Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
20/03/2026 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Miután kirakott egy manipulált fotót arról, hogy Orbán Viktoron hatszor annyian voltak Szentendrén, mint Magyar Péteren Kiskunmajsán, a fideszes képviselő pizzát rendel a családnak vacsorára.
Az egyik lehetőség az, hogy egy Ahmed nevű vendégmunkás hozza ki nekik a kaját, aki Pakisztánból érkezett Magyarországra, a vízuma talán már lejárt, egy szállón lakik száz másik futárral valahol a külvárosban, és napi 12 órát dolgozik fele annyi pénzért, mint amennyit az a cég ígért neki, ami anno Magyarországra hozta.
Ahmed láttán a fideszes képviselő a szívéhez kapva ad hálát a nemzeti kormánynak azért, hogy az országban nincsenek bevándorlók, nyilván csak ez az egy szerencsétlen bringázgat itt a családi négysajtossal, néha a forgalommal szemben, mert a KRESZT azt ugye nem magyarázta el neki senki, AMI VESZÉLYES, ahogy az is, hogy a bringájáról leszakadt a fék, de a cége nem hajlandó megcsináltatni, neki pedig se ideje, se pénze rá, mivel a fizetése felét hazaküldi a családnak. Múlt héten ki akart venni pár napot, mert megfázott, de azt mondták neki, hogy akkor nem kell többet jönni. A fideszes képviselő ad neki ötszáz forint borravalót, és elégedetten konstatálja, hogy neki ezzel a helyzettel a világon semmi dolga nincs.
A másik opció, hogy egy főállású magyar futár hozza ki a pizzát. Józsi már a szemét is alig tudja nyitva tartani, pedig aznap csak tíz órát tekert, ami semmi az előző napi tizenhárom órához képest, ami után munkaruhában elaludt a kanapén, a felesége ébresztette fel. Félti a házasságát, mert mostanában alig tudnak beszélgetni; bár régebben érdekelték a filmek és az irodalom, sőt a politikáról is sokat csevegtek, de mostanában annyit kell dolgoznia, hogy gondolkodni sem tud. Józsi a KATA kivezetése óta ötször annyi adót fizet, és kevesebbet keres, mint négy éve. Ha csak nyolc órát dolgozna, nem tudnák kifizetni a lakáshitelüket. A felesége szeretne elutazni a születésnapján, de vállalkozóként neki nem jár fizetett szabadság; a futárokat foglalkoztató cégek pedig senkit sem hajlandók munkavállalóként felvenni, a futárok pedig hiába kérik évek óta a kormánytól, hogy tegye ezt kötelezővé legalább azok esetében, akik főállásban dolgoznak.
A fideszes képviselő ad Józsinak ötszáz forint borravalót, elégedetten veszi tudomásul, hogy legalább nem egy arab bevándorló végzi ezt a munkát, és hála a nemzeti kormánynak, Magyarországon aki akar, az tud dolgozni, ezért neki ezzel az egésszel már a világon semmi dolga nincs.
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat. Egész jó helyet kapott a listán, simán be fog jutni a parlamentbe. Jött e-mailben sajtószemle is; az egyik cikk címe alapján jobb munkakörülményekért tüntettek az ételfutárok.
Nem kattint rá. Ma már eleget dolgozott.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2026. március 20-ai adásában hangzott el. Címlapi fotó: montázs MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)

