A megfelelő ember – Rózsa Péter jegyzete

Egy a nemzetközi piacon is befutott magyar építőipari cég vezetője nemrég arról panaszkodott, hogy nem talál itthon megfelelő szakembereket egy új feladathoz. Megnyertek egy svájci üzletet, igen jelentős beruházásról van, amihez legalább tíz új szakmai vezetőre lenne szükség. A pályázatra meglepően sokan jelentkeztek, de amint elkezdődtek az állásinterjúk, lehangoló eredménnyel, jobban mondva eredménytelenséggel szembesültek.

Elsősorban a NER-ben eddig favorizált, úgy mondjuk, oligarchacégektől érkeznek a jelöltek, akik el is mondják, nagy a zavar a gépezetben, a választási esélyek csökkenésével párhuzamosan számos, eddig jól futó vállalkozás leépítésekbe kezdett. Feszengenek a meghallgatásokon, jól látható mennyire szokatlan számukra az ilyen megméretés. Amikor a várható feladatokról, kihívásokról és az elvárt munkateljesítményről esik szó, szakadék nyílik a felek között. A jelentkezők láthatóan megdöbbennek az elvárások hallatán, és a felkínált fizetést kivétel nélkül kevesellik.

Ezek az emberek egyszerűen elkényelmesedtek. Hozzászoktak ahhoz, hogy a cég tele van megbízásokkal, dől a közbeszerzéseken elnyert munkák nyomán a pénz, s habár többnyire tisztában vannak azzal, hogy elsősorban az állami stafírung és a gyakori túlárazás révén születik a nyereség, a jóhoz hamar hozzászokik az ember. Kialakult az a normarendszer, hogy különösebb küzdelem, erőfeszítés nélkül is megy a szekér. A NER szekerei legalábbis az elmúlt jó másfél évtizedben a kegyelmi állapothoz igazodva jelentős teljesítmény nélkül is biztosan álltak a lábukon, a sajátjuknak mondott lábukon, ahogy a miniszterelnök lánya ezt beleböffentette a sajtónyilvánosságba.

Nem is érdemes erről többet lamentálni, sokan kaszáltak itt a mindenható Orbán kegyeltjeként, aki bőkezűen mérte a közpénzt, de ennek akkor is vége, ha esetleg kormányon marad. Részint elosztogatta már a jövőt is, részint kiesik a kezéből a jogar, nem lesz rendkívüli jogrend, kormányhatározatokkal felülírt jogalkalmazás és egyebek. Lesz keserves evickélés abban a kiszárított tóban, amit magyar gazdaságnak hívnak.

Amiről viszont érdemes beszélni, az a már idézett állásinterjúk tapasztalata. A megfelelő embert megtalálni a megfelelő helyre. Az orbáni örökség ebből a szempontból egy feje tetejére állított világ. Az egészségügyet és az oktatást a rendőrminiszter felügyeli, a magyar hadsereget egy kaszinómilliárdos vezeti, a legfőbb bíró, a Kúria elnöke soha nem szerzett bírósági gyakorlatot. Ezt az inkompetencia-listát folytathatnánk, de elég a sor elején állókról megemlíteni, hogy sem Orbán, sem Rogán, sem Kövér, sem Deutsch, sem e csapat jeles tagjai az egyetem elvégzése után egy percet sem dolgoztak tisztességes munkahelyen, nem értenek egyetlen szakmához sem, berohantak a politikai pályára, és azóta is csak ennek part- és alapvonalai között futkosnak.

2010 óta pedig ők a játékosok és bírók, a saját bíráik is egyszerre. Ennek a hosszú, szinte félidő nélküli meccsnek vége lesz.

Nem lehet a talpára állítani ezt az országot, ha nem a megfelelően képzett és szakmailag elkötelezett emberek állnak bele a munkába. A miniszteri székektől az állami, önkormányzati, vagyis szakpolitikai helyeken képzett, tapasztalt és gőzös ideológiáktól mentes figurák kellenek. Akik tudják, hogy valódi versennyel lehet eredményeket elérni. Orbán emberei legfeljebb abban versenyeznek egymással, hogy egységnyi idő alatt ki tudja többször kimondani, hogy magyar, meg legfeljebb azzal küzdenek, hogy ki tud nagyobbat nyalni és nagyobb hűségnyilatkozatokat tenni. Az biztos, hogy ezzel a velejéig romlott, korrupt, inkompetens figurákból álló siserehaddal semmit nem nyerünk. Nem lehet folyamatos vereséggel a pályán maradni.

Rózsa Péter jegyzete a február 7-i Hetes stúdióban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)