Magyarország választ
múlva
2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
Hetes Stúdió

"Orosz pénzből maradna továbbra is Orbán"

Hangzatos címmel csalogatta közönségét az állami pénzekből kistafírozott Danube Institute: Magyarország választ. Merésznek találtam a választások előtti napokban menteni a menthetetlent, miszerint ez a hajó Orbán számára elúszott. Úgy tűnt, a hatszereplős panelbeszélgetés résztvevői nagyjából bele is törődtek a vereségbe és inkább a mögöttes indokokat igyekeztek feltárni. Noha a fő előadó, az amerikai Henry Olsen választási szakértő, aki még Heves megyére is kitérve meglehetősen józan értékelést adott a várható vereségről, nem átallott felvillantani halovány reményt, miszerint a vidéki szavazók mindig is a Fidesz erős bázisát jelentették, és ez most sem lesz másként, viszont csak az egészen kicsi és a legszegényebb falvakban számíthat a narancspárt a támogatásra. Illetve a bizonytalan szavazók meggyőzését sem tekinthetjük egyelőre lejátszott meccsnek, szerinte ők 6-7-8 százalék körül lehetnek. 

Hahn Endre: Példátlan a részvétel
A lényeg

Hahn Endre: Példátlan a részvétel

Egyelőre nem lehet egyértelműen kimondani, melyik nagy politikai erőnek kedvez a kimagasló részvétel, a kispártoknak  - ideértve a Mi Hazánkat is -, okozhat izgalmakat, hiszen kevesebb a tartalékuk – elemezte a helyzetet a Medián ügyvezetője a Klubrádióban.

Anno Budapest: Régi választások
Anno Budapest

Anno Budapest: Régi választások

Magyarországon a választások mindig is többek voltak egyszerű szavazásnál – igazi nemzeti drámák, amelyekben a remény, a csalódás és a meglepetés egyenlő arányban keveredtek. Volt itt minden: izzasztó hajrák, hatalmas fordulatok és olyan pillanatok, amelyeket az ország még évtizedekig emlegetett.

Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete
Hetes Stúdió

Vizsga előtt – Kárpáti Iván jegyzete

Holnap van az a pillanat, amikor a politika végre visszakerül oda, ahová való: az emberek kezébe. Legalább egy napra. Nincs magyarázat, nincs kifogás, csak Te vagy, meg az a papír. A történelemben még soha nem azok döntöttek, akik otthon maradtak.

Rock And Roll hétvége
Zebrádió

Rock And Roll hétvége

Április 12-e nem csak 2026-ban fontos dátum. 72 évvel ezelőtt ezen a napon született meg a rock and roll alapdala. Rock and Roll hétvége a Zebrádión! Hallgassa Ön is a Klubrádió zenei csatornáját!

Családok a NER politikai árnyékában
Másrészről

Családok a NER politikai árnyékában

Hogyan forgatta fel a politikai légkör a családok és baráti közösségek mindennapi működését? Miért nem képes a „családbarát” retorika valódi biztonságot teremteni? Albert Fruzsina és Herczog Mária szociógusokkal beszélgetett Rózsa Péter műsorvezető.

Hann: Közel nulla a valószínűsége annak, hogy jelentősen alulmérjük a Fideszt
Esti gyors

Hann nem hiszi, hogy alulmérnék a Fideszt

A Medián ügyvezetője kisebb összeget feltenne ugyan arra, hogy kétharmada lesz a Tiszának, de inkább megvárná a most zajló mérés eredményét. Hann Endrét az Esti gyorsban kérdeztük a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban mostanában leggyakrabban felmerülő aggályokról.

Oláh Ibolya a Klubdélelőttben
Klubdélelőtt

Oláh Ibolya a Klubdélelőttben

Az énekesnő ritkán szólal meg közéleti kérdésekben, de A szavazat ára című film kapcsán arra szólított, ne add el a szavazatod azoknak, akik szerint csak szart pucolni vagy jó. Az adás vendége volt még Köles Sándor, Mellár Tamás és Bukta Imre. Búcsúztunk Czigány Györgytől, Farkasházy Tivadarral, pedig feleségére, Benedek Noémire és kettejük történetére emlékeztünk.

