„Klubrádió
Publicisztika
Szijjártó elvtárs – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Szijjártó elvtárs – Hardy Mihály jegyzete

Abban – gondolom – megegyezhetünk, hogy ilyen állást, mint amit most Szijjártó Péter kapott, nem egyetlen hét alatt lehet tető alá hozni. Már csak azért sem, mert ennek az állásnak az elfoglalása előtt a jelöltnek át kell esnie a kommunista Kína kommunista titkosszolgálatának igencsak alapos átvilágításán. És átment.

Mi lesz tegnap? - Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

Mi lesz tegnap? - Szénási Sándor jegyzete

Az omerta töredezik. Persze kérdés, hogy csak a pereme válik le, vagy a vizsgálat eljut a közepéig, ahol egészen nyilvánvalóan Orbán ül. A TEK leváltott vezetője, akit hétrendbeli, sanyargatással elkövetett jogtalan fogvatartással vádolnak, most azt vallotta, hogy Farkas Örstől, Rogán államtitkárától hallott arról, hogy az aranykonvojra felfigyeltek az általa felügyelt polgári titkosszolgálatok, és pénzmosásra gyanakodnak.  

Pénzzel kitömött senkik – Dési János jegyzete
Publicisztika

Pénzzel kitömött senkik – Dési János jegyzete

Orbán János Dénes, bár minden lehető és lehetetlen díjat megkapott, mi tagadás, vacak műveket írt. De tegyük fel, hogy jókat írt. A probléma nem az alkotások esztétikai minőségével van, hanem azzal, hogy Orbán János Dénes egy szemérmetlen tolvaj, aki ellopta kollégái elől a pénzt. Azt a pénzt amúgy, amit eredeti célja szerint egy fideszes irodalmi világ felépítésére kellett volna - szintén szemérmetlenül és pofátlanul - elkölteni. De fideszes művészet pénzért sem virágzott ki.

A száradó Ipoly partján – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

A száradó Ipoly partján – Józsa Márta jegyzete

A hétvégén átsétáltunk az Ipoly folyó hídján Szlovákiába, a torkolatvidéken. Amióta az eszem tudom, nyaranta egymást érték a kenu- és kajaktúrázók, most egyet sem láttunk. Nem tudom, lehet-e még evezni a folyón, egy ideig iszapban gyalogolva végül át is lehet úszni északi szomszédunkhoz, pár méter az egész. (...) 16 év alatt lebetonozott, egykor élő környezetünket szemlélve: az Ipolyra, és számos más környezeti értékünkre szerencsére nem vetette rá gyilkos tekintetét a bukott rendszer. 

A burokban születettek – Szénási Sándor jegyzete
Publicisztika

A burokban születettek – Szénási Sándor jegyzete

A Fidesz nevű szakadt burokban, légszomjban ott maradt egy kisebbség, amelynek a világát a csütörtöki, Sándor-palota előtti tüntetés hivatott összeragasztózni. A régi, avíttas szövegek maradtak, kiegészülve egy-két új dologgal, például a megvert Fidesz áldozati szerepével … A befoltozandó fideszes valóság másik új szereplője természetesen a menesztendő köztársasági elnök lesz, bár nem problémamentesen …

Gulyás Gergő Strasbourgban sír – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Gulyás Gergő Strasbourgban sír – Selmeci János jegyzete

Hol volt eddig az a jogász lángelme, az alapvető emberi jogok harcosa, akinek a Holdról is lehetett hallani az alkotmányos demokráciáért dobbanó szívét? Hol volt a kisebbségi jogokért küzdő politikus, aki saját gyermekeiként gondol a fékekre és ellensúlyokra, nyusziját Sólyom Lászlóról, kutyáit pedig azokról az alkotmánybírákról nevezi el, akik gátat szabnak az állami önkénynek? Hol volt a jogállamért aggódó Gulyás Gergely?

Új utakon - Hardy Mihály jegyzete

4/06/2026 18:03

| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

Csak a rend kedvéért jegyzem meg, mert a politikai emlékezet igen rövid, hogy a német kancellár és a francia elnök az utóbbi években már úgy kerülte Orbán Viktort, mint a leprást.

2026. június 04. Hardy Mihály jegyzete - Esti gyors (2026. június 4., csütörtök)
03:16
00:00

Nem tudom, elgondolkoztak-e mostanában… Európáról? Arra az egyesült Európára gondolok, ahová a jelek szerint éppen most tért vissza Magyarország. Az új magyar kormányfő a kötelező kűrök, vagyis Varsó, Bécs és Brüsszel után valójában ezen héten tette meg a legfontosabb lépést ahhoz, hogy másfél évtizednyi jégkorszak után Magyarország visszatérhessen a közös európai asztalhoz. Magyar Péter berlini és párizsi látogatásával – minden remény szerint – megtette a legfontosabb két lépést ahhoz, hogy az Európai Unió két nagyhatalmának vezetőit meggyőzze: az új budapesti kormány bizonyosan szakított hírhedt elődje politikájával. Ehhez kellett a személyes találkozó Friedrich Merz-cel és Emmanuel Macronnal.

Csak a rend kedvéért jegyzem meg, mert a politikai emlékezet igen rövid, hogy a német kancellár és a francia elnök az utóbbi években már úgy kerülte Orbán Viktort, mint a leprást. És elképzelhetetlen volt a kötelező brüsszeli találkozókon kívül egy-egy személyes eszmecsere. Tegyük hozzá, ebben igen sok munkája feküdt a bukott magyar kormányfőnek. Kezdődött mindez azzal, hogy 2011. márciusában Orbán az elnyomó Szovjetunióhoz hasonlította az Európai Uniót. Később ott akadályozta a közös munkát és a döntéseket, ahol tudta. Egészen addig, amíg az európai vezetők végső kétségbeesésükben kiküldték kávézni egy fontos tanácskozásról. Az elmúlt hónapokban pedig feketén-fehéren kiderült, hogy mind Orbán, mind a külügyminisztere gyakorlatilag beépített orosz ügynökként viselkedett az európai fórumokon, a szavazásokon és a szünetekben is. Ezt a nehéz diplomáciai hátizsákot sikerült most letennie Magyar Péternek.

Különösen bíztató, hogy mindez egybeesett az ukránokkal közösen elért szakértői megegyezéssel arról, hogy ezentúl tiszteletben tartják, kibővítik vagy visszaadják a kárpátaljai magyarok nemzetiségi jogait. Az időzítés nyilván nem véletlen. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy az új magyar kormány 180 fokos fordulatot vett attól az iránytól, ami közellenségnek kiáltotta ki Volodimir Zelenszkijt és úgy „en bloc” az ukránokat. Innen ugyanis már csak egy kis lépés kellett az ukrán pénzszállítók elleni, magyar állami terrortámadás, amit – hírek szerint – személyesen a felcsúti Duce irányított. Erről nyilván majd hallunk még eleget, egészen az ítélethirdetésig.

Végül az európaiság azt is jelenti a jövőben, hogy tudunk és akarunk békében és egyetértésben élni a szomszédainkkal. Legyenek akár románok, ukránok, szlovákok vagy éppen szerbek. Mert ezzel, és nem az állandó trianonozással jön el valóban a nemzeti összetartozás napja…

Hardy Mihály jegyzete az Esti gyors 2026. június 4-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az adás meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)