Autogramgyűjtők - Hardy Mihály jegyzete
Erre a fotóra is hatványozottan igaz, hogy egy kép többet mond el száz vagy ezer szónál. Nekem végtelenül megalázó és méltatlan, amit a kép üzen. A magyar szuverenitásra olyan rátartian büszke Orbán Viktor, mint egy tinédzser rajongó egy popkoncerten vagy egy focimeccsen hajbókol az amerikai elnöknek.
Amerikából jöttek - Szénási Sándor jegyzete
A jegyzőkönyv kedvéért: a szankciók alóli mentesség ügyében a magyar fél részéről először az hangzott el, hogy az időkorlát nélküli, majd amikor a Reuters fehér házi forrásokra hivatkozva egy évet írt, némi tagadás után Szíjjártó azt mondta, hogy a tárgyaláson időkorlát nem hangzott el. A többi tehát költészet.
Orbán Viktor az ingyen pénz helyett, inkább védelmi pénzt fizet - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Brüsszellel szemben szuverenitásról szónokol, miközben Washingtonban kopogtat. Mert az uniós pénzért „túl nagy” árat kérnek: átlátható közbeszerzéseket, független bíróságokat, valódi ellenőrzést. Az amerikai védőernyő viszont egyszerűbb: elég ha fizetünk, és csendben maradunk.
Az adatlopások története - Dési János jegyzete
Nevezhetjük mai kifejezéssel “adatszivárgásnak” is, de talán a lopás pontosabban írja le a történteket.
Közös képviselő – Józsa Márta jegyzete
Na most tegyük fel, hogy van egy háromgyerekes roma család, a szülők nyolc általánost végeztek, mindketten dolgoznak, összegyűjtöttek, netán örököltek annyit, hogy ha összehúzzák a nadrágszíjat, akkor vehetnek 3 százalékos kamatozású hitellel egy házat egy faluban. Csakhogy…
Forrás hűs, tiszta vize – Szénási Sándor jegyzete
Ha jól értjük a kormánymédiát, és jól értjük, akkor az ukrán már csak olyan, hogy szeret valamit felépíteni, majd lerombolni, ebben leli kedvét, hiába, az a fajta. Hogy a káosz nagyobb legyen, ami nyilván cél is, a nyilvánossá tett listán szereplők némelyike közli, hogy ő egyáltalán nem is regisztrált. Egyes vélemények szerint lista sincs, vagyis szivárgás sem történt, az egész egy kamu. Ebben a megtervezett tohuvabohuban a kormánytábornak egymást lefejelő igazságokat kell elhinnie, amiben persze gyakorlata van már.
A duma bojkottja, avagy mindenki fogja be a pofáját – Selmeci János jegyzete
Szóval ne töltögessen le a nép egyszerű gyermeke pártos appokat, mert fel fogja hívni a Vadhajtásos faszi, és elküldi az anyjába, szépen kussolva el lehet menni szavazni, kivéve ha állami, vagy Mészáros Lőrinc dolgozó, vagy közmunkás az ember, mert akkor abban is segítünk, de a választás napjáig csak ne aktivistáskodjon, meg nemzet hangjázzon, meg előválasztgasson senki, mert megírjuk, hogy hova jár a mocskos ukrán gyereke óvodába.
Córesz - Rózsa Péter jegyzete
Az átlagnyugdíj szégyenszemre 226 ezer, ha marad a korábbi számítási mód, akkor 373 ezer forint lenne. Meg inkább szembeötlő a különbség az öregségi nyugdíjasoknál, ahol az átlagos nyugdíj 246 ezer helyett ma 405 ezer forintnál tartana.
Sóbálvány – Józsa Márta jegyzete
1/06/2025 08:03
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A teljes parajdi idegenforgalom erre az attrakcióra épült. Ennek értékét pontosan felmérték a NER-oligarchák is. Most az ő palotáik tájékán is nedves a gatya, nem véletlenül üzente kegyeltjeinek a magyar miniszterelnök: minden segítségre számíthatnak.
