Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Holnap béke – Józsa Márta jegyzete
29/12/2024 11:46
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Egyre félelmetesebb mértékű sikereket aratnak az ő nyelvükön fogalmazva szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók – Magyarországon is. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron azok is, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Kijevben – idén is – sokan a metróállomásokon töltötték a karácsonyt, országszerte áramkimaradások voltak, az orosz rakéták azt lövik, amit érnek, koncentrálnak az energetikai létesítményekre. Putyin jól érthető választ adott tehát arra a soha komolyan nem vehető kérdésre, miszerint lehetséges volna-e bármilyen humanitárius, vagy akár politikai jellegű megfontolása bármilyen tűzszünetnek.
Általában a száztíz évvel ezelőtti, 1914 karácsonyi, nemhivatalos tűzszünet-sorozat jutott erről sokaknak eszébe, öt hónappal a világégés kezdete után a nyugati frontokon francia, német és brit katonák napokon át átsétáltak a lövészárkokon, köszönteni, és boldog ünnepet kívánni egymásnak. Volt, ahol játszottak valamit, volt, ahol eltemették az elhunyt bajtársakat, és arra is volt példa, hogy ajándékokat vittek az ellenségnek. Persze nem mindenki és nem mindenütt, de valahogy ez a spontán eseménysorozat az emberség és a békevágy jelképeként emlékezetes a nyugati világban. A nyugatiban, amely felé itt nálunk, kompországban már nemigen jár az átkelőhajó. Legalábbis ami a nagypolitikai szinteket illeti, elvégre az említett első világháborús átmeneti, karácsonyi fegyvernyugvást sem a kormányaik intézték el a bakáknak.
„Az orosz elnököt sikerült rávennem, hogy legalább fontolja meg a tűzszüneti javaslatot” – mondta híveinek karácsony előtt pár nappal rádiószózatában a magyar kormányfő, hozzátéve: stratégiai nyugalomra volna szükség, jelentsen ez bármit, de kétségkívül úgy hangzik, mint egy jelzős szerkezet. Hogy mi a tartalma, eredménye ezeknek a frázisoknak, és hogy ezzel összefüggésben mekkora a befolyása a világpolitikai jelentőségével naponta eldicsekvő szónoknak, azt tessenek megkérdezni a kijevi meg harkivi pincékben és alagutakban karácsonyozó családoktól. Nem valószínű, hogy éppen imáikba foglalnák a nagy magyar önjelölt békemisszionárius nevét.
Nyilván amúgy sem ők azok, akiknek az érdekei és életfeltételei bármikor is érdekelnék a politika színpadjaira fellépő, bűbájosan szónokló mágusokat. Amúgy harmincöt évvel ezelőtt egy román kollégájuk kivégzése előtt négy nappal még bátran a népe elé állt Bukarestben, hogy elmagyarázza azt a világigazságot, a szocialista Romániát, amelynek éltetése volt állítólag a rá irányított sortűz előtt elhangzó utolsó mondata is. Miközben a román rádió az Ó, milyen csodálatos hír kezdetű, korábban betiltott román karácsonyi dalt játszotta.
Az ottani társadalom máig nem tud mit kezdeni annak emlékével, hogy a diktátor-házaspártól való megszabadulás akkor pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, ám a jogszerűségnek legalább a látszatát meg kellett volna teremteni – mondják azóta is sokan, és nem elősorban a Ceauşescu-kultusz fanatikusai. Hanem olyan emberek, akik értelmezni tudják azt, hogy a világ televíziós nyilvánossága előtt vesztőhelyre hurcolt vezetők unortodox likvidálása igen távol állt attól, amit jogról, emberi méltóságról gondolunk. És hogy minden erőszaknak és átgondolatlan populista élvhajhászatnak következménye van.
Ebben a keleti tömjénfüst által gerjesztett homályban aratnak egyre félelmetesebb mértékű sikert az ő nyelvükön fogalmazva: szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók most Romániában. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron most a kijevi metróban karácsonyozók. És az orosz falvak katonának eladott fiai a lövészárkokban. És azok is lassan, de értelemszerűen, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Ma háború van, holnap béke, mikor lesz már ennek vége. Ismerős? Ez a Kontroll csoport, 1983. Ki gondolta volna, hogy innen, a NER-ből nézve talán boldog békeidőknek számít ma már az a bornírt, emberségesnek aligha nevezhető korszak. Amelynek dicstelen vége lett. Ahogy ennek is az lesz, itt is, ott is, amott is. A kérdés már csak annyi, hogy addig mi lesz.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. december 26-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
