Különmagyar – Józsa Márta jegyzete

Ha kedd éjszaka, akkor kormányrendelet, ha kormányrendelet, akkor szerda reggel lehet vakarózni, hogy mit is akarhatnak már megint ezek. Nos, ezúttal semmi rosszat, mindösszesen arról van szó, hogy támogatni fogják az iskolákat abban, hogy a külföldről hazatérő magyar gyerekeket felzárkóztassák. Azokat, akik legalább egy évig nem magyarul tanultak, minden köznevelési intézmény, tehát az állami, az egyházi, a nemzetiségi, sőt még a magániskolák is kapnak erre a célra havi 130 ezer forintot. Hogy tartsanak havi öt órányi, például magyar nyelvből, irodalomból, történelemből, kultúrából korrepetálást. Az erre szánt pénz kötött összeg, évi 450 millió, 3561 kisdiákra elég, ha elfogy, a többiek így jártak, nekik majd fizetik a szüleik a különmagyart. Ami most állami áron 26 ezer bruttó óránként, felteszem, hogy a megszokott pedagógus órabérhez képest nem rossz pénz.

Amúgy tavaly csaknem 29 ezer visszavándorló érkezett az országba, ami 21,1 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest, ugyanakkor a kivándorlók száma is történelmi csúcsot döntött: több mint 41 ezren hagyták el Magyarországot.

Az összeg nagyságrendben megegyezik egyébként azzal, amennyit az Ukrajnából menekült gyerekek különóráira biztosít a kormány. Ez nem biztos, hogy elég, de dicséretes.

Magyarországon – szintén dicséretes módon – a törvény szerint minden gyereknek joga van ahhoz, hogy különleges ellátást, gondozást, fejlesztést kapjon akkor, ha a szakemberek azt állapítják meg, hogy szüksége van rá. A most lezárult tanévben 112 ezer SNI-s, azaz sajátos nevelési igényű gyerek járt óvodába, általános- és középiskolába. Ez a teljes létszám 8-9 százalékát jelenti. Számuk 20 év alatt 40 százalékkal nőtt. Ez persze sok mindent jelenthet, de egyvalamit biztos: nekik külön odafigyelésre volna ahhoz szükségük – és persze pénzre – hogy leküzdjék a hátrányaikat. Voltaképpen egy nemzedékről van szó, amelynek tagjai vagy reménytelenül kódorognak iskola és iskola között, vagy a szüleik ingüket-gatyájukat költik arra a szolgáltatásra, amiről az állam elegánsan megfeledkezett. Ha tehetik. Az állami rendszerben alig vannak pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, fejlesztő pedagógusok, zömüket olyannyira elszívta a magánszféra, hogy – a magánegészségügyhöz hasonlóan – már ott is sorba kell állni.

Olvasni olyat, hogy igyekeznek a szakszolgálatok valamilyen megoldást találni, amiből nemegyszer az lesz, hogy találnak ugyan foglalkozást, de éppen nem olyat, amilyenre a gyereknek szüksége volna. Teszem ezt egy autista gyereknek gyógytornát oszt a területi gép, ami nyilván nem árt, de hát mégis. És ki van pipálva, kapott külön foglalkozást. Átfogó, az oktatási szemléletet is érintő, anyagilag is ésszel kitalált szisztémáról még a szakemberek sem álmodnak, olyanra, amely mondjuk ezekre a gyerekekre is szánna havi 130 ezer forintot, fejlesztésre. Az állami, az egyházi, a nemzetiségi, sőt még a magániskoláknak is. Olykor persze mégis vannak kormányzati válaszok, ilyen volt teszem azt az Iványi Gáborék-féle, többnyire hasonló problémával küzdő gyerekeket ellátó iskolák bezárása. Mert ők a kormány szemében elfelejtendő, külön magyaroknak számítanak. Holott számíthatnának különlegesnek is.

Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2025. július 24-i, csütörtöki 15 órakor kezdődő adásában hangzott el a szerző felolvasásában.