Kenyér és só, nagyjából leírja, hogy mit célszerű adni a vendégszeretet szimbólumaként. Legalábbis európai kultúránkban. A nátrium-klorid a nagy kérdés. A sósziklák keresése már az őskorban is a vándorlást motiváló tényező volt. Embereket öltek egy-egy tömb nyalintásának jogáért. A tenger-közeli népeknél ez nem volt probléma, de a szárazföldi lelőhelyek környéke könnyen vált világtörténelem-formáló csaták helyszínévé. És ugye annak a királykisasszonynak is ismerjük a történetét, aki édesapjának úgy hízelgett (kezdetben az atya heves haragját kiváltva), hogy akként szereti, mint a sót. Lett is nagy ribillió, míg meg nem leckéztették az idősb koronást, sótlan ételt tálaltak elé, s lám, rájött, uramfia, mitől is lesz zamatos az étek. És minek hiányában ehetetlen.
A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka. Most mind a hét emeletnyi bányakomplexumra ellenőrizhetetlenül ömlik az árvíz. Talán már meg is valósult a föld alatti, talán még afölötti tenger is Székelyföldön. A tárnák több száz év kibányászható sókincsét rejtik magukban. Egy egész régió gazdasága épült a bányászatra, és az ezzel együttműködni tudó egészség- és kultúrturizmusra. Ide tört be most az ár, nem egészen váratlanul. Egy bánya ugyanis emberi kéz alkotta létesítmény, melynek gondozása szakértelmet, előrelátást igényel. Lehetőleg hosszú távút, a szóban forgó kitermelőhelyet már a római korban is művelték. Biztonságáról akkoriban egy erre a feladatra kinevezett kancellár gondoskodott. A só több korban is fizetőeszközként működött, hasonlóképpen az aranyhoz. Úgyhogy évezredeken át, aki csak birtokolta, vigyázott erre kincsre. A középkorban királyi monopólium volt. Ma állami fennhatóság, talán a királyok kicsit jobban vigyáztak rá. Mondjuk fejét vétették volna annak, aki kockáztatja egy egész régió megélhetését biztosító objektum sorsát. Kortárs jogrendünk szerint persze már nem a pallos rémével kellene kezelni a kialakult problémát. Hanem alkalmasint ökopolitikával. Meg józan ésszel.
Azt mondják a vízügyisek, hogy harminc éve nem volt ekkora árvíz a vidéken. Harminc. Hát három évtizeddel ezelőtt már aligha a tapasztalt rómaiak bányásztak errefelé. Azt is mondják, hogy a vízbetörés egy-két éve rendszeres, és hiába szóltak a Nagy Állami Sóhivatalnak, az nem moccant. Már most látható: az eddig vállvonogatással elintézett környezeti probléma semmibe vétele miatt az egész térség szegénységbe csúszhat. A teljes parajdi idegenforgalom erre az attrakcióra épült. Ennek értékét pontosan felmérték a NER-oligarchák is, nem véletlenül vásárolták bele magukat az ottani turisztikai létesítményekbe is. Úgyhogy most az ő palotáik tájékán is nedves a gatya, nem véletlenül üzente kegyeltjeinek a magyar miniszterelnök: minden segítségre számíthatnak. Értsd: az ottani turizmusba befektető magyarországi csókosok. A megélhetés nélkül maradt bányászok, kisvállalkozók meg majd nyalhatják az elvonuló sós vizet. Történetesen a hanyag román adminisztráció kegyelméből. Hogy éljek egy-két nyilván sánta hasonlattal: olyasvalami történt ott, mintha Hévízről eltűnne a Hévízi-tó. Vagy ha megszűnne hétfőről keddre a Hortobágyi Nemzeti park, annak teljes ökológiai, gazdasági és turisztikai infrastruktúrájával együtt. Persze erről érdemes volna esetleg a Mikepércsi Anyákat, vagy bármely épülő akkumulátorgyár tájékán élőket is megkérdezni. A mohóság és átgondolatlanság közeljövőbéli áldozatait. Ők a kezdet kezdetétől hajtogatják, hogy elég egy váratlan buborék az ökológiai fröccsben, és ott állunk, ahol a part – most éppen a hét emeletnyi bányát lezúzó - Korond patak partja szakad. És ami itt, Pannóniában folyik majd, az nem egyszerű sós víz lesz, hanem vegyszerek hömpölyögnek előbb-utóbb a pusztán. Mert tanulni bezzeg úgysem fogunk semmiből. És akkor ott állunk majd tágra zárt szemekkel, lítium-sivataggá változott hazánkban, sóbálvánnyá meredve.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Ha appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetések meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)
2025.05.29., csütörtök 15.00
Riporter: Józsa Márta
