„Palackvisszaváltással
Publicisztika
A kólásdoboz - Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A kólásdoboz - Szénási Sándor jegyzete

Havasi Bertalan, Orbán korábbi sajtófőnöke ismét hazatalált. Az újságírói körökben sajtóelhárítónak becézett helyettes államtitkár visszaléphetett volt főnöke szolgálatába, és ez láthatóan több frusztrációjától szabadította meg, legfőképpen a magánytól, amibe a vereség után csöppent.

Aszály – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Aszály – Józsa Márta jegyzete

Víz nem lesz több, vagy az egyik, vagy a másik szomjazik. Szóval úgy tűnik, nem lesz mifelénk se kecske, se káposzta, egy szál sem. Hogy egy szellemi aszály által sújtott klasszikust idézzek: ez az óriási kognitív disszonancia.

Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Egy déjà vu – Szénási Sándor jegyzete

A helyzet az, hogy Tarr Zoltán nem a valót írta. Az alaptörvény egyáltalán nem kényszeríti a kormányt a MMA-val való egyeztetésre. Egy deklaráltan nemzeti-konzervatív szereplő egyedi döntéshelyzetbe hozása finoman szólva is különös. De itt van az Iványi-féle MET egyházi státuszának visszaállítása is, amiről a miniszter zagyvaságokat beszélt. Ezekről is szó esik Szénási Sándor jegyzetében.

After – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

After – Szénási Sándor jegyzete

O.V. reméli, hogy a politikai halál után is van politikai élet. Hogy a Vadhajtások portál neki igeforrás, azon még a saját körei is meghőköltek egy kicsit, megértvén, hogy a főnökük valamikor menet közben benácult. Én ezen olyan nagyon nem csodálkozom, bár biztosan akad, aki azt várta, hogy egy erőszakos, bántalmazó, mindenkibe belerúgó hatalomgyakorlás és annak csődje után középre áll majd, de nem.

Minden lépés a devizahitel-károsultak számára már megkésett - Rózsa Péter jegyzete

21/05/2026 18:03

| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Nem lehet elég gyorsan és sajnos a már lefutott ügyekben egyáltalán elérni valamilyen eredményt, kárpótlást.

2026. május 21. Rózsa Péter jegyzete - Esti gyors (2026. május 21., csütörtök)
03:58
00:00

Tegnapi hír: a kormány felfüggesztené a devizahiteles pereket és végrehajtásokat. A feltételes mód arra utal, ez még csak a Tisza-kormány törvényjavaslata, de minden bizonnyal hamarosan a parlament elé kerül és el is fogadják.

 Minden lépés a devizahitel-károsultak számára már így is megkésett. Nem lehet elég gyorsan és sajnos a már lefutott ügyekben egyáltalán elérni valamilyen eredményt, kárpótlást. Legalábbis egyelőre. Ez az egyik legaljasabb dolog, amit a 2000-es évek szocialista és a most bukott Fidesz-kormány elkövetett. Az első pillanatban látható volt – erre például Simor András, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke fel is hívta a figyelmet -, hogy a devizában felvett – egyébként vásárláskor forintban beszámított lakossági hitel egy bomba, ami fel fog robbanni, és az érintett embereket, családokat többnyire a megvásárolt ingatlanjaikkal együtt földhöz vágja. Így történt, amint meglódult a korábbi banki fogadkozások, magyarázkodások ellenére a svájci és más valuták forintárfolyama. Az első jelek ellenére a Bankszövetség például 2006-ban is külön közleményben nyugtatta az érintetteket, hogy nincs itt sem mi látnivaló. Idézem is az idevágó részletet:

„Nem kell attól félni, hogy az árfolyamkockázat miatt a devizában hitelt felvevő háztatásokat súlyos veszteségek érhetik.” (MTI, 2006. január 31.)

Érdekes, hogy például amíg a  román és a lengyel jegybankok mind-mind beavatkoztak ezekbe a folyamatokba és ezzel a devizahitelezés ütemét valamennyire mérsékelték, nálunk nem történt semmi. Sőt a szocialista vezetésű kormányok tovább szűkítették a forintban adható lakáscélú hitel keretét és növelték annak kamatát, ezzel egyre inkább a kedvező kamatú devizahitelek felé terelték az embereket. Pedig, látható volt 2008-2009-ben, hogy közeleg a baj. Az Amerikai Egyesült Államokban kirobban hitelezési válság után meglódult Európában is a devizák árfolyama. A jellemzően svájci frankban felvett lakossági hitelek után fennmaradó forint tartozások és havi részletek ezután kezdtek rohamosan emelkedni.  Innen sokak számára ismerős a történet. Sok százezer magyar háztartás jutott oda, hogy vagy egyáltalán, vagy csak rettentő erőfeszítések árán volt képes állni a terheket. És megindultak a végrehajtások, amit a magyar kormány nem volt hajlandó megállítani. A bankok voltak erősebbek, a Fidesz-kormány tett néhány bárgyú lépest, át lehetett váltani forintra, rögzített árfolyamon fizetni tovább, de ez csak az amúgy is tehetősebbeknek segített, amíg nem változtatott azok helyzetén, akiknek a kezdeti törlesztőrészletek és a felvett hitelek forintban számolt összege akár az öt-tízszeresére emelkedett. És amíg számos más államban a kormányok megállították, több helyen – például Horvátországban fel is számolták ezt a hitelezési formát, valamelyest kárpótolták az embereket, addig a magyar immár Fidesz-kormány lényegében nem vetett gátat ennek a tömeges ellehetetlenítésnek. A végrehajtókat engedte garázdálkodni, a károsultak által indított perekben a bíróságok pedig rendre a bankoknak adtak igazat. Öngyilkosságok, családi tragédiák, vagyonvesztés éveken át. És ezt még akkor sem engedte a most bukott kormány megállítani, amikor az Európai Bíróság kimondta, ezek a hitelszerződések zömmel törvénysértőek, végeredményben érvénytelenek. Most reménykedhetnek a még talpon maradók, a Tisza megállítja ezt a folyamatot. Vajon ez elegendő-e?

Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2026. május 21-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)