A budi aranya – Szénási Sándor jegyzete
Főúri színvonalú és árú minden, csak a valódi főúr hiányzott belőle mindig is, de kétségtelenül a valódi arany is. A köznyelv mégis az aranyvécé kategóriájába sorolta Matolcsy pipiskedését egy általa elképzelt arisztokrácia ritka levegőjébe, nyilván a Postapalota kertjébe leszúrt aranyozott, megrendítően undorító szarvasszobor miatt is.
Nem elv, hanem eszköz - Kárpáti Iván jegyzete
Beszéljünk ismét a szuverenitásról. Na meg arról, hogy Szijjártó és Lavrov beszélgetésének a Pellegrininek szervezett hakni mellett van egy még kínosabb, szégyenteljes szála: a soviniszta, nyíltan magyarellenes Andrej Danko fémjelezte párt megtámogatása.
Hadd hallja csak mindenki - Dési János jegyzete
A Szijjártó-Lavrov páros együtt dübörög - régóta nem titok ez. Ahogy valószínűleg az sem, hogy sűrű találkozóikon nemcsak dübörögnek, de Sz. Péter fecseg is. 2014. óta a gyors számítások szerint 25-ször futottak össze és a nyilvánosan bejelentett telefonhívások száma 38.
Három Nyilas Misi – Józsa Márta jegyzete
Az említett gyerekek a magyar társadalom erőforrásai volnának. Ők azok, akiket a hatalom már nem is ösztönöz különösképpen arra, hogy iskolába járjanak, tizenhat éves koruktól mehetnek, amerre akarnak, nincs szükség rájuk. Ha a civil erőfeszítések, elkötelezett szakemberek elkeseredetten becsuknák maguk mögött az ajtót, akkor a kurzus békésen ülhetne analfabéta törzsének díszpáholyában, és számlálgathatná elégedetten a neki nyújtott hálaszavazatokat.
Orbán semmitől sem fél jobban, mint az értelemtől – Rózsa Péter jegyzete
Orbánék minden eszközt jogosnak tartanak, hogy hatalmukat megőrizzék. Az utolsó értelemmorzsa is elfogyott a készletükből.
Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
Időjárásjelentés – Józsa Márta jegyzete
15/02/2026 08:16
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
A magyar társadalom egésze egyszerre örül és retteg, ha április közepére gondol, de fogalma sincs senkinek, hogy hogyan lehet erre mindenképpen bekövetkező traumára túlélési receptet találni.
A nyolcvanas évek vége felé, az ismert közép-kelet-európai rezsimek legrémesebbikéből Stockholmba emigrált barátaink mesélték, hogy kezdetben nem értették, telente miért álltak meg egy-egy útkereszteződésben a helyi járókelők akkor, ha netán kis időre kisütött a nap. Hogy miért nem siettek inkább a dolgukra. A nyugodt őslakók simán kivárták, hogy újra és újra zöldre váltson a közlekedési lámpa, hiszen az utca szerencsésebb oldalán érzékelték csak a kis langyos meleggel is járó fényt, megérte pár percig várni. Egy-két év, és mi is ugyanezt csináltuk, sommázták Skandináviába szökött cimboráink, megemlítvén, hogy a legsötétebb hónapokban az országos lapok is havonta, vagy hetente összesítették: az adott periódusban hány percig sütött összesen a nap.
Persze ők, a bevándorlók nem értek rá kezdetben arra, hogy a drága idejüket pazarolva akár csak egy pillantásig is napfürdőzzenek a villanyrendőr előtt, munkahelyről munkahelyre nyargaltak, hogy bebizonyítsák: meg tudnak állni saját lábukon, hasznos tagjaivá válnak az őket befogadó társadalomnak. Később, amikor már volt stabil hajlékuk, hitelképes, és elfogadott polgárok lettek, azon kapták önmagukat, hogy élvezni tudtak öt percnyi januári napsütést havonta, mint tőről metszett svéd polgárok. Legalábbis néhány momentumig.
Most, hogy itthon hetek óta nem láttunk napsütést, talán nem ártana tudni: mikor tűnik fel már végre legalább olykor az életünket befolyásoló, oly távoli égitest. Az esemény, amelyet még az újság is megír. Országos napilapokkal amúgy sem állunk jól, ez a probléma már régen elhóekéztetett, meg ma már amúgy is mindenki a telefonján piszkálja az időjóst. Komplett családi viták tudnak kialakulni arról, hogy az enyém mutat holnapra egy kis derengést, a tiéd persze nem, ugyan, a te készüléked egy fabatkát sem ér, még szép, hogy nem mutat derűt, és valóban, utóbbinak jobban hiszünk.
Az idei szürke, borongós február alkalmatlan arra, hogy az orrunknál pár centivel odébb lássunk, a meteorológia prognózisok hosszú távon amúgy is teljesen megbízhatatlanok. Azt persze könnyű kiókumlálni, hogy az a legjobb, ha az embernél egyszerre van bundabugyi és bikini. Egyrészt, másrészt, kétharmad, egyharmad, egyre emelkedő tétek a nemzeti fogadóirodában. Hovatovább a nemzetköziekben is. Tippjeiket megtehetik a majdani voksukat már eldöntött biztos nyaralók és síelők. Talán ezt teszik azok is, akik éppen a választási krumpliból főznek árva paprikást, pártlogóval ellátott tűzifán konfitálva.
A magyar társadalom egésze egyszerre örül és retteg, ha április közepére gondol, de fogalma sincs senkinek, hogy hogyan lehet erre mindenképpen bekövetkező traumára túlélési receptet találni. És az a helyzet, hogy bármely fuvallat rajongói, gondolok itt most a keleti és a nyugati légáramlatok elkötelezett, és egymást egy kanálnyi tavaszi szél által árasztott vízben megfojtani hajlamos híveire, lefagynak, amikor a közelgő évszakra gondolnak. Pedig nem lehet megúszni azt, ami ránk vár. Nincs közös hangszerelésünk, itt még egy normál, 440 Hertz frekvenciás zenei Á is azonnali hangzavarba torkollik. Pedig nem történik más április tizenkettedikén, ha lesz olyan, ha megérjük, elvileg, mint hogy lesz egy majdnem, talán, esetleg, kicsit, ha nagyon nagy szerencsénk van, úgyszólván, magyarosan egy úgynevezett választás. Amely után a választópolgárok egyik, vagy másik része ledermedve, vagy leforrázva érzi majd magát. Holott csak egy egyszerű közjogi aktusról beszélnénk, ha kimerészkednénk öt percre, arccal a napfény felé. Ha a többség azt láthatná: kijuthatnunk a fényre is, hiszen bármi is lesz, áprilisban már egyre korábban kel fel, és egyre később nyugszik a Nap.
De hagyjuk is az utópiát a meteorológusokra, meg a csillagászokra. Pontosan tudjuk, hogy mi a választásunk, a derűs égbolt esélye is jeges félelmet okoz sokszor. Ebbe merevített bele valamennyiünket a Nemzeti Együttlefagyás rendszere, a NER.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. február 12-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, előfordulhat, hogy a cikk elején elérhető lejátszó nem jelenik meg, ezért ebben az esetben kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
