Kritikus tömeg – Józsa Márta jegyzete
Ezt az eredetileg a nukleáris láncreakció kialakulásra használt fizikusi szakkifejezést társadalmi kontextusban arra a küszöbértékre használjuk, ahol egy kisebbségi vélemény vagy viselkedés hirtelen széles körben elterjedtté válik. Választási összefüggésben a végre valóban megképződött ellenzékre. Itt állunk most, ebben a pillanatban még nem tudjuk, hol is. Mindenesetre órákra egy eddig meg nem tapasztalt jelenség előtt.
Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Jobb híján Vance - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Viktor ma az amerikai alelnököt tárlatvezeti, ezzel értékes órákat veszít a kampányban. Eleve nem is őt akarták, hanem nyilván a főnökét, de ő most azzal van elfoglalva, hogy bedöntse a világgazdaságot, egy más által nehezen értelmezhető mesterterv alapján. Ezzel az eseménnyel a kemény magon kívül másnak már nem nagyon tud imponálni.
Az indokolatlan nyugalom indoklása
Gondolatok húsvét apropóján arról, hogyan nem tudunk együtt ünnepelni, és a bizakodásról, hogy hamarosan talán mégis együtt veszünk egy nagy, tiszta, közös levegőt. Józsa Márta jegyzete.
Mi folyik itt? – Hardy Mihály jegyzete
Miért kellene tudomásul vennünk, hogy a magyar külügyminiszter Moszkva ügynökeként vesz részt az Európai Unió külügyi tanácsülésein és erről megönthetetlen bizonyítékok kerültek napvilágra? Hogy Magyarország annak az Aliser Uszmanov üzbég milliárdosnak és rokonainak akar szívességet tenni, aki a fémgyártásban és az elektronikai iparban birtokolt beruházásain keresztül támogatja Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajna ellen? Mi folyik itt?
Csak hazugság és semmi más – Selmeci János jegyzete
Egy héttel a választás napja előtt már nincs igazságuk, nincs semmijük. Ezzel szemben ott van a valóság: pénztárcák, kórházak, aranyozott vécék és az állam állapotáról kitálaló, hús-vér századosok formájában.
Korotkoje piszmo (Rövid levél) - Rózsa Péter jegyzete
Rózsa Péter jegyzetében segít Szijjártó Péternek kéréssel fordulni orosz kollégája felé.
Dutyi – Józsa Márta jegyzete
8/12/2024 07:07
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Vannak szerencsésebbek és szerencsétlenebbek a rácsok mindkét oldalán. Neves és névtelen hőzöngők korát éljük, némelyik rács mögé kerül, némelyik trónra.
Vegyünk egy esetet, mondjuk egy kerekesszékben élő embert, aki az utcán koldul, vagy éppen kukázik. Jön a rendőr, megbünteti, emberünk nem tudja kifizetni a büntetést, mehet kerekesszékestül a börtönbe – ezt szeretnék megakadályozni civil jogvédők, a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász Egyesület arra a törvényre hivatkozva, miszerint fogyatékossággal élő embert tilos szabálysértés miatt őrizetbe venni vagy börtönben elzárni. Feltehetően kapnak is majd a fejükre a rendpárti hatalomtól, hiszen afféle tudjukkik, gyanús ügynökök lévén bűnpártolókká léphetnek elő, legalábbis a mindeddig használt logika mentén.
Ha arra gondolunk, hogy a szabadság korlátozásának a társadalmi reintegráció a fő célja, ezt kell minden eszközzel elősegítenie e módszernek, akkor nyilvánvaló, hogy a mondjuk 28 500 forintos minimáljövedelemből, vagy esetleg ennek kétszereséből dőzsölő fogyatékos büntetésének letöltése után a börtönkapuból kigurulva azonmód be fog majd illeszkedni az amúgy is befogadó, toleranciájáról híres többségi társadalomba.
Miután találkozott például azzal a rabtársával, aki Szegeden a turistanegyedben rátámadt egy idegennek vélt járókelőre, aki talán az volt, talán nem, talán turista volt, talán vendégmunkás, talán emigráns. Vagy csak egyszerűen benézte a támadója a származását, megkérdezte tőle, hogy miért jött ide és miért nem megy haza, majd választ sem várva elagyabugyálta. Ő még nem ül börtönben, de a bíróság igen helyeslendő módon két év büntetést kért rá. Arra a másik, feltehetően szintén nem túl szociális lényre, aki a miniszterelnök Facebook-oldalán a kormányülés felrobbanásával fenyegetőzött, pedig több mint két és fél év vár a rács mögött.
Ezek között az esetek között az a közös, hogy mindannyian pechesek. Mert hasonló dolgokért más is járhat. Nem indul például eljárás az ellen a kommunikációs igazgató ellen, aki a pécsi utcán nyílt színen alázza a legnépszerűbb ellenzéki politikust, pedig egy becsületsértés vagy hasonló éppenséggel kijárhatna neki. Nem kerül börtönbe, legalábbis egyelőre, az a politikus sem, aki úgy nyerte meg a polgármesteri választást, hogy számos büntetőügy van ellene folyamatban, és az a volt országgyűlési képviselő sem, akinek ügyében olykor elvész néhány telefonos lehallgatás a törvényszéken, az indoklás szerint adminisztrációs hiba miatt. Mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, de, nyugtatta meg a sajtót és a közvéleményt a hatóság, az ilyen hiba ritkán esik meg. Az meg nyilván puszta véletlen, hogy egy olyan ember esetében történt a sajnálatos elpárolgás, aki gyakran fotózkodott a miniszterelnökkel is.
Persze ha mégis elítélnék és le is ülné a büntetését, akkor sem lenne minden veszve, Trump például éppen most reintegrálja sikeresen kereskedelmi és gyártási elnöki főtanácsadó tisztségben azt a fickót, aki korábban is tanácsadója volt, de éppen most szabadult a dutyiból. Azért, mert megtagadta a 2021. január 6-i capitoliumi események kivizsgálására létrehozott kongresszusi bizottság idézésének teljesítését.
Gazdasági személyekkel itthon is jól állunk, az ország hetedik leggazdagabb, kormányközeli üzletemberét négy és fél milliárdos adócsalással vádolják, ő pedig magabiztosan közli, hogy nem megy börtönbe és úgy tudja, hogy megússza pénzbüntetéssel. Ami az ő információi szerint akkora összeg, amely az okozott kár értékének egytizedét sem éri el. És két nyilatkozat között mellesleg megveszi az egyik legnagyobb nemzetközi üzletlánc magyarországi üzletrészét, cserébe megígéri, hogy jól viselkedik. Ami alatt azt kell érteni, hogy volt arra precedens, hogy az emígyen szerzett javakat gyorsan át is játszotta a királyi család jeles tagjának. Akinek nem kell immár spanyolországi száműzetésbe vonulni, itthon is biztonságban érzi magát.
Szóval így van ez bűnökkel és bűnhődésekkel, vigasztaljon a tudat, hogy egy szomszédos ország elnöki posztjára egy olyan ember pályázik, aki az ottani büntető törvénykönyv gyűlöletbeszédet tiltó paragrafusait naponta szegi meg – egyebek mellett olyan politikai szereplőket dicsőítve, akik közismerten népirtásban jeleskedtek. Szóval vannak szerencsésebbek és szerencsétlenebbek a rácsok mindkét oldalán. Neves és névtelen hőzöngők korát éljük, némelyik rács mögé kerül, némelyik trónra. Ez nem újdonság, mondhatni történelem.
Józsa Márta jegyzetét a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg, a teljes adást pedig itt:

