Aszály – Józsa Márta jegyzete
Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.
A "Szia, Bálint"-korszak vége – Selmeci János jegyzete
Nem voltam még nem Orbán-rendszerben újságíró, de a feladat talán nem változott olyan sokat. A lelkesedés magánügy, a kritika, a kétkedés és a valóság feltárása viszont kötelesség.
Metszőolló és vadhajtások - Hardy Mihály jegyzete
Tartok tőle, hogy a dossziék egyszerre lesznek hatalmasak és hiányosak – az Orbán-diktatúra összes hagyományát követve.
After – Szénási Sándor jegyzete
O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.
A Karmelita varázstalanítása – Kárpáti Iván jegyzete
Az akció rituális volt, jól megtervezett. Magyar szobáról szobára varázstalanította az egykori főhadiszállást. Deszakralizált, mondhatnók. A "minisztériumok éjszakája", ahogy elnevezte az akciót, Rogán egykori birodalmában folytatódott a szomszéd épületben. Összefoglalom: egy ötcsillagos szállodát képzeljenek el, a világ egyik legszebb panorámájával, még a menzáról is.
Pótolt mulasztások - Dési János jegyzete
Szóval, az ügyészség most megmutatja, hogy az elmúlt időszakban nem a szaktudása hiányzott ahhoz, hogy az igazságosságot szolgálja. Hajrá, van mit ledolgozni.
Garázsvásár – Józsa Márta jegyzete
Alighanem megélénkülhetett mostanság a turkálók és garázsvásárok forgalma, kétségbeesetten pityergő oligarchák és önostorozásra készülődő politikus cézárok szerzik be az új típusú szereplési szerkót, nagy lehet a keletje a kínai farmereknek – bár nem biztos, hogy most éppen a kínai a jó választás – és a potom harminc ezer forintos óráknak.
Néha tényleg a helyükre kerülnek – Selmeci János jegyzete
A Szuverenitásvédelmi Hivatal hamarosan megszűnik, Gyurkó Szilvia a hírek szerint az új kormány gyermekjogi és gyermekvédelmi ügyekért felelős államtitkára lesz, Lánczi Tamás pedig hivatalosan is egy senki.
Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
16/05/2026 15:07
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.
Tarr Zoltán miniszternek sikerült nagyon rossz szájízt okoznia. Ha csak hibát követett volna el, az rendben lenne, tudjuk, a lónak is. Ám azzal, hogy közölte: a kormány a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve akarja kidolgozni a kultúrpolitikáját, a tárcát egy pillanatra visszakormányozta a Fidesz-korszakba.
Nehéz ezt tévedésnek látni, és még nehezebb azután, hogy kitört a botrány, és erre reagálva a miniszter azzal próbált visszakozni, hogy az alaptörvény miatt volt kénytelen az MMA-t partnernek feltüntetni. Volt egy értelmezhetetlen mondata még arról, hogy a kormány visszaadja a döntést az érintettek kezébe, és velük együtt fog dönteni a Magyar Művészeti Akadémia sorsáról is. Kik azok az érintettek? És miért kellene az MMA sorsáról dönteni azt követően, hogy az amúgy is bekövetkező alaptörvény-módosításokkal megszüntetik annak „aránytalan kulturális befolyását”, amivel „leuralta a kulturális finanszírozást, szervilis módon kiszolgálta a rendszer politikai céljait”? Az idézetek öt kulturális szakember állásfoglalásából származnak.
A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt egyeztetésre, azt rögzíti, hogy Magyarország (sic) védi az MTA és az MMA szabadságát, pénzt ad nekik, és tiszteli az önállóságukat. Kétségtelen, hogy ezzel a Fidesz-kormány egy politikailag elkötelezett magánalapítást köztestületnek ismert el, és egy szintre hozta a Tudományos Akadémiával, de még az MMA-ról szóló törvény is csupán azt írja, hogy véleményezési joga van. Alkudozni vele nem kell. Még Orbánék szerint sem.
