Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Megszállás – Józsa Márta jegyzete
25/08/2024 06:02
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
Legalább augusztus huszadika tájékán a nagy szuverén rivaldafényben és öntömjénezésben nem ártana azzal a kibeszéletlen történelmi epizóddal is számot vetni, hogy 1968-ban ilyenkor megszálló magyar katonák masíroztak Pozsony utcáin karöltve a Vörös Hadsereggel. Az az agresszor egy másik Moszkva volt, köze sincs a mostani békepártihoz …
Egy augusztus huszadika jutott eszembe, Óvodás voltam még, és az édesapámat váratlanul behívták a munkahelyére, a Kolozsvári Rádióba. Napok után jött csak haza, mesélte, hogy az íróasztalán aludt, kaját viszont hoztak nekik az őket őrző titkosszolgálatiak.
Mindez 1968 augusztus 20-án történt, és valahogy minden ünnepkor ez is eszembe jut. Az évben éjfélkor indítottak inváziót a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország is –Csehszlovákia ellen, miután az Alexander Dubček pártfőtitkár által meghirdetett reformok nyomán úgy tűnt, a közép-európai állam megpróbál kiszakadni a szocialista blokkból, mindannyiunk otthonából.
Pontosabban nem az egész paktum ármádiái vonultak be, a Vörös Hadsereg mellett lengyel, bolgár és magyar katonák voltak a megszállók. Románia kimaradt ebből, ami nem kis büszkeséggel töltötte el az akkori ottani magyar kisebbséget. A magyarországi katonák bevonulása látványosan kínos dolog volt a magyarok is lakta Felvidéken. Nem is fogadták őket virágesővel a palócok. De azért volt katonai készültség Romániában is, a rádió és a tévé stratégiailag kiemelt objektumoknak minősültek, ezért rendelték be az ott dolgozókat. Hogy ha kitörne valamilyen konfliktus, akkor védjék meg az intézményt.
Nem mellesleg Románia az e tekintetben is különutas akkori vezetőjének köszönhette a csatatértől való távolmaradást, a békepárti retorikát harsogó Nicolae Ceuşescu ezzel meg is alapozta nemzetközi hírnevét, legalább másfél évtizedig ezért is volt a Nyugat kommunista blokkbéli kedvence. Ebből akár azt a tapasztalatot is le lehetne vonni, hogy a békepárti retorika mögött nem feltétlenül egy békegalamb lelkületű politikus áll, nyugodtan lehet báránybőrbe bújt farkasról is beszélnünk. Ceuşescuról szólok persze, a történelmi analógiák tudjuk, hogy mindig sántítanak.
Most, hogy a magyar-magyar összefogás, meg testvériség jegyében az is kiderült, hogy a kormány levette a kezét többet között a kárpátaljai magyar háborús menekültekről is, azt gondolom, hogy legalább augusztus huszadika tájékán a nagy szuverén rivaldafényben és öntömjénezésben nem ártana azzal a kibeszéletlen történelmi epizóddal is számot vetni, hogy 1968-ban ilyenkor megszálló magyar katonák masíroztak Pozsony utcáin. Karöltve azzal a Vörös Hadsereggel, amely tizenkét évvel korábban Budapestet lőtte rommá.
Nyilvánvaló, hogy Brezsnyev cinizmusból utasította elvtársi segítségnyújtásra Kádárt, nem mellesleg megalázva ezzel a magyar katonákat is. No de tudjuk, hogy az az agresszor egy másik Moszkva volt, köze sincs a mostani békepártihoz, úgyhogy nincs is nagyobb biztosíték a magyar honvédelmi miniszter által ősi katonanemzetnek nevezett közösségünk számára, mint Putyintól remélni, hogy a szánkba repül majd a békegalamb.
2024. augusztus 22., csütörtök 15.00
