„Zajlik
A lényeg

Egy nap után a katasztrófavédelem szállította el az utcára tett menekülteket Kocsról

22/08/2024 21:18

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

A Katasztrófavédelem három buszt küldött a Komárom-Esztergom megyei Kocsra csütörtök délután azokért a kárpátaljai menekültekért, akiket előző nap tettek ki addigi szállásukról a kormány rendeletmódosítása miatt. Az Útszélen adásában Bolba Márta evangélikus lelkész arról beszélt, hogy ez az előkészítetlen módosítás 2-3 ezer embert érint, akik 90 százaléka nő és kisgyerek. Még a szír menekültválságból maradt sátrak is előkerülhetnek.

Az augusztus 21-én érvénybe lépett szabályok szerint már csak az „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeiről” érkezők jogosultak lakhatási támogatásra. Kárpátalját pedig nem tekintik annak, így az onnan érkezettek szállásadói nem kapnak több támogatást a menekültek után.

A Magyar Helsinki Bizottság beszámolója szerint nagyjából 80 menekült szállt fel a buszokra, amelyek egy dorogi szállásra vitték őket. Előző éjszaka az addigi szállásadó engedte be őket önként egy fedett helyre az udvaron, de nem az addigi szobáikba, és már nem jutott mindenkinek matrac. A felnőttek az utcán maradtak.

A 444.hu úgy tudja, a dorogi szállást a Máltai Szeretetszolgálat szerezte nekik, azonban itt csak egy hétig maradhatnak. Addig utalványokat kapnak, hogy ételt tudjanak vásárolni maguknak. A szervezők hosszú távú megoldást is ígértek nekik, azonban nem derült ki, hogy ez mit mit jelentene. Azt sem tudni, hogy azok a menekültek kaptak-e hasonló lehetőséget, akiket más szálláshelyekről tettek ki, például Érdről, Ercsiből vagy Vitnyédről.

 
Bolba Márta evangélikus lelkész
 Fotó: Mátyus László / Klubrádió
 

Az Útszélen adásában Bolba Márta evangélikus lelkészt, a Mandák-ház és a Dévai Fogadó igazgatóját kérdeztük arról, hogy lehet-e tudni, mi történik azokkal az emberekkel, akik nem felelnek meg az újonnan támasztott követelményeknek.

Azt mondta: az ENSZ menekültügyi főbiztosságának adatai szerint 2-3000 ezer ember kerül utcára, több mint 90 százalékban kisgyerekek és nők, és mivel Kárpátalját nem háborús területnek nyilvánították, főleg magyarok. Az említett Kocs községben egyébként rendőrség a legkedvesebb, próbálnak mediálni – mondta. Hangsúlyozta: ezt előkészítetlenül intézte a kormány, mert leépítette a férőhelyeket, nem szervezte meg, hogy hova menjenek az emberek. Kétségbeejtőnek nevezte a helyzetet.

A Migration Aid egyik posztja szerint a szír menekültválságból megmaradt sátrakat fogják kiosztani és fölverni, mert amúgy nincs hova menni. Jelezte: az emberek dolgoztak, a gyerekek iskolába jártak különböző magyar településeken, ez most borul. Ők pedig azt tehetik, hogy megint adománygyűjtésbe kezdenek.

(Kiemelt kép: Migration Aid / Facebook)