Út a börtön világába - Hardy Mihály jegyzete
Szögezzük le, hogy amiről tudunk, azt minden jel szerint csak a jéghegy csúcsa, amint egyre újabb és újabb rémtörténetek és videók kerülnek elő kezdem azt gondolni, hogy Dante pokoli jelenetei váltak valósággá – Magyarországon és a magyar hatóságok csendes sunyításával.
Öltönyösök - Szénási Sándor jegyzete
Mármost hülye a rendszer, vagy sem? Ha nem hülye, akkor Kovács-Bunát sem tette volna meg megbízott igazgatónak a Szőlő utcában, de ha már, a debreceni tökig sáros igazgatóhelyettest aztán végleg mellőzte volna. De nem. A NER láthatóan büszkén vonul, pocsolyából szarba lép.
Amikor elfogynak a szakemberek - Kárpáti Iván jegyzete
Amikor elfogynak a szakemberek, nem megoldást keresnek, hanem trükköznek. Szabályokat hajlítanak, felelősséget tolnak lejjebb, orvosokat vezényelnek át saját szakterületüktől távol, sokszor írásos garanciák és megfelelő bérezés nélkül. Ha baj van, a felelősség az övék. Ha működik, a vezetés pipálhatja a spórolást.
Gazember, aki a verést helyesli - Dési János jegyzete
A verés fontos eleme a hagyományok láncolatának. Nehogy már az államra bízott gyerek kimaradjon ebből a közös nemzedéki élményből. Twist Olivért is verték, mégis milyen híres lett. Le a belpesti kényeskedéssel és sipákolással. Fenékig.
Mi szültük Twist Olivért – Józsa Márta jegyzete
Nincs okunk feltételezni azt, hogy bárki levonta volna ennek a két évszázada megírt történetnek a tanulságait.
A magyar gyerek az új migráns, én pedig fel vagyok b... - Selmeci János jegyzete
Mindenki tudja, hogy szörnyű dolgok történnek az állami gondozott gyerekekkel, és tudjuk, hogy ezeknek egy részét éppen azok tussolják el, akiknek ezekre a gyerekekre kellene vigyázniuk.
A háromszázalékos csapda - Rózsa Péter jegyzete
A kormány magánberuházásokat minősít nemzetgazdaságilag kiemeltté? A Szilas-park nevű vállalkozás ennek az állatorvosi lova.
Hulladékok - Szénási Sándor jegyzete
Trump mintha csak arra emlékezne, ami a fejében motoz, a külvilág csupán zaj a számára.
Holnap béke – Józsa Márta jegyzete
29/12/2024 11:46
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Egyre félelmetesebb mértékű sikereket aratnak az ő nyelvükön fogalmazva szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók – Magyarországon is. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron azok is, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Kijevben – idén is – sokan a metróállomásokon töltötték a karácsonyt, országszerte áramkimaradások voltak, az orosz rakéták azt lövik, amit érnek, koncentrálnak az energetikai létesítményekre. Putyin jól érthető választ adott tehát arra a soha komolyan nem vehető kérdésre, miszerint lehetséges volna-e bármilyen humanitárius, vagy akár politikai jellegű megfontolása bármilyen tűzszünetnek.
Általában a száztíz évvel ezelőtti, 1914 karácsonyi, nemhivatalos tűzszünet-sorozat jutott erről sokaknak eszébe, öt hónappal a világégés kezdete után a nyugati frontokon francia, német és brit katonák napokon át átsétáltak a lövészárkokon, köszönteni, és boldog ünnepet kívánni egymásnak. Volt, ahol játszottak valamit, volt, ahol eltemették az elhunyt bajtársakat, és arra is volt példa, hogy ajándékokat vittek az ellenségnek. Persze nem mindenki és nem mindenütt, de valahogy ez a spontán eseménysorozat az emberség és a békevágy jelképeként emlékezetes a nyugati világban. A nyugatiban, amely felé itt nálunk, kompországban már nemigen jár az átkelőhajó. Legalábbis ami a nagypolitikai szinteket illeti, elvégre az említett első világháborús átmeneti, karácsonyi fegyvernyugvást sem a kormányaik intézték el a bakáknak.
„Az orosz elnököt sikerült rávennem, hogy legalább fontolja meg a tűzszüneti javaslatot” – mondta híveinek karácsony előtt pár nappal rádiószózatában a magyar kormányfő, hozzátéve: stratégiai nyugalomra volna szükség, jelentsen ez bármit, de kétségkívül úgy hangzik, mint egy jelzős szerkezet. Hogy mi a tartalma, eredménye ezeknek a frázisoknak, és hogy ezzel összefüggésben mekkora a befolyása a világpolitikai jelentőségével naponta eldicsekvő szónoknak, azt tessenek megkérdezni a kijevi meg harkivi pincékben és alagutakban karácsonyozó családoktól. Nem valószínű, hogy éppen imáikba foglalnák a nagy magyar önjelölt békemisszionárius nevét.
Nyilván amúgy sem ők azok, akiknek az érdekei és életfeltételei bármikor is érdekelnék a politika színpadjaira fellépő, bűbájosan szónokló mágusokat. Amúgy harmincöt évvel ezelőtt egy román kollégájuk kivégzése előtt négy nappal még bátran a népe elé állt Bukarestben, hogy elmagyarázza azt a világigazságot, a szocialista Romániát, amelynek éltetése volt állítólag a rá irányított sortűz előtt elhangzó utolsó mondata is. Miközben a román rádió az Ó, milyen csodálatos hír kezdetű, korábban betiltott román karácsonyi dalt játszotta.
Az ottani társadalom máig nem tud mit kezdeni annak emlékével, hogy a diktátor-házaspártól való megszabadulás akkor pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, ám a jogszerűségnek legalább a látszatát meg kellett volna teremteni – mondják azóta is sokan, és nem elősorban a Ceauşescu-kultusz fanatikusai. Hanem olyan emberek, akik értelmezni tudják azt, hogy a világ televíziós nyilvánossága előtt vesztőhelyre hurcolt vezetők unortodox likvidálása igen távol állt attól, amit jogról, emberi méltóságról gondolunk. És hogy minden erőszaknak és átgondolatlan populista élvhajhászatnak következménye van.
Ebben a keleti tömjénfüst által gerjesztett homályban aratnak egyre félelmetesebb mértékű sikert az ő nyelvükön fogalmazva: szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók most Romániában. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron most a kijevi metróban karácsonyozók. És az orosz falvak katonának eladott fiai a lövészárkokban. És azok is lassan, de értelemszerűen, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Ma háború van, holnap béke, mikor lesz már ennek vége. Ismerős? Ez a Kontroll csoport, 1983. Ki gondolta volna, hogy innen, a NER-ből nézve talán boldog békeidőknek számít ma már az a bornírt, emberségesnek aligha nevezhető korszak. Amelynek dicstelen vége lett. Ahogy ennek is az lesz, itt is, ott is, amott is. A kérdés már csak annyi, hogy addig mi lesz.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. december 26-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
