Minden törvényt át lehet írni, hogy a törvénytelenség is védhető legyen -Rózsa Péter jegyzete
Megismétlődik most ez is, amiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármi áron, bármilyen jogi csavarral, jogsértést kiküszöbölve tisztességtelen törvény módosításokkal a hatalom bebetonozására készül a Fidesz.
Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Egymásra nézve – Hardy Mihály jegyzete
6/09/2025 14:54
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
A Pekingben a minap széles vigyorral vonuló diktátorok és kísérőik mögött a leghátsó sor jobbszélén egy ismerős arcot lehetett felfedezni. Jellegzetes kakadufrizurájával ott nyújtózkodott nem más, mint a magyar külügyminiszter! Vajon mégis, mit keresett ott Szijjártó Péter, ahová magára valamit is adó európai politikusnak eszébe sem jut elmenni?!
Néha egy fotó többet mond el ezer szónál. Nekem ez jutott az eszembe, amikor megláttam a képet hétfőn a pekingi csúcstalálkozóról. Népes tömeg élén három valódi diktátor menetel, szépen megvilágítva: a házigazda kínai elnök Hszi Csin-ping, mellette az orosz államfő Vlagyimir Putyin és az észak-koreai Kim Dzsongun. Mindegyik tömeggyilkos, igaz, más-más stílusú figura. Hszi Csin-ping egész népeket, Kína esetében milliókat küldött átnevelő/koncentrációs táborokba. Szemrebbenés nélkül kivégeztetett mindenkit, aki az érdekeit veszélyeztette vagy ha többet lopott a közösből, mint amennyit engedélyeztek a számára.
Vlagyimir Putyin, aki a protokolláris eseményen a hosszú-hosszú életről értekezett a házigazdával, százezrek életét vette el. Igazi, véreskezű háborús bűnös, aki a széthulló szovjet birodalom helyett az új-orosz birodalom megteremtéséről ábrándozik. Bármi áron. Ha kell, bombázógépeket és páncélosokat küld a lázadó kaukázusi civil lakosság ellen, háborúban foglalja vissza Grúziától Dél-Oszétiát, elcsatolja Ukrajnától a Krím-félszigetet, majd valódi háborút robbant ki Ukrajna ellen, ballisztikus rakétákkal löveti a kijevi gyermekkórházakat és játszótereket. Vélt vagy valós ellenfeleit kidobatja a magasházak emeletéről, novicsok idegméreggel vagy radioaktív polóniummal próbál leszámolni a politikai konkurenciával, megöleti Alekszej Navalnijt a sarkvidéki börtönkolóniában vagy lelöveti az ellenzék másik vezetőjét, Borisz Nyemcovot a Kremllel szembeni belvárosi hídon, a független újságírók megöléséről nem is beszélve.
Kim Dzsongun, az észak-koreai diktátor pedig már valóban önmaga paródiája – lenne, ha nem tudnánk, hogyan próbálja tönkre tenni és megnyomorítani az összes, 26 milliónyi észak-koreai életét. A Kim-dinasztia immár harmadik diktátora látványos kivégzéseken néha kiéheztetett farkaskutyákkal tépeti szét ellenfeleit, máskor légvédelmi gépágyúval löveti péppé azokat, akik a hatalmát veszélyeztetik.
Hogy mivégre ez a hosszú – és korántsem teljes – bűnlajstrom? Mert a széles vigyorral vonuló diktátorok és kísérőik mögött a leghátsó sor jobbszélén egy ismerős arcot lehet felfedezni. Jellegzetes kakadufrizurájával ott nyújtózkodik nem más, mint a magyar külügyminiszter! Vajon mégis, mit keres ott Szijjártó Péter, ahová magára valamit is adó európai politikusnak eszébe sem jut elmenni?! Vegyük csak sorra: Kína a második világháború ázsiai befejezésének évfordulója alkalmából rántotta össze barátait és üzletfeleit, némi katonai erőfitogtatással egybekötött ünneplésre. Csakhogy Magyarország a vesztesek oldalán fejezte be azt a háborút, az Ázsiában zajló harcokban meg végképp semmilyen érdekeltsége nem volt.
Esetleg Szijjártó Péter újabb utasításokért ment Pekingbe, hogy az orosz Szergej Lavrovtól első kézből kapjon eligazítást az őszi politikai szezonra, ha már Szergej és Pjotr ennyire összetegeződtek. Éljen és virágozzék a megbonthatatlan barátság??? Vajon miféle vircsaft zajlik a szemünk előtt? Magyarország politikai és gazdasági súlya vagy éppen súlytalansága semmiképpen nem indokolná a pekingi részvételt.
Értem én, hogy a külügyminiszterünk megtanulta evőpálcikával elfogyasztani a legendás pekingi kacsát, de valahogy az én gyomrom nem veszi be ezt a társaságot, amely ott ült a kínai dísztribünön. Emlékeim szerint Magyarország harmincöt évvel ezelőtt pont amellett döntött, hogy végre egyszer az európai győztesek oldalára kerüljünk, ahová mindig is tartozni szerettünk volna. A diktatúra helyett a demokrácia oldalára. Annak a Pekingben tüntető fiatalembernek az oldalára, aki egy szál szatyorral a kezében nézett farkasszemet a Tienanmen téren a tankokkal és nem egy dísszemle alkalmából. Mert egy fotót többet mond el ezer szónál.
Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2025. szeptember 6-i adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
