Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Képregény – Józsa Márta jegyzete
1/09/2024 06:00
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
"Mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye."
A múlt évszázad eleje óta tanuljuk azt, hogy a fényképnek és a filmnek mekkora társadalomformáló ereje lehet. A politikai elit Sztálintól Hitlerig hamar rájött erre, a fotó és mozi megjelenésével csaknem egyidejűleg ismerkedhettünk meg az udvari fényképészek és filmrendezők fogalmával. A kurzusfilmek kora ma nálunk is virágzik, a magyar történelem, tudomány, irodalom leghaladóbb alakjait is fenyegeti az a veszély, hogy egy zsák pénzért az aktuális hatalmat igazolni szánt figurát faragjon belőle az, akinek ehhez van gyomra.
No de ott van az érem másik oldala is, a kép akkor is hat, ha éppen nem a megrendelőt szolgálja. Vagy ha valami miatt elveszítette propagandajellegét, mondjuk változott a sulykolandó üzenet, vagy kiesett a pikszisből az ábrázolt személy. Közismertek a sztálini képhamisítások: a dicsőséges csoportképekről sorra kasírozták ki az árulónak kikiáltott egykori kommunista hősöket, mindenki tudta, hogy aki hiányzik a tablóról, az golyóval a fejében végezte, esetleg a Gulágon. Szóval a rezsimek nem csak élni tudnak a képekkel, hanem félni is tudnak tőlük.
Itt van például Debrecen, ahol idén, mint hosszú évek óta mindig, a Virágkarnevál társult eseménysorába illeszkedően fel is állították a Magyar Sajtófotó Kiállítást. Majd gyorsan le is szedték, mondván, hogy nagy a tömeg, és veszélyesek lehetnek a biztonságukra a képek. Azon persze lehet tűnődni, hogy hogyan válhat gyilkos eszközzé a magyar valóságot ábrázoló fotó, de valójában igazuk van. Csak feltételezni lehet, hogy volt-e ismeretlen feljelentő vagy a városatyák maguktól óhajtották megelőzni a bajt, de a félelem érthető. Mert mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye. Alaposan belerondított volna az államalapítás emlékezetébe. Így azonban a debreceniek és az oda látogató tízezrek biztonsága a kiállítás lebontása által garantálva vagyon, nem láthat senki semmit, ami nem az őáltala felkent kétharmad szemének kedves. Le lett véve a debreceni Csapó utca járókelőiről a rontás.
Most már csak a bűnben fogant budapestiek ideológiai épségéért retteghetünk. Az történt ugyanis, hogy a csaknem ötven éve minden ősszel nagy sikerrel megrendezett sajtófotó kiállításnak, a World Press Photo-nak alig, és csak az utolsó pillanatban, a NER által az alkalmatlan állandó jelzővel feldíszített fővárosi vezetés segítségével sikerült helyszínt találni. Az állami intézmények a Nemzeti Múzeumtól a Néprajzi Múzeumig elhajtották a szervezőket, ami nem csoda: tavaly a Nemzeti Múzeum igazgatója bukott bele a kiállításba. Hogy idén milyen balhé lesz belőle, azt még nem tudjuk, nyilván valamilyen rendszerazonos. Ne fanyalogjuk, inkább örüljünk annak, hogy az idei legjobb sajtófotókat minden gáncs ellenére mégis láthatjuk majd a Biodómban. Szóval amúgy az állatkertben. Történt mindez 2024-ben, Robert Capa hazájában.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. augusztus 29-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: Bánkuti András / Facebook
