Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Five ezer – Józsa Márta jegyzete
20/10/2024 06:08
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki. Plusz: miért hiszik el sokan készséggel a nemzeti konzultációkat böngészve, hogy világunk a létező világok legjobbika? Gondolatkörök Józsa Márta jegyzetéből,
Kommentárt sem kell fűzni ahhoz a mondáshoz, amelyet mindannyian megtanultunk a szüleinktől, miszerint ahány nyelv, annyi ember. Persze a legtöbb ember az anyanyelvén érzi magát a legokosabbnak, de ez nem mindenkire igaz. Például azoknak, akik idegen nyelvi környezetben jártak iskolába, könnyebb a tanult nyelven elmondaniuk a szorzótáblát. És ez jól is van így abban az esetben, ha valaki saját akaratából tanult az anyanyelvétől eltérő nyelven. Más a helyzet azokkal az ukrán gyerekekkel alkalmasint, akiknek muszáj volt oroszul tanulniuk, azokkal a magyar gyerekekkel, akik olyan román, vagy szlovák területen születtek, hol nem járt nekik anyanyelvi iskola.
Ez a nyelvi diszkrimináció egyik jelentős, erőszakosan asszimiláló formája. De még ha oda is járt: olvasom, hogy Erdélyben volt magyar diákok készülnek perelni a román államot a román érettségi vizsgán elért gyenge eredményeik miatt. Ennek az oka, hogy mindvégig a tanárok nem más anyanyelvű gyerekként kezelték őket, hanem körülbelül buta románként, aki nem beszéli rendesen az államnyelvet. Szerintük Bukarest diszkriminálja a magyar tanulókat azzal, hogy nem idegen nyelvként oktatja számukra a románt.
Tisztázzuk: az idegen nyelv oktatása módszertan, amelynek segítségével el lehet érni az idegen nyelv legmagasabb szintű elsajátítását. Ha egy gyerekre érthetetlen szöveget öntünk lenézően, azzal csak az elidegenítést lehet elérni. Ez egy másik fajta nyelvi diszkrimináció. De ide sorolhatjuk azt a jelenséget, amelyet Kárpátalján tapasztaltam még a háború előtt. Az ottani magyar gyerekek anyanyelvükön tanultak ugyan az általános iskolában, de középiskolába már, legalábbis a hazájukban, nem tudtak jelentkezni, mert nem tudtak ukránul. Őket sehogy sem tanították meg az államnyelvre, sok helyen egyszerűen tanár sem jutott nekik. Ez is egyfajta nyelvi megkülönböztetés. Később rájuk a ló túlsó oldala várt volna, az ukrán nyelvtörvény azt óhajtotta volna megtiltani, hogy a továbbiakban magyarul tanuljanak egyáltalán. Persze nagy kérdés, hogy ha eddig nem voltak ukrán tanárok, ezután honnan akasztottak volna le tömegesen. Egyelőre ezt a diszkriminációs verziót elmosta a háború, valószínűleg az onnan már rég elmenekült kárpátaljai magyarokkal együtt.
Magyarországon teljesen más a helyzet, többnyire mindenki tanulhat az anyanyelvén, törvény legalábbis nem tiltja. Ahogy azt sem, hogy idegen nyelven tanuljon, jellemzően angolul. Akárhogy fúrta is ezt a gyakorlatot a múlt évtized elején az akkori oktatási államtitkár, mondván, hogy a német előkelőbb, az angol afféle libsi világnyelv. Már aki tanul. Mert azokban az aprófalvakban, ahova tanítónénit sem találnak, nagy valószínűséggel nem akad képzett angoltanárt, aki az idegen nyelv oktatásának módszertanában jártasan megtanítaná Rozikát angolul. Még rosszabb az eset akkor, ha Rozika történeten cigány családba, vagy más szegregátumba született, és ez csaknem automatikusan azt jelenti, hogy speciális iskolába jár. Ahol nem terhelik a nebulókat holmi angollal.
A budapesti boltokban járván azt hiszem, hogy nyelvtanulással amúgy sem terhelik agyon a közoktatást. Ami persze azt jelenti, hogy iskolából kikerülvén a többségnek alig van esélye arra, hogy felsőoktatásba kerüljön, egy külföldi ösztöndíj esélye ennél fogva számukra nulla. Így aztán nem is szívesen néznek szét a nagyvilágban, és készséggel elhiszik a nemzeti konzultációkat böngészve, hogy világunk a létező világok legjobbika.
A minap egy Keleti Pályaudvar melletti boltban hallottam, amint az eladó ötezer forintért adott el valamit. FIVE EZER, ordította, FIVE EZER, érted. Persze az is valami, ha valaki legalább ötig megtanult számolni angolul. Ez most vagy valami, vagy egy újabb formája a nyelvi diszkriminációnak.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2024. október 17-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
