Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
15/12/2024 07:46
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Van egy magyar város, Sátoraljaújhely, amelyen átfolyik egy folyó, igazából inkább patak, olyannyira, hogy nyáron el is tud apadni. Ez a Ronyva, a Bodrog mellékvize. Valamikor átfolyt a városon, de Trianon után határfolyóvá avanzsált, mi több hajózhatóvá, legalábbis így szerepel a békeszerződés indoklásában. Amelyben elvárás volt, hogy az új határokat lehetőleg ne vonalzóval húzzák meg, inkább egy természetes objektum, mondjuk egy hajózható folyó mentén. Nos, így lett folyami hatalom Sátoraljaújhely, bár papírcsónaknál nagyobb vízi jármű aligha közlekedhet rajta, nyáron még az sem.
A Ronyva amúgy keresztezi a Rákóczi utat, amelynek nagyjából az első ötven háza Magyarországra esik, a többi Szlovákiára. Tizenhét évvel ezelőttig ha valaki át akart menni a Ronyván, akkor tizenvalahány kilométert kellett kerülnie, ha át akart nézni a szomszédasszonyhoz, de csak bizonyos órákban, ha mondjuk az estét is szerette volna ott tölteni, és nem a korán bezáró kishatár-átkelőn óhajtott közlekedni, akkor negyven kilométeres utat kellett legyőznie az első, hét után is nyitva tartó közúti átkelőig.
Mondjuk hetven évvel ezelőtt meg pár évre el is maradhatott a vizit a baráti Csehszlovákiába, később a helyzet enyhült, előbb évente néhányszor, az úgynevezett világútlevél bevezetése óta pedig bármikor át lehetett kelni a határon knédlit enni, meg fácános sört inni, meg rokonokat látogatni. 2007. december 21-én ott voltam az ünnepen, amikor az utca két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad.
Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe. Bretter Zoltán filozófus barátom Facebook-bejegyzését idézem: „Bevégeztetett. Románia a schengeni övezet tagja. A vegzálások a határon, vonatról leszállítások, elkobzások, bugyiba rejtett Amo szappanok emléke a 70-es, 80-as években, aztán a végeláthatatlan sorok a határátkelőnél... a múltnak soha nem felejthető terhei. Annál nagyobb a megkönnyebbülés és boldogság... Ha eddig éltem, már megérte.”
Hát valahogy így gondolom magam is, akit egyébként 1983-ban örökre kitiltottak Romániából, és azon nagyon kevesek közé tartozom, akik kétszer is beszöktek az országba látogatóba. De az örökös kitiltásnak remélni lehetett, hogy egyszer vége, lesz, de sokáig reménytelen gondolat volt, hogy csak úgy ide-oda lehessen sétálni. Innen is látszik, hogy néha milyen rövid tud lenni az öröklét.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. december 12-i adásában hangzott el, és a fenti lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg. A teljes adást pedig itt találják:
