Gólérzékeny csatár – Józsa Márta jegyzete

Utaztam egy éjszakai vonaton az egykori Jugoszlávián át Szófia irányába, Belgrádban felszállt egy nagyobb csapat férfi. Hárman ültünk egy fülkében, egy görög színésznő, egy japán turista és én. A legények berontottak, betörték a vonat ablakát, a japán fiút lekötözték a saját hátizsákjával, és erőszakosan elszívattak vele egy cigit. Végigfáztuk és rettegtük az éjszakát, kiderült, hogy Nisbe igyekvő fociszurkolókkal hozott össze a jósors. Ez volt az első benyomásom arról, hogy milyen a hagyományos balkáni szurkolói kultúra. Pedig Jugoszláviában még elvileg béke volt akkor.

Nem sokkal később, és egészen másutt, 1989. április 15-én történt az eset, hogy egy Liverpool-Nottingham meccsen a szurkolók nem tudtak normálisan bejutni a stadionba, ahogy tülekedtek az előttük állókat nekinyomták a pályát védő vasrácsnak. A bent lévők közül néhányan a rácson keresztül próbáltak átmászni az üres szektorokba, vagy le a pályára. Sokáig élt az a közhiedelem, hogy a tömeg halálra taposta az áldozatokat, de valójában sokan már előtte, a kerítésnek nyomva fulladtak meg. Az 1600 főre hitelesített szektorokban háromezren is lehettek. 15 órakor elkezdődött a mérkőzés, ám nem sokkal később már halottak, sérültek és pániktól megzavarodott emberek tömege lepte el a játékteret, végül 6 perccel 15 óra után a játékvezető lefújta a mérkőzést. A kapukat már későn nyitották ki; a halottak száma a helyszínen 94, a sebesülteké 700 fölött volt. Egy ember napokkal később a kórházban, egy másik pedig 1993-ban halt bele sérülésekbe. Ez a híres eset vezetett azután a stadionok és a szurkolói jogosítványok átgondolására. De ez az erőszak még csak a drukkerek közötti kibékíthetetlen ellentétekről szólt.

A most zajló EB-n, ahol éppen az a legújabb konteó, hogy a portugálok szándékosan verették meg magukat a grúzokkal, hogy kitoljanak a magyarokkal, mintha újrajátszanák a német utcákon, kocsmákban és stadionokban Jugoszlávia széthullását. Például a  szerbek első meccsére koszovói  újságírók is kimentek, egyikük a szerb szektor elől jelentkezett be, és egy albán sast mintázott a kezével. Ezt az UEFA szándékos provokációnak vette, és az illetőt eltiltották a további meccsek élvezetétől. De a legérdekesebb az az érvelés volt, a koszovói újságíró háborús traumáira hivatkozott. Ezzel persze nem szabadultak meg a Balkántól, például albán és horvát szurkolók alkalmi koalícióba tömörülve kiabálnak halált a szerbekre, de osztottak a macedónoknak is, akik az EB felé sem jártak.

Szóval a lelátókon és az utcákon dúl a sportszerűség és az autentikus balkáni hangulat. Amelynek szításában mostanság éppen a magyar külpolitika is jelentős szerepet játszik. Elég, ha arra gondolunk, hogy Putyin után rögtön Orbán Viktor volt az, aki kitüntetést kapott az elszakadáspárti, tehát bármilyen egyezséget be nem tartó Milorad Dodiktól, a Boszniai Szerb Köztársaság vezetőjétől. Gondolom, ő is szurkolhat most valamely csapatnak. Hanem visszatérve a mieinkre, azt hallom a híres magyar-skót meccsen egy kommentátortól, hogy a csatár gólérzékeny. Gondolom azt teszi, ami a fociban az ő posztján mindenkinek dolga volna, vagyis gólt akar szerezni. Ebben az illető – másra nem is emlékszem, skót vagy magyar kapta-e ezt a jelzőt – éppen tette a dolgát. Ahelyett, hogy mindenféle nemzeti frusztrációk és politikai rögeszmék artikulálására használta volna a mérkőzést. Ritkaság ma az ilyen, mondhatni: ez volna igazán a telitalálat.

Józsa Márta jegyzete a június 27-i Útszélenben hangzott el, a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Dezgo