Leomló bástyák - Rózsa Péter jegyzete
Elképesztő milyen gyorsan omlanak le ennek a 16 évnek a bástyái. Az is elképesztő – bár ez igen erős magyar értelmiségi hagyomány –, hogy ezzel együtt hogyan jelentkeznek a huhogók, a még el sem kezdett reformok azonnali bírálói.
A görénykurzus vége - Szénási Sándor jegyzete
Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk.
A másik serpenyő - Kárpáti Iván jegyzete
Nézzük, mi van a másik serpenyőben! A magyarok Szlovákiában egy földrajzilag hosszan elterülő, de vékony sávban élnek délen. Ahogy keletre haladunk egyre szegényebb, lemaradó térségekben, ahová a szlovák állam nem sok forrást juttat.
Ábrándos szemekkel a rendszerváltás felé - Dési János jegyzete
Ilyet még nem láttam: sok tízezer fiatal és mérsékelten fiatal ünnepelt. Idegenek öleltek meg más idegeneket, boldogan, akik mégiscsak mi vagyunk, pacsit adtunk egymásnak, miközben a tömegben lassan araszoló autók a "mocskos Fidesz" esetleg a "ruszkik haza" ütemére nyomták a dudát.
Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
19/03/2026 18:03
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
Orbán Viktor egyelőre csak a józan észről mond le véglegesen, ám ez is hozzájárulhat a bukásához. Például amikor az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborújáról így szólt Trump elnök döntésével kapcsolatban: „A kérdés az, hogy háborút vagy békét indított el valójában. Ez még nem dőlt el, majd a történészek fogják ezt eldönteni.” Ukrajnáról még korábban pedig így beszélt a magyar miniszterelnök: „A háború valójában nem is Ukrajnáról, hanem arról szól, hogy az Ukrajna nevű terület, ami addig ütközőzóna, ütközőállam volt a NATO és Oroszország között, vonassék mostantól NATO-felügyelet alá”. Szóval, az Irán elleni támadás lehet, hogy béke, Ukrajna pedig nincs, csak egy ilyen nevű terület, amiből az is következik Orbán Viktor szerint, hogy ukrán nemzet sincs. És természetesen e kijelentéseket Orbán után egész csapata elkezdi ragozni, szajkózni. Éppen ma erősített rá Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón, amikor kérdésre azt válaszolta, hogy amennyiben az amerikai elnök kéri, akkor megfontolják, hogy segítünk Amerikának az iráni háborúban. Vagyis, hogy Orbán magyar katonákat küldene egy háborúba, ha Donald Trump erre kéri. Miközben Ukrajnától még a levegőt is elvenné.
És akkor ájult kormányzati urak szeme előtt nyilván megjelenik a rettenthetetlen magyar had, élén Orbánnal és odavág a Hormuzi szorosnak egy nagyot. Hát így. Nagyjából ebből, a hamis és hazug politikai propagandából áll, amit kormányzásnak hívnak, mármint ők maguk. Valójában itt már régen nem Magyarország kormánya működik, hanem egy politikai akciócsoport, ami ráadásul még most is, regnálásának vélhetőleg utolsó hónapjaiban is lopja a közvagyont. Kormányozni pedig nem tudnak, illetőleg igen, de csak egy irányba, nevezetesen - egy másik orbáni lózung szerint – repülőstarttal száguldani a gazdasági összeomlás felé. És az általános csőd felé. Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán. A tények, a valóság ilyen mértékű eltorzítása, illetve elhazudása nem pártalan a nagypolitikában. Végeredményben innen még meg is érthető Orbán vonzódása Trumphoz. Az ő taktikája is ez, egészen hihetetlen, valótlan dolgokat kell állítani és követelni – lásd 500 %-os vámok kivetése, Grönland annektálása – majd a meglepett és összezavarodott partnereknek új ajánlatot tenni, ami, ha szerényebben is az előbbieknél, de nagyobb eredménnyel jár, mintha alulról kezdte volna a licitet. A nagy különbség éppen a méretekben rejlik.
Trumpnak ugyanis van mire nagyot mondani és később kisebbet markolva győzni, Orbánnak pedig nincs ilyen muníciója, hatalma, tekintélye. Neki a közvagyonból kimarkolt családi és baráti uradalmak a fontosok, csak éppen adni nem tud semmi. Illetve igen; szavakat. Kissé unalmasan, mára már eléggé megkopottan, régi szavakat rikácsol, egyre fogyó közönségének a mesterlövészekkel védett vidéki városok főterein. No, de mindhiába, mint tudjuk, Bástya elvtársat már senki sem akarja lelőni. Nem is kérdés, bokán lőtte ő már magát, csak sajnos velünk együtt talált. Igen gyorsan kellene április 12-e után felgyógyulnunk. Nem virtuálisan, hanem valóságosan.
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2026. március 19-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

