„Palackvisszaváltással
Publicisztika
Aszály – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Aszály – Józsa Márta jegyzete

Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.

Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete

A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.

After – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

After – Szénási Sándor jegyzete

O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.

A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete
Publicisztika

A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete

Az akció rituális volt, jól megtervezett. Magyar szobáról szobára varázstalanította az egykori főhadiszállást. Deszakralizált, mondhatnók. A "minisztériumok éjszakája", ahogy elnevezte az akciót, Rogán egykori birodalmában folytatódott a szomszéd épületben. Összefoglalom: egy ötcsillagos szállodát képzeljenek el, a világ egyik legszebb panorámájával, még a menzáról is.

A kólásdoboz - Szénási Sándor jegyzete

20/05/2026 18:04

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

Havasi Bertalan, Orbán korábbi sajtófőnöke ismét hazatalált. Az újságírói körökben sajtóelhárítónak becézett helyettes államtitkár visszaléphetett volt főnöke szolgálatába, és ez láthatóan több frusztrációjától szabadította meg, legfőképpen a magánytól, amibe a vereség után csöppent.

2026. május 20. Szénási Sándor jegyzete l Esti gyors - részlet 2026.05.20.
04:33
00:00
A nem kicsit zakkantnak tűnő Havasi a bukás után is bejárt a Miniszterelnöki Sajtóirodába, amúgy jogosan, mert még nem bocsátották el, ideges-izgatottan álldogált a bejáratnál, sorra nyilatkozott a médiának arról, hogy már Magyar a főnöke, akinek nem akar dolgozni, de mivel nem kap állásajánlatokat, megvárja, amíg kirúgják, mert akkor jár a végkielégítés. Szivarozgatok reggeltől- estig, mondta, amivel nyilván a Fidesz-elit kedvenc hatalmi szimbólumainak egyikére, a szivarszobákra utalt a Nemzeti Banktól a Rogán-minisztérium dubaji stílusú helyiségén át a Kúrián az utolsó pillanatban meghiúsult főúri élménygenerátorig.

Közben persze arra is szakított időt, hogy csak a szépre emlékezzen, még ha az csak az ő fantáziájában létezik is. A Magyar Hang kérdésére, hogy milyen alapon tiltották ki munkatársaikat a kormányinfókról, és más sajtóeseményekről, azt állította, évekig, mindig is kiállt az újság mellett. Ha ez így volt, Havasi belső ellenzékként lapíthatott a rezsim ökle alatt. Ez nyolc teljes esztendőt jelent a Hang megalapítása óta. Emberfeletti.

Azért az ő igazi stílusát némileg árnyalja az a hangnem, amit a sajtóbejárást vezető új  kormányfővel szemben megengedett magának, akit a végkielégítést követelő levelében per Öcsinek szólít, nyilván, mert a Kicsi elnevezést Menczer Tamás már a saját nevére íratta. A jogaiért való kiállása, a propagandszövegek hibátlan továbbtolása arra késztette a 444.hu-t, hogy ironikusan feltegye a kérdést, nem egy elveiből nem engedő magányos hőssel állunk-e szemben? 

A lap válaszát, amivel csak egyetérteni lehet, tessék elolvasni, de hát a Havasival vitatkozó Magyar Péter egy mondata már akkor megágyazott a gyanúnak, hogy nem hősről, hanem egy dependens igenemberről lehet szó. A miniszterelnök ugyanis megkérdezte tőle, hogy megvan-e még az  a kólás doboz, amit a helyettes államtitkár azért tett el, mert Orbán ivott belőle. Hát megvan, persze. Egy kolleganője szemétnek nézte, és összegyűrte, azóta a takarítónőknek is odaírja, hogy műtárgy, ne dobd ki. 

Havasi függősége azért volt nekem ismerős, mert régen, a Magyar Rádiónál egy főnököm pont ezeket a tüneteket mutatta. Eleinte nagy pártember volt, azt kiabálta nekünk a folyosón, hogy kommunistaként nem hagyja az ő MSZMP-jét bántani, aztán, az első rendszerváltás környékén, mivel egy leváltással megsértették, az általa alapított új műsorban már csak püspökökkel állt szóba, akiknek az interjú végén alázattal köszönte meg a vallási tanítást. Még később Csurka szóvivője lett, és fürdött újonnan kapott identitásában. 

Volt felesége azonban erre csak legyintett. Bélának az a fontos, mondta, hogy mindig legyen egy felettes énje, akihez igazodhat. Mindegy, hogy kommunista, vagy náci, enélkül boldogtalannak, üresnek, elveszettnek érzi magát. Pártközpont vagy templom, egykutya. Munkásököl, vagy vasárnapi gyülekezet a misén, nem számít. Persze lényeges, hogy a személy, akitől függ, hatalomközeli legyen, mert ettől tűnik számára kompetensnek, ezért tudja elfogadni a maga boldog, engedelmes kisemberi státuszát a nagy ember alatt, akinek mindig igaza van, de ha nem, majd igaza lesz. Mert innentől már nincs visszaút: ha a függőséget kialakította, azt naponta újra és újra meg kell élnie, nem kérdőjelezheti meg, mert akkor önmagát teszi partra vetett hallá. 

Volt főnökömnek szerencséje volt, a rendszerváltással új felettest szerezhetett. De Havasi Bertalannak még nagyobb mákja van, a hűségért cserébe Orbán visszafogadta, mondhatni cseberből vederbe került, ettől aztán rendkívül jellemesnek tűnhet, pedig csupán megúszta a váltást egy új függésre. Neki nem kell a kólásdobozt szemétre vetnie, mint kellett szegény Bélának a párttagkönyvet.

Szénási Sándor jegyzete a május 20-ai Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)