A nagy kamu – Rózsa Péter jegyzete
A mázavári Kökörcsin utcai általános iskolában nem volt bombariadó. Mire értesültek az egészről már mindenki megnyugodott. Minden idők legnagyobb Orbán Viktora már jelezte a népnek, hogy minden iskolát megvédenek, a kormányszóvivői tájékoztatón miniszteri szavak erősítették meg az ország megerősödéséről szóló még erősebb állításokat.
Egy dalról - Szénási Sándor jegyzete
A dolog alapja a dalban leírt „ csurran-cseppen”-világ vége, amikor is a hatalom már nem képes a társadalomnak elég maradékot leseperni az asztaláról, a társadalom meg érzi, hogy urainak magabiztossága a múlté, a hatalom ugyan lázasan ígérget, és fenyeget, de egyikből sincs vacsora.
Trump nem hozza el a demokrácia végét, de vannak veszélyek - Kárpáti Iván jegyzete
Nem csak akkor van demokrácia, ha a demokrata párti elit komfortosan érzi magát. Az már aggasztóbb, hogy a bemindenezett Elon Musk láthatóan úgy érezte, ő is hatalomra került.
Csak négy év, de hosszú lesz - Dési János jegyzete
Dési János jegyzetében azt járja körül, hogyan hathat az illiberális irányba tolódó világra Donald Trump második elnöksége.
Ad Acta – Józsa Márta jegyzete
Sokak, főként az idősebbek számára digitális bántalmazással érhetett fel, ahogyan az ügyfélkapuban újfajta azonosításra kellett ripsz-ropsz áttérni egy olyan rendszerben, amely félig sincs kész. Valakiknek sürgős volt felnyalniuk a rendszer félmunkában történt átalakításáért a pénzt. Vagy talán az volt sürgős, hogy gyorsabban haladhassanak a minél több adatunkat egyesíteni tudó, épülő rendszer felé.
Nem megy – Szénási Sándor jegyzete
Egy söröskorsós Fidesz-hívő sem hinné el, hogy Orbán az első hívó szóra ne teremne a helyszínen. Hiszen megdolgozott érte, fáradt a barátságért eleget, nem sajnálta rá a pénzünket sem.
Magyarország Legkorruptabb Embere – Selmeci János jegyzete
Párbeszéd egy képzelt díjátadó esélyeseinek nem is olyan képzelt érdemeiről.
Nagyvizit - Józsa Márta jegyzete
A rendezvényszervezők szókincsében lehet egy olyan meghívás is, amelyben a randalírozó, mindenki feleségét elcsábító családtaggal közölni lehet: meghívtunk, mert a meg nem hívást indokolni kellene, de jobban teszed, ha távol maradsz.
Holnap béke – Józsa Márta jegyzete
29/12/2024 11:46
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Egyre félelmetesebb mértékű sikereket aratnak az ő nyelvükön fogalmazva szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók – Magyarországon is. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron azok is, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Kijevben – idén is – sokan a metróállomásokon töltötték a karácsonyt, országszerte áramkimaradások voltak, az orosz rakéták azt lövik, amit érnek, koncentrálnak az energetikai létesítményekre. Putyin jól érthető választ adott tehát arra a soha komolyan nem vehető kérdésre, miszerint lehetséges volna-e bármilyen humanitárius, vagy akár politikai jellegű megfontolása bármilyen tűzszünetnek.
Általában a száztíz évvel ezelőtti, 1914 karácsonyi, nemhivatalos tűzszünet-sorozat jutott erről sokaknak eszébe, öt hónappal a világégés kezdete után a nyugati frontokon francia, német és brit katonák napokon át átsétáltak a lövészárkokon, köszönteni, és boldog ünnepet kívánni egymásnak. Volt, ahol játszottak valamit, volt, ahol eltemették az elhunyt bajtársakat, és arra is volt példa, hogy ajándékokat vittek az ellenségnek. Persze nem mindenki és nem mindenütt, de valahogy ez a spontán eseménysorozat az emberség és a békevágy jelképeként emlékezetes a nyugati világban. A nyugatiban, amely felé itt nálunk, kompországban már nemigen jár az átkelőhajó. Legalábbis ami a nagypolitikai szinteket illeti, elvégre az említett első világháborús átmeneti, karácsonyi fegyvernyugvást sem a kormányaik intézték el a bakáknak.
„Az orosz elnököt sikerült rávennem, hogy legalább fontolja meg a tűzszüneti javaslatot” – mondta híveinek karácsony előtt pár nappal rádiószózatában a magyar kormányfő, hozzátéve: stratégiai nyugalomra volna szükség, jelentsen ez bármit, de kétségkívül úgy hangzik, mint egy jelzős szerkezet. Hogy mi a tartalma, eredménye ezeknek a frázisoknak, és hogy ezzel összefüggésben mekkora a befolyása a világpolitikai jelentőségével naponta eldicsekvő szónoknak, azt tessenek megkérdezni a kijevi meg harkivi pincékben és alagutakban karácsonyozó családoktól. Nem valószínű, hogy éppen imáikba foglalnák a nagy magyar önjelölt békemisszionárius nevét.
Nyilván amúgy sem ők azok, akiknek az érdekei és életfeltételei bármikor is érdekelnék a politika színpadjaira fellépő, bűbájosan szónokló mágusokat. Amúgy harmincöt évvel ezelőtt egy román kollégájuk kivégzése előtt négy nappal még bátran a népe elé állt Bukarestben, hogy elmagyarázza azt a világigazságot, a szocialista Romániát, amelynek éltetése volt állítólag a rá irányított sortűz előtt elhangzó utolsó mondata is. Miközben a román rádió az Ó, milyen csodálatos hír kezdetű, korábban betiltott román karácsonyi dalt játszotta.
Az ottani társadalom máig nem tud mit kezdeni annak emlékével, hogy a diktátor-házaspártól való megszabadulás akkor pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, ám a jogszerűségnek legalább a látszatát meg kellett volna teremteni – mondják azóta is sokan, és nem elősorban a Ceauşescu-kultusz fanatikusai. Hanem olyan emberek, akik értelmezni tudják azt, hogy a világ televíziós nyilvánossága előtt vesztőhelyre hurcolt vezetők unortodox likvidálása igen távol állt attól, amit jogról, emberi méltóságról gondolunk. És hogy minden erőszaknak és átgondolatlan populista élvhajhászatnak következménye van.
Ebben a keleti tömjénfüst által gerjesztett homályban aratnak egyre félelmetesebb mértékű sikert az ő nyelvükön fogalmazva: szuverenista, magukat vátesznek tartó ámokfutók most Romániában. És ennek a következményeit szenvedik el végső soron most a kijevi metróban karácsonyozók. És az orosz falvak katonának eladott fiai a lövészárkokban. És azok is lassan, de értelemszerűen, akiknek a kétharmaddal újra és újra felszentelt vezetője a békéről papol, miközben kard kirántására buzdítja híveit a vele egyet nem értők ellen.
Ma háború van, holnap béke, mikor lesz már ennek vége. Ismerős? Ez a Kontroll csoport, 1983. Ki gondolta volna, hogy innen, a NER-ből nézve talán boldog békeidőknek számít ma már az a bornírt, emberségesnek aligha nevezhető korszak. Amelynek dicstelen vége lett. Ahogy ennek is az lesz, itt is, ott is, amott is. A kérdés már csak annyi, hogy addig mi lesz.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. december 26-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
