Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
Zsigerek – Józsa Márta jegyzete
21/12/2025 08:13
| Szerző: Józsa Márta / Klubrádió
A köznevelési államtitkár államtitkár azt mondja, hogy külsőleg tökéletesen NER-kompatibilisnek látszó testének láthatatlan belső részei szerint talán nem kellett volna peckesen vonulgatnia olyan ifjú leánykák társaságában, akik a fényes államtitkári aktusról készült videót a „Lassan akarlak megdugni, lámpafénynél” szövegű zeneszámmal festik alá.
A zsigerek az ember és az állatok puha, belső szerveit jelentik, ide tartozik a tüdő, a máj, a belek, a vesék, és például a szív is. Nem világos, melyik belsőségére gondolhatott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, amikor azt nyilatkozta: „Én éreztem a zsigereimben, hogy én meglennék nélküle, de engedtem a fiatalság kérésének.”
Gondolom, nem a szívére célzott, amikor a belsőségeire utalt, bár gasztronómiai értelemben az agy is ebbe a kategóriába tartozik. Ha ugyan az abban lakozó észre, vagy észszerűségre még lehet ilyenkor bármilyen vonatkozásban gondolni. Arról van szó ugye, hogy kisebbségben levő egyetemisták Maruzsa állítása szerint nagy nehezen rávették az értük felelős politikust arra, hogy vonuljon el sorfaluk közepette. Mint egy Oscar-díjra jelölt sztár a kifutón szokott. Végül a közszolga kvázi pornó Oscaron találta magát, ilyen is van ugyanis, nem egy jeles magyar felnőttfilmes vehette már át a megtisztelő elismerést.
A politikus, pedagógus, politológus, egyetemi adjunktus, a negyedik és ötödik Orbán-kormány közoktatási államtitkára azt mondja, hogy külsőleg tökéletesen NER-kompatibilisnek látszó testének láthatatlan belső részei szerint talán nem kellett volna peckesen vonulgatnia olyan ifjú leánykák társaságában, akik a fényes államtitkári aktusról készült videót a „Lassan akarlak megdugni, lámpafénynél” szövegű zeneszámmal festik alá. Mely felvétel amúgy nyilván profi kommunikációs szakemberek, influenszer-tanácsadók, és ki tudja, mennyi jól fizetett hozzáértő segítségével került ki a TikTokra, az ottani formai trendeknek tökéletesen megfelelően. Majd került le a botrány kitörtekor az Országos Diáktanács honlapjáról, annak belátása nélkül, hogy ami egyszer kint van a neten, az kint is marad.
És hogy miért beszéltem kisebbségben levő egyetemistákról? A Medián friss kutatása szerint a diplomás fiatalok legalább hatvan százaléka utasítja el kormánypártot. Ők azok, akik zsigerből kosarazzák ki a hajbókolásra alapozott politikai budoár celebjeit. A Maruzsát üdvrivalgással üdvözlő egyetemi növendékek bizony annak a kisebbségnek harsány tagjai, akik egyúttal a NER, a Nemzeti Együttkizsigerelés Rendszerének jobb sorsra érdemes áldozatai.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. december 18-i, csütörtöki adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
A jegyzetet a fenti lejátszóra kattintva, a műsor első felében hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
