És mi...? – Rózsa Péter jegyzete

Na most akkor ki hova álljon? Nem, nem is ez a helyes kérdés, hanem inkább, hogy kit, hova állítanak a táborok véleményformálói, benne a sajtó. A földcsuszamlásszerű választási történet mindenkit kissé elmozdít addigi helyéről. Ez érthető, hiszen az egyik oldal vakon hitt – amint ez most bizonyságot nyert – a hazug kormányzati propagandában, a másik pedig sokféle, de várta a Fidesz bukását. Jobbról is és balról is meg – ha van ilyen – középről is, de akik nem a NER nevű egyház ájult hívei voltak, különböző erővel, de a változást kívánták. És lőn. A hazugsághívők most vagy elszámolnak magukkal és a hazugsággyár katonáival, netán a vezetőkkel, élükön Orbánnal, akinek való megfelelés minden más szempontot felülírt az őt kiszolgáló – lényegében őt is becsapó – apparátus tagjai számára. A változásban bízók egy része türelmetlen, három nappal a választás után már előre aggódnak, mikor törli el az új kabinet a régi hamisító műhelyeit, a pártszolgálatban működő állami médiarendszert, mások fejeket követelnek. Ez is érthető, hiszen ez a 16 év a magyar társadalom egy jelentős részének az elnyomás, a mellőzés, a lenézés, a kirekesztés, netán az elszegényedés jutott osztályrészül. Miért ne lehetnének türelmetlenek, akik ezt élték meg? Hogy meg kellene húzni a határt, nehogy fennmaradjon, tovább éljen a Fidesz által megfertőzött agresszív, polgárháborús közhangulat? Igen. Jó lenne, de ez nehezen megy. Csaknem minden fórumon azt hallani, nem hagyhatja az új kormány büntetlenül a közvagyont elorzókat, a hamis hírgyártókat, az oktatást, egészségügyet lezüllesztő politikusokat és az őket kiszolgáló hivatalnokokat és… és még kiket? Hol lehet meghúzni azt a vonalat, ami felett állókat felelősségre kell vonni, és nem bántani a vonal alattiakat? Ki a kollaboráns ebben az ördögi, NER gépezetben, ki az igazi bűnös és ki, aki elszenvedője, de egyben részese is, akárcsak kisebb alkatrészként? Ez az a vonal, aminek pontosan nem határozható meg a helye a skálán. Egészen odáig tart ez a bizonytalanság, hogy nem vagyunk-e valamelyest mindannyian, felnőtt magyar állampolgárok felelősök azért, hogy 16 éven keresztű egy ilyen, erkölcstelen, tolvaj banda uralkodhatott.  Amelyik a közvagyon jelentős részét ellopta, vezetői milliárdosok lettek, akik a demokrácia Patyomkin-díszletei mögé bújva fosztották ki anyagilag és lelkileg az országot. Árulták el a szövetségeseiket, letaposták a kulturális örökséget és a szakembereket egyaránt. Nem szóltunk, nem találtuk meg a tiltakozás és az ellenállás megfelelő módját. Belefáradtunk a beszédekbe és vonulásokba fulladó tüntetésekbe és nem sztrájkoltunk. Vagy nem mentünk el mások sztrájkját támogatni. Amikor már a munkánkat vették el üres fejű hivatalnokok, szakképzetlen lakájok, nem állítottuk meg a vonatokat, nem zártuk el az utakat és nem kényszerítettük semmilyen hathatós eszközzel Orbánékat, akik ezért gátlástalanul, teljes biztonsággal folytathatták ország- és lélekromboló politikájukat, és hordták ki talicskán a közpénzt és hagyták elveszni az uniós forrásokat. Nincs mindannyiunknak része abban, hogy Orbán Viktor kizárólag saját hübrisze okán lemondhatott több milliárd közösségi pénzről? Csak azért, mert nem volt kedve vitázni Brüsszellel, nem volt kedve bizonyos feltételeknek megfelelni, mert magántulajdonának érezhette az egész országot. Mert tehát megtehette. Megtörtént viszont a csoda, ezt a gránitszilárdságúnak hazudott kártyavárat sikerül demokratikus választással legyűrni. Nem maradhat el tehát a számonkérés, nem maradhat büntetlenül a sok gazemberség. Közben senki nem tudja megmondani, meddig tart a bűnösök, a bűnpártolók sora. Az egyértelműen törvénytelen ügyeket persze le lehet majd zárni. A valódi számonkérésnek szerintem viszont csak akkor lesz vége és jöhet el a nyugalom és a normális élet, ha mindenki magában is elvégzi a gyászmunkát. Mikor, mit nem tett meg, ha egyáltalán. Függetlenül attól, melyik oldalon állt, vagy melyik oldalra sorolták a mindenkori véleményvezérek.