Win-win – Józsa Márta jegyzete
A hajléktalankérdésre végső soron a palackrendelet is megoldás lehet.
Mint a moziban – Szénási Sándor jegyzete
Orbán Viktor mint főgépész ugye, azt vetít magának összevissza, amit akar.
Bár ő is csak a tökét vakarná – Selmeci János jegyzete
Ha szeretjük őt, ha nem, Orbán Viktor jelenleg pénzbe kerül nekünk, elszálltak a szabadságharc költségei.
Hungarikum a szakértelem negligálása – Rózsa Péter jegyzete
Amerikai meteorológusok már halálos fenyegetéseket is kapnak laikusoktól, amiért tornádók és hurrikánok egyre gyakrabban sújtják a floridai térséget. Egyikük azt mondta, kezdi elveszíteni az emberiségbe vetett hitét. Hajjaj, élne csak nálunk! Rózsa Péter jegyzetében az emlékezetes augusztus 20. utáni elbocsátásokból kiindulva arra jut: itt a közvéleményt, illetve az arra érzékeny kormányzati szándékokat kell megfigyelni a felhők meg a bolygók helyett.
Tréning – Szénási Sándor jegyzete
A kihívások, a kényelmetlen faggatózások elmaradása következében az inger nélkül élő, stimulálatlan ember, bár nem állítjuk, hogy feltétlenül elbutul, viszont mégiscsak bepókhálósodik, lelassul, hasonlítani kezd az öregasszonyok fájós térdére, ami, ha elindulnak vele, lassan olajozódik be, idő, amíg végre járni tud vele az ember.
Orbán megtartja Orbánt - Kárpáti Iván jegyzete
Hamarabb ránt elő Orbán Viktor egy államfőt, tök mindegy, hogy az egy habókos nagybácsi figura, egy közepes vidéki ügyvéd, akit saját jelentéktelensége repített már az Alkotmánybíróság élére is.
Hazugság, diktatúra a neved – Dési János jegyzete
A Fidesz 2010-es hatalomra jutása után a diktatórikus rendszer újbóli kiépülésével drámaiak a változások s egész újságíró nemzedékek nőnek bele a direkt hazugságok gyártásába a kormánypárti médiában dolgozva, amely ellen nincs nyoma, hogy tenni próbálnának.
"A" Lajos – Józsa Márta jegyzete
Mivel járhat, ha egy település polgárainak többsége úgy dönt, menjen az addigi fideszes polgármester? Többféle következménye is lehet.
Megszállás – Józsa Márta jegyzete
25/08/2024 06:02
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Legalább augusztus huszadika tájékán a nagy szuverén rivaldafényben és öntömjénezésben nem ártana azzal a kibeszéletlen történelmi epizóddal is számot vetni, hogy 1968-ban ilyenkor megszálló magyar katonák masíroztak Pozsony utcáin karöltve a Vörös Hadsereggel. Az az agresszor egy másik Moszkva volt, köze sincs a mostani békepártihoz …
Egy augusztus huszadika jutott eszembe, Óvodás voltam még, és az édesapámat váratlanul behívták a munkahelyére, a Kolozsvári Rádióba. Napok után jött csak haza, mesélte, hogy az íróasztalán aludt, kaját viszont hoztak nekik az őket őrző titkosszolgálatiak.
Mindez 1968 augusztus 20-án történt, és valahogy minden ünnepkor ez is eszembe jut. Az évben éjfélkor indítottak inváziót a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország is –Csehszlovákia ellen, miután az Alexander Dubček pártfőtitkár által meghirdetett reformok nyomán úgy tűnt, a közép-európai állam megpróbál kiszakadni a szocialista blokkból, mindannyiunk otthonából.
Pontosabban nem az egész paktum ármádiái vonultak be, a Vörös Hadsereg mellett lengyel, bolgár és magyar katonák voltak a megszállók. Románia kimaradt ebből, ami nem kis büszkeséggel töltötte el az akkori ottani magyar kisebbséget. A magyarországi katonák bevonulása látványosan kínos dolog volt a magyarok is lakta Felvidéken. Nem is fogadták őket virágesővel a palócok. De azért volt katonai készültség Romániában is, a rádió és a tévé stratégiailag kiemelt objektumoknak minősültek, ezért rendelték be az ott dolgozókat. Hogy ha kitörne valamilyen konfliktus, akkor védjék meg az intézményt.
Nem mellesleg Románia az e tekintetben is különutas akkori vezetőjének köszönhette a csatatértől való távolmaradást, a békepárti retorikát harsogó Nicolae Ceuşescu ezzel meg is alapozta nemzetközi hírnevét, legalább másfél évtizedig ezért is volt a Nyugat kommunista blokkbéli kedvence. Ebből akár azt a tapasztalatot is le lehetne vonni, hogy a békepárti retorika mögött nem feltétlenül egy békegalamb lelkületű politikus áll, nyugodtan lehet báránybőrbe bújt farkasról is beszélnünk. Ceuşescuról szólok persze, a történelmi analógiák tudjuk, hogy mindig sántítanak.
Most, hogy a magyar-magyar összefogás, meg testvériség jegyében az is kiderült, hogy a kormány levette a kezét többet között a kárpátaljai magyar háborús menekültekről is, azt gondolom, hogy legalább augusztus huszadika tájékán a nagy szuverén rivaldafényben és öntömjénezésben nem ártana azzal a kibeszéletlen történelmi epizóddal is számot vetni, hogy 1968-ban ilyenkor megszálló magyar katonák masíroztak Pozsony utcáin. Karöltve azzal a Vörös Hadsereggel, amely tizenkét évvel korábban Budapestet lőtte rommá.
Nyilvánvaló, hogy Brezsnyev cinizmusból utasította elvtársi segítségnyújtásra Kádárt, nem mellesleg megalázva ezzel a magyar katonákat is. No de tudjuk, hogy az az agresszor egy másik Moszkva volt, köze sincs a mostani békepártihoz, úgyhogy nincs is nagyobb biztosíték a magyar honvédelmi miniszter által ősi katonanemzetnek nevezett közösségünk számára, mint Putyintól remélni, hogy a szánkba repül majd a békegalamb.
2024. augusztus 22., csütörtök 15.00
