Így szexel egy brüsszelita - Selmeci János jegyzete
Kétségtelen, hogy egyik haveromnak sem javasolnám az év ötleteként, hogy egy idegen hotelszobában háljon együtt az őt hangfelvételekkel megzsaroló exével.
Göd előttem, Göd utánam - Józsa Márta jegyzete
Ahol arról is lehet döntéseket hozni, hogy a gödi Samsung gyárban például nem működhet szakszervezet, mert a cégnek így jóval olcsóbban jön ki az üzemeltetés, ugyanis nem kell bíbelődnie költséges munkavédelmi szabályokkal és felszerelésekkel.
Ez a kérdés - Szénási Sándor jegyzete
A hatalom úgy tudja, és lehet, hogy nem rosszul, hogy a magyarok szabadságfogalma ritkán fogja át a nemzet, a nemzeti intézmények, és a nagy polgári alaptételek, a sajtó-, a gyülekezés-, a véleménynyilvánítás szent jogát, viszont ettől még magát a fogalmat ismeri.
Nyakukban a bili tartalma - Kárpáti Iván jegyzete
Ez nem baleset volt, nem üzemzavar, nem félreértés. Ez állami asszisztálással végrehajtott környezeti és munkahelyi erőszak.
A Fidesz antitézise - Dési János jegyzete
Az Iványi elleni eljárás nem véletlen, és annyiban mindenképpen koncepciós, hogy hatalmi erőfitogtatás. Iványi Gábor az antitézise a Fidesznek. Amíg az újfasiszta Fidesz rombol és rabol, addig Iványi nyilvánvalóan egy olyan eszmét jelenít meg, amelyet a fideszesek hírből sem ismernek.
Hadisarc – Józsa Márta jegyzete
Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a hatvanpusztai főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja.
A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete
A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek. Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés...
Egy InterCity vécéjében unatkozva - Selmeci János jegyzete
Az állami rádióban aztán Orbán Viktor megpróbált kimászni a vécéből, és menteni a menthetőt; beszélt kicsit arról, hogy februári béremelés, meg nyugdíj, meg adókedvezmény, ha pedig sikerül továbbra is nemet mondani Brüsszelnek, akkor a nemzeti gazdaságpolitikát folytatni tudják, ami a repülőrajt nem láttán ugye annyira sikeres, hogy egy életem, egy szuverenitásom, én lehet megpróbálnék mégis inkább igent mondani Brüsszelnek, aztán lesz ami lesz...
A zsarolás, mint politikai eszköz - Hardy Mihály jegyzete
28/07/2025 18:03
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Donald Trumppal igazi texasi cowboy-tempó kezd meghonosodni a világpolitikában. Először pisztolyt ránt és csípőből tüzel, utána kezd el gondolkozni a következményekről.
Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában a …zsarolásról. Egészen pontosan a zsarolásról, mint politikai eszközről. Ezen a hétvégén többször és több síkon is eszembe jutott, hogy mennyire kezd beépülni a nemzetközi és a hazai politikába a zsarolás, mint a legfőbb érdekérvényesítési eszköz.
Kezdjük mindjárt Donald Trumppal, a Skóciában golfozó amerikai elnökkel, aki két gurítás között végül megállapodott, legalábbis nagy vonalakban Ursula von der Leyennel az európai áruk 15 %-os vámtételéről. Ez már eleve a fele korábban belengetett 30 %-nak, de még így is elég soknak tűnik és a hosszútávú hatása ma még kiszámíthatatlan. Egy biztos, a német autóipar, amely a magyarországi beszállítókon keresztül a magyar kormánynak is extra fontos lenne, meg fogja érezni a magasabb vámokat. És nyilván visszaveszi a termelést, még lejjebb srófolja a beszállítói árakat. Ezt már Magyarország és a magyar költségvetés is meg fogja érezni. Jól emlékszem, amikor Győrben vagy Kecskeméten típusváltás miatt egy időre leálltak gépsorok, azt azonnal megérezte a magyar költségvetés, a GDP pedig pár százalékkal visszaesett abban a negyedévben. Ennyit az Orbán Viktor által Donald Trumpnál állítólag kiharcolt különleges, baráti elbánásról.
Úgy látszik, hosszú távon kell a világnak berendezkednie az erőszakos, arcátlan és gátlástalan amerikai érdekérvényesítésre. Donald Trumppal igazi texasi cowboy-tempó kezd meghonosodni a világpolitikában. Először pisztolyt ránt és csípőből tüzel, utána kezd el gondolkozni a következményekről. Ki emlékszik már a beígért, egyetlen hét alatt elérhető orosz-ukrán békére, Grönland elcsatolására Dániától, Kanada egyesítésére az Egyesült Államokkal és a Mexikói-öböl átnevezésére Amerikai-öböllé?! Az amerikai politikai és gazdasági zsarolásnak Magyarország ugyanúgy kárvallottja lesz, mint az összes többi Európai Uniós tagország. Hiába van kint Orbán Viktor dolgozószobájában biztonsági tartalékként és viszonyítási pontként Trump elnök alfelének gipszlenyomata, az amerikai külpolitikában Magyarország és a magyar kormányfő nem tétel Washington számára.
Persze Orbán Viktor szintén nagymestere a politikai zsarolásnak. Tusványoson máris azzal fenyegetett, hogy még tárgyalási alapnak sem tekinti az Európai Unió 2028-tól tervezett hétéves költségvetését, szóval megint vétóval fenyegetett, amíg Magyarország meg nem kapja az idézem: „nekünk magyaroknak járó pénzeket.” Rossz hírem van Orbán Viktor számára. Mindez blöffnek elmegy, de jól tudjuk, amikor élesbe fordul a helyzet, eddig is minden fontos brüsszeli döntést csendben megszavazott, akárhogy handabandázott előtte itthon és külföldön. Igazi hangember…
És végül az is a zsarolás kategóriájába tartozik, hogy ha itt 2026 április 12-e után (ha hinni lehet a 2XL-es kormányfői póló feliratának) csak halálhörgés, siralom vár Magyarországra, ha nem őt és tettestársait juttatják be ismét elsöprő többséggel a parlamentbe. Újabb rosszhírem van Orbán Viktor számára. Egy azerbajdzsáni vagy türkmenisztáni politikai menedékjog lassan értékesebb lehet neki, mint egy földvárrá alakított hatvanpusztai, állítólagos „mezőgazdasági központ”. És ezt még azok is értik, akik egy ideje a vasalójukon kénytelenek a Klubrádió hallgatni…
Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2025. július 28-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
