Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kutyaélet - Szénási Sándor jegyzete
A lényeg, hogy Rogánék rájöttek, mi a Tisza végső célja. Hogy kínjukban, vagy boldogságukban, hogy végre eszükbe jutott valami ütős, nem sejtjük. De ez jött ki: az ebadó a cél, mi más?
Időutazás – Józsa Márta jegyzete
14/09/2025 08:09
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
pubGondolatok a nyolcvanas évekről, Pécs környékéről, bányászokról, úttörőkről, és a mai kilátásokról. Tippek, hogy ne legyen sem időutazás, sem nosztalgia, sem extrém turizmus a környéken kirándulni.
Pécsről Sikondára a Komló felé vezető úton töményen lehet találkozni múlttal és jövővel. Az autóbusz Meszesen át kanyarog, ez az egyik városnegyed, ahol egykor bányászok éltek.
Fizetésnapokon százforintosokat dobáltunk szét, mondta nekem egy egykori szénbányász, tetszik tudni, olyankor még a fák is kezicsókolommal köszöntek. A nyolcvanas évekről, pontosabban annak emlékéről van szó, amikor még Baranya megye több települése is virágzó bányaváros, vagy falu volt. Pécsett is két lakótelep őrzi a bányászmúlt, és az egykori privilégiumok alig fellelhető emlékét. Amikor igaz, hogy rendszerint a halállal is való szembenézést jelentette a sújtóléggel fenyegető tárnákban való mindennapi műszak, továbbá a szilikózis és a nehéz fizikai munka összes járulékos betegsége, de nem kellett rezsit fizetni, a gyereknek adott volt a lehetőség tanulni, és bár a szemkörnyékről lemoshatatlan szénpor miatt is minden bányász azonnal felismerhető volt az utcán, ez első sorban társadalmi rangot jelentett.
A Pécs-meszesi, ötvenes évekbeli lakótelepek népe már a hetvenes-nyolcvanas években modernebb tömbházakba költözött, a helyükre többnyire olyan roma családok jöttek, akik közül korábban sokan a környékbeli erdőkben, telepeken laktak. A bányák, később egyéb vállalkozások is felfigyeltek a kihasználatlan munkaerőforrásra, és egész csapatnyi, többnyire beás cigányok váltak szén-, majd uránbányászokká is. Ők voltak azok, akik az akkorra már tehetősebbé váló korábbi generáció lakásait megkapták, és – ahogy azt mondani szokták –, elindultak a polgárosodás útján. Vagy legalábbis a rengeteg nehéz fizikai munkával járó, ám mégis valamilyen megélhetést jelentő rendszeres fizetésig tartó munkássorsig.
A folyamat a rendszerváltásig tartott. Az itt nem vitatandó gazdasági paradigmaváltás egyszerre jelentett, és jelent ma is szociális traumát a mecseki bányászat szereplői számára. A szépséges szerpentineken haladva látszanak a megoldási kísérletek nyomai is: az egykori, zömmel berobbantott bányászaknák környékén kalandparkkal, ilyen-olyan ipari zónák kísérletével próbálkoznak azok a túlélők, akiket általában a rendszerváltás veszteseinek szoktunk nevezni. És akiknek a nyertesek – mert ahol vesztes van, ott nyilván akad valaki nyerő is – közmunkát osztottak vissza.
Több mint harmincöt éves adósságról beszélünk, a sokat említett tudásipar például megoldhatná a térség gondját. Hogy ne legyen sem időutazás, sem nosztalgia, sem extrém turizmus eljutni ma mondjuk Pécsről Sikondára, a korabeli bányászcsemetéknek oly sok örömöt adó egykori úttörőtáborba.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. szeptember 11-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
