Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Időutazás – Józsa Márta jegyzete
14/09/2025 08:09
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
pubGondolatok a nyolcvanas évekről, Pécs környékéről, bányászokról, úttörőkről, és a mai kilátásokról. Tippek, hogy ne legyen sem időutazás, sem nosztalgia, sem extrém turizmus a környéken kirándulni.
Pécsről Sikondára a Komló felé vezető úton töményen lehet találkozni múlttal és jövővel. Az autóbusz Meszesen át kanyarog, ez az egyik városnegyed, ahol egykor bányászok éltek.
Fizetésnapokon százforintosokat dobáltunk szét, mondta nekem egy egykori szénbányász, tetszik tudni, olyankor még a fák is kezicsókolommal köszöntek. A nyolcvanas évekről, pontosabban annak emlékéről van szó, amikor még Baranya megye több települése is virágzó bányaváros, vagy falu volt. Pécsett is két lakótelep őrzi a bányászmúlt, és az egykori privilégiumok alig fellelhető emlékét. Amikor igaz, hogy rendszerint a halállal is való szembenézést jelentette a sújtóléggel fenyegető tárnákban való mindennapi műszak, továbbá a szilikózis és a nehéz fizikai munka összes járulékos betegsége, de nem kellett rezsit fizetni, a gyereknek adott volt a lehetőség tanulni, és bár a szemkörnyékről lemoshatatlan szénpor miatt is minden bányász azonnal felismerhető volt az utcán, ez első sorban társadalmi rangot jelentett.
A Pécs-meszesi, ötvenes évekbeli lakótelepek népe már a hetvenes-nyolcvanas években modernebb tömbházakba költözött, a helyükre többnyire olyan roma családok jöttek, akik közül korábban sokan a környékbeli erdőkben, telepeken laktak. A bányák, később egyéb vállalkozások is felfigyeltek a kihasználatlan munkaerőforrásra, és egész csapatnyi, többnyire beás cigányok váltak szén-, majd uránbányászokká is. Ők voltak azok, akik az akkorra már tehetősebbé váló korábbi generáció lakásait megkapták, és – ahogy azt mondani szokták –, elindultak a polgárosodás útján. Vagy legalábbis a rengeteg nehéz fizikai munkával járó, ám mégis valamilyen megélhetést jelentő rendszeres fizetésig tartó munkássorsig.
A folyamat a rendszerváltásig tartott. Az itt nem vitatandó gazdasági paradigmaváltás egyszerre jelentett, és jelent ma is szociális traumát a mecseki bányászat szereplői számára. A szépséges szerpentineken haladva látszanak a megoldási kísérletek nyomai is: az egykori, zömmel berobbantott bányászaknák környékén kalandparkkal, ilyen-olyan ipari zónák kísérletével próbálkoznak azok a túlélők, akiket általában a rendszerváltás veszteseinek szoktunk nevezni. És akiknek a nyertesek – mert ahol vesztes van, ott nyilván akad valaki nyerő is – közmunkát osztottak vissza.
Több mint harmincöt éves adósságról beszélünk, a sokat említett tudásipar például megoldhatná a térség gondját. Hogy ne legyen sem időutazás, sem nosztalgia, sem extrém turizmus eljutni ma mondjuk Pécsről Sikondára, a korabeli bányászcsemetéknek oly sok örömöt adó egykori úttörőtáborba.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. szeptember 11-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
