt is maradna. A filmjei alapján legalábbis biztosan.
Az igazság a felhők felett jár - Dési János jegyzete
Ez az a védőpajzs, amelyik nincs ugyan, de már dolgozunk rajta, hogy legyen. Lehet, hogy akkor sem lesz, de sebaj, akkor majd azt mondjuk, hogy dolgozunk rajta és lesz. Vagy nem lesz.
Macskás fadíszlépés – Józsa Márta jegyzete
Marad a kérdés: ki kapirgál majd a zebrák lába között a hatvanpusztai tyúkudvarban?
Ebben fogunk élni? – Rózsa Péter jegyzete
Van a valóság, az alacsony bérekkel, egy inflációs sokk után még mindig emelkedő élelmiszerárakkal, kivéreztetett egészségügyi, oktatási és szociális rendszerrel, pofátlanul gazdagodó kegyeltekkel és van minden idők legnagyobb Orbán Viktorának látomása a valamilyen békegalambokkal magasba emelt országról, ahol már szinte csak karnyújtásira vagyunk az édenkerttől. No meg a következetes hülyítésbe, a valóság meghamisításába vetett hite.
Hóhányók – Józsa Márta jegyzete
11/01/2026 08:00
| Szerző: Józsa Márta/Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Megvalósult a nemzeti hókotró ökumené, pártállásától függetlenül valamennyi politikai aspiráns hólapátot ragadott, abban a szent meggyőződésben, hogy erőfeszítéseik maradandó nyomot hagynak az áprilisi szelek idejére is. Nincs annyi kamera a földön, hogy ábrázolni tudna valamennyi lelkesen hóeltakarító politikust.
El vagyunk havazva, szerencsére. Nagyon kellett már, egyfelől a szánkózásra, hógolyózásra, hóemberépítésre vágyakozó gyermeki lelkünknek. Meg a szántóföldeknek, folyóknak, tavaknak. Meg azoknak, akik még nem tudták megmutatni a gyerekeiknek, hogy miért kell két széntojás, egy cirok-, esetleg nyírágseprű, no meg egy sárgarépa a tökéletes hóemberhez. Bár nagy kérdés, hogy ki tud most két szem brikettet szerezni az eredeti látvány megidézéséhez, de kreatívan ezt is meg lehet oldani. Feltehetően azok a gyerekek is kacagva lelkendeznek az új játék láttán, akik a traktorgumival és használt ruhákkal befűtött sparhert mellől a tizenkét fokból szaladnak ki kacagva a hóra, szétázott cipőben, előkapnak egy nejlonzacskót, hogy legyen, amin lecsúszniuk a dombról. Ha volt is valaha szánkó otthon, már rég feltüzelték, hurrá, végre havazik. Elképzelhető, hogy hajléktalan embertársainknak is akad e régen látott télben némi örömük, egyfelől ők is voltak gyerekek, lehetnek még szép emlékeik, másfelől ilyentájt azért sokan megmozdulnak az érdekükben. Elsőként persze a végletekig kizsákmányolt szociális munkások, akik maguk is nemegyszer lyukas cipővel a lábukon mentik, aki menthető. Valahogy vannak hívószavak, és a havazás ilyen, amikor a szolidaritás hirtelen felbukkan olyanoknál is, akiknél normál időszakban az érzés ott pihen valahol a spájzpolcon, két üveg nyáron eltett lekvár között. A behavazott városból jóval többen hívják fel telefonon utcán heverő hajléktalant látva a segélyszolgálatokat, mint egy egyszerű borongós novemberi napon, amikor persze ugyanúgy simán meg lehet fagyni. Talán az adományozókedv is meglódul ilyenkor, bár többségünk kiköltekezett karácsonykor, minősített kisebbségünk meg elrepülőrajtolt déltengeri szigetekre, kipihenni a kiköltekezés fáradalmait. Kívánunk nekik jó téli nyaralást látványra kifehéredett, közösnek hazudott hazánkból. Brillekkel ékesített strandpapucsban aligha lehet empatikusan gondolni azokra, akiknek most nagyon nagy méretű bakancsra volna szükségük. Nem az a törvényszerűség, hogy az lesz hajléktalan, vagy nagyon szegény, akinek 46-os méretű a lába. Hanem – mondják a hajléktalanellátás gyakorlói – a rászorulók többsége olyan betegségekkel küzd, amelyek miatt ödémás, gyulladt, netán elfagyott egyik-másik végtagja. És azt bizony nem lehet normál méretű lábbelibe tuszkolni. Ma leginkább nagyméretű férficipők adományozása jelentene repülőrajtot a rászorulóknak.
Más ügyben nemigen találunk hibát, megvalósult a nemzeti hókotró ökumené, pártállásától függetlenül valamennyi politikai aspiráns hólapátot ragadott, abban a szent meggyőződésben, hogy erőfeszítéseik maradandó nyomot hagynak az áprilisi szelek idejére is. Sutba dobtak megváltó gondolatokat, világuralmi intrikákat számosan, nincs annyi kamera a földön, hogy ábrázolni tudna valamennyi lelkesen hóeltakarító politikust. Még az is meglehet, hogy a hólapátokat a kampánystábok vásárolták fel, azért nem kapni mostanság. Jó, a tehetősebbnek futja tévéstábra is, egy ország láthatta, midőn a legfőbb hóhányót egy kiskosztümbe öltözött hölgy fogadott, dérre-cúgra, mínuszokra fittyet hányva, kint, a jeges zimankóban. Nyilván így jobban mutatott, látványosabb dekoráció volt a nemzet nőügyekkel amúgy nem foglalkozó első számú kézi hókotrója mellett.
Teljesen véletlenül jutott eszembe erről a videóról életem első tüdőgyulladása. Amelyet akkor kaptam, amikor még kis pionírként egyszál fehér ingben és persze pionírnyakkendőben kellett várnom órákig pajtásaimmal együtt a jeges szélben az elnöki helikopterrel érkező elvtársat, a Kárpátok géniuszát. De ez persze más helyzet, itt, mint azt a nemzet hólapátolójától nemrég megtudtuk, mintademokrácia van kérem szépen. Szemben a népakarat európai lejtmenetével, ugye. Szlalomoznak is azok lefelé szélsebesen az alpesi szakadékokba, még szerencse, hogy mi megelőztük őket. Úgyhogy semmi párhuzam, jön a tavaszi fuvallat, az a bizonyos állítólagos április. Addig mindenki eldobhatja az összes betárazott hógolyóját, és mire elolvad az összes hóember, talán elillanhat a Nemzeti Együttelhavazás Rendszere, a NER is.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. január 1-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
A jegyzetet a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg! (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
