Hadisarc – Józsa Márta jegyzete
8/02/2026 08:12
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a hatvanpusztai főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja.
Egy a tábor, a zászló, a mi lobogónkat akár fényes szellők is fújhatnák, ha ez még módi volna. De nem az, mert azt a poétikai befejezést, miszerint éljen a szabadság, jó ideje feledésre ítélte a regnáló hatalom. A feltehető kérdés ma már csak az, hogy milyen színű zászlót lenget a startvonalán a regnáló bandéria. Józan ésszel elmagyarázhatatlan történetek bukkannak fel nap nap után, és hol van még mindennek a vége. Azt nagyjából tudjuk már, hogy hány a tábor manapság, tehát hány a zászló. Azt is, hogy ki melyikkel hadonászik.
A banderiális hadsereg neve amott az olasz: banderia azaz zászló szóból származik, a XIV. században Károly Róbert által kialakított hadsereg-szervezési forma volt. Az egy zászló alatt harcra kelő vitézek képeztek egy bandériumot. Egyes nagy jövedelmű feudális zászlósurak, későbbi nevükön bárók, továbbá egyházi méltóságok szervezték az alakulatokat. A bandériumok tagjai nem hivatásos katonák voltak, a feladat végeztével visszatértek korábbi foglalkozásukhoz. A főispánok és vármegyék világában miért ne gondolnánk azt, hogy némely jelességek, teszem azt egy batidai báró, vagy egy hatvanpusztai főherceg számára mi sem természetesebb, mint zászlóik alatt egyesíteni mindazt, amit közös céljukként praktikus megfogalmazniuk. Mely törekvések mára minden törvényt felülírtak.
Gondoljunk most egy pillanatra arra, csak a párhuzam kedvéért, hogy valaki, mondjuk egy báró fogja, és elkeríti a telkünk nagy részét, csak úgy. Mert kell neki, és különben is ő az erősebb. Ilyenkor pár ezer éve nyilván az a megoldás, hogy a törvényben bízva az igazságszolgáltatáshoz fordulunk, tudván, hogy a közös zászló jegyében arra szerződtünk, hogy az lobogótól függetlenül legjobb tudása szerint ítélkezik arról, hogy kinek van igaza. Lett lényen akár a batidai báró, akár a hatvanpusztai főherceg, ha ők kerítették el őseink földjét, akkor nincs mese, vissza kell adniuk. Na most az történt, hogy a szomszédban zajló háborúra való hivatkozással a főherceg által mozgatott úgynevezett törvényhozás, pontosabban rendeleti kormányzás úgy döntött, hogy einstand. Mint Ács Feriék a Füvészkertben. Hogy hiába a törvényszék, a törvény betűje és szelleme, most úgy lesz, ahogy ő akarja. Tehát amiatt, hogy négy évvel ezelőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát, Budapest nem perelheti sem ma, sem tegnap, sem holnap vissza azt a pénzt, ami az ország egyötödének otthont adó főváros közszolgáltatásait, élhetőségét biztosítja. És amelyet a bandérium hadisarc címén lenyúlt. Értve vagyok? Elő a zászlókkal, hadd lássa mindenki, ki a bandavezér.
Egyébként a közismert banda szavunk összefüggésben áll a korábbi bandéria nevű katonai alakulattal. Amelynek lényegi erkölcsi törvénye az volt, hogy aki az adott zászló alatt masírozik, annak mindent, tényleg mindent szabad. Eredete szempontjából a bandéria, a banda, és a bandita szó amúgy közös tőről fakadnak, a Magyar Etimológiai Szótár szerint a bandwa, jel, jelvény jelentésű gót szóból származtatható valamennyi. Kései, a jogállam illúzióját is porba tipró hozadéka pedig a Nemzeti Együttútonállás Rendszere, a NER.
Józsa Mérta jegyzete az Útszélen 2026, febbruár 5-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában. Meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