SZJA 1”%-os támogatás
Bye, Bye NER?
Café Péntek

Bye, Bye NER?

A Café Péntek e heti vendégei Martin József Péter, Potonyecz Fanni, Simon Márton és Szabó Veronika voltak. 

Bódi Mátyás: Nem látok olyan számot, ami alapján Orbán Viktor megnyerhetné ezt a választást
Reggeli gyors

Bódi Mátyás: Nem látok olyan számot, ami alapján Orbán Viktor megnyerhetné ezt a választást

"Nemcsak a korábbi választási eredményekből dolgozunk, hanem figyeljük az ország különböző statisztikáit is: a gazdasági érzékelést, a teljesítményt, a jövedelmek alakulását, a fogyasztási adatokat, valamint a médiatartalmak fogyasztási trendjeit is és jelenleg nem látok olyan indikátort, amely alapján azt tudnám mondani, hogy a Fidesz meg tudja nyerni ezt a választást" - mondta a Reggeli gyorsban Bódi Mátyás, geográfus, a Választási földrajz szakértője. Bódi Mátyás elképzelhetetlennek tartja, hogy a rejtőzködés miatt a közvélemény-kutatások mögött teljesen más dinamika lenne, mint amit látunk. A Tiszáról pedig azt mondta, akkor tudják ezt a választást fényesen megnyerni, hogyha egy népszavazássá tudják alakítani ezt a választást. 

Élőben lehet követni a választási csalásra tett kísérleteket
Reggeli gyors

Élőben lehet követni a választási csalásra tett kísérleteket

Több mint 2400 önkéntes „őrszem” figyelheti a választás napján a visszaéléseket az ország különböző pontjain. Tímár Áron, a De! Akcióközösség egyik kezdeményezője a Reggeli gyorsban azt mondta, céljuk nem a beavatkozás, hanem a transzparencia növelése és a szavazatvásárlás visszaszorítása. Beszámolt arról is, hogy Youtube-csatornájukon élőben lehet követni majd a választási csalásra tett kísérleteket.

Nagy Ervin kétharmados győzelemre számít
Reggeli gyors

Nagy Ervin kétharmados győzelemre számít

"Én azt gondolom, hogy a falig kell eltolni a kampányt. Akkor is, ha mindenhonnan azt halljuk, hogy nagyon jól állunk. A DK-s Szabó Zsolt visszalépésével még inkább nőttek az esélyeink. Kettő nullás vezetésnél sem szabad szétesnie a csapat játékának azzal, hogy visszaveszünk a tempóból. Tudom, ezt csiripelik a madarak is, mindenhonnan azt hallom, hogy nagyon jól állunk, de én tovább nyomom a gázpedált, egy pillanatig sem fogok megállni" - mondta Nagy Ervin, a Tisza dunaújvárosi képviselőjelöltje a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. A színész azt mondta: hurráhangulat van, kétharmados győzelemre számít.

Kellemetlen kérdések elé néz Orbán a ciprusi EU-csúcson és a német türelem is elfogyott
A lényeg

Kellemetlen kérdések elé néz Orbán a ciprusi EU-csúcson és a német türelem is elfogyott

Az Európai Bizottság elnöke a tagállami vezetők elé viszi Orbán Viktor és Szijjártó Péter összejátszását az oroszokkal. Közben egyre élesebb reakciók érkeznek Németországból is a magyar kormány orosz kapcsolatairól kiszivárgott információk után. Németh András külpolitikai újságíró szerint, ha Orbán Viktor hatalmon marad, az Európai Unió perifériára szorul Magyarország.

Mobilalkalmazásaink - Töltse le!