Attól a kormánytól, amely közelebb akar jönni az emberekhez, amely autonómiákat kíván visszaadni, és a korábbi zsarnokoskodás helyett párbeszédre törekszik, egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. Nem a nemzeti-konzervatív gondolkodásmód a baj, hanem a kivételezettsége.
Nekem az alapító Makovecz Imrének és körének a világképe nem kenyerem, de amennyiben megszüntetik az MMA kötelező ideológiai totemoszlop jellegét, és az visszatér a maga privát közegébe, a demokrácia sérelmeként élném meg, ha ezen túlmenően foglalkozna vele a politika, vagy ha kizárnák pályázatokból. Mint ahogy sokakkal együtt a születő demokrácia sérelmeként élem meg, hogy Tarr miniszter nem említette meg a Széchenyi Akadémiát, a színházi szövetségeket, az írók szervezeteit, a filmeseket, a múzeumokat stb., mint egy normális dialógus kötelező szereplőit. Ez több, mint hiba.
És ott van még a pénz is.
Ha az MMA-nak sikerül átjátszania magát a jövőbe, átment egy igazságtalan rendszert is. A rendes tagok ugyanis havi 455 ezer forint életjáradékot, a levelező tagok 350 ezer forintot kapnak életük végéig, bizonyos díjakkal rendelkezők meg 121 ezer forint művészjáradékot. Az ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Széchenyi Akadémia tagjai semmit sem kapnak, igaz, az egy gyanúsan vegyes társaság, ilyen balos, olyan libsi, tán még nemzeti-konzervatív is akad köztük, mindenesetre a tudást és nem Orbánt szolgálták.
Ezek a járadékok az értelmiség, a művészvilág Fidesszel szimpatizáló részének a le-és megfizetését szolgálták, politikai hűségjutalomként osztották, nem a kulturális teljesítmény alapján. Ma körülbelül 250-en állnak a pénzeső alatt. Kérdés, nem kéne-e ezt a csapot elzárni, és visszatérni pályázati rendszerekhez, és egyszeri juttatással feltőkésített, és onnantól mecenatúra alapként működő, autonóm, tehát állammentesített alapítványokhoz. Csakhogy félreértés ne legyen: a látszólag önálló, Fidesz által létrehozott alapítványokat igazából kézivezérelte a hatalom. Ki is a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke?
De itt van még az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása, amiről Iványi azt mondta, a miniszter megígérte neki, Tarr szerint viszont nem találkoztak. Ez azonban mindegy. A miniszternek csupán azért kellene beszélnie a lelkésszel, hogy a főnöke példája nyomán bocsánatot kérjen Orbán nevében, aki magánbosszúból tizenhat évig üldözte, lejáratta, bíróság elő idézte, pénzeit elvonta, a gyámolított szegényeit megalázta, a hajszával őt beteggé tette.
Viszont a státusz ügyében nem azt kellett volna Tarrnak mondania, hogy az azt érintő problémákat majd megbeszélik. Ilyen problémák ugyanis nincsenek. A miniszternek, amúgy széles mosollyal, annyi közlendője lett volna, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a státusz elvonását törvénytelennek ítélte meg, és 2013-ban még az Alkotmánybíróság is ezt tette, vagyis a státusz visszajár. Pont. De Tarr nem ezt mondta, hanem problémákról zagyvált.
Egy szó, mint száz: Tarr Zoltánnak vissza kell olvasnia a saját szavait a bizottsági meghallgatásáról. Azokat, amelyek a Fidesz pusztító kultúrharcáról szóltak, az ország bántalmazásáról, azokat, amelyek szerint a Tisza vissza akarja adni a kultúrát az alkotóknak, a közösségeknek és a közönségnek.
Nem lenne jó, ha megint nem szabadna annak hinnünk, amit egy politikus mond, hanem csak arra kéne figyelnünk, amit tesz.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2026. május 16-i, szombati adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
A jegyzetet a fenti lejátszóra hallgathatja meg (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
