Toroczkay András: Apa, célszemély
27/07/2025 17:33
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Toroczkay András Hegesztett vízió, Anya sírja szép, rendezett… és Apa, célszemély című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Az 1981-ben született kortárs költőt, Toroczkay Andrást hét és fél évvel ezelőtt láttuk vendégül Belső közlés c. zenés irodalmi műsorunkban, ahol Szegő János beszélgetett vele a stúdióban, a szerző pedig az adásban több újabb versét is fölolvasta. Ezek közül hármat mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgatnak, ha a megfelelő hangsávok lejátszás gombjaira kattintanak, legörgetve pedig el is olvashastják.
A versek az alanyi lírai én családi és gyerekkori emlékeit idézik meg egymással összekapcsolódó felépítésben: a költeményekből kirajzolódik az édesanya halála, a megelőző rendszerbe be nem tagozódó vidéki édesapához való kötődés, a saját kamaszkori zenekarról és az édesanya elvesztése utáni közérzetről szóló álom is, az emlékezés prózai és lírai hangvétele közötti átjárhatóság lehetőségeit keresve.
A versek eredeti, írott változata:
Hegesztett vízió
A Kert utcai ház nappalijában
minden üres, és minden tiszta is már,
mint karácsonykor, vagy
dunántúli vendégek látogatásakor régen,
vagy még tisztább, amilyen tiszta
sohasem volt a ház.
A szekrénysor még áll,
rajta a könyvek, az apró kis csavarok,
gyógyszeres tégelyek, lemezek,
de az ülőgarnitúra már oda. A video-
kazetták közt keresek egy Hegesztett Vízió
fellépést. A zenekart én alapítottam,
de a neve nem tudom, honnan jött.
Az óriási tér, a nappalink örökké
visszhangozza modoros üvöltéseim.
Eközben a strandon apa – már nem anyával –
valami összejövetelt szervez, vagy építkezést,
nem tudok örülni ennek ebben az álmomban,
mert nem tudok leülni hova,
másnapos vagyok. „Menjetek haza,
fiúk” – mondja. Hazamegyünk, mondjuk,
és ráfekszünk a vízre. Ott, a medence közepén
ébredek.
Anya sírja szép, rendezett…
Testvére és annak férje tartja rendben.
A növények nevét nem tudom,
amiket a sírra ültettek jelenleg,
de a szomszéd cigányasszonyé
fakó művirágos, nagyon gazos.
Őt nem látogatja senki sem.
Talán ha 10 éve jártam erre.
Anyának van takaros fakerítése is.
A fejfára annak idején a nevét vésettük,
a foglalkozását, és hogy 48 évet élt.
Józsi, apa akkori legjobb barátja
most ennyi, apa szerint, 15 évvel
anya halála után. Együtt ebédelünk.
Apa mutatja a karján a sebeit Józsinak,
meséli, hogy szinte már csak a tökét
nem szúrták meg a nővérek a Heim Pálban.
Józsi, mikor kérdezzük, hogy van,
azt mondja: megöregedett.
Emlékszem, hogy sírt anya
temetésén. Hogy sírtunk mindannyian,
mint a gyerekek.
Apa, célszemély
Apa, próbálok visszaemlékezni az utunkra.
Ahogy autóztunk az üresen hagyott házhoz.
Apa és én, mint egy versben.
Egy karácsonyfadíszért mentünk haza, a kedvencemért.
Keresztül végtelen vidéken, síkságon.
Próbáltam megjegyezni, miket mondtál.
Évek óta tervezgetem, hogy felveszem valamivel.
De ha nem mondom el neked, az olyan lenne, mintha kémkednék,
ha meg elmondom, biztos máshogy beszélsz.
Inkább megpróbálok figyelni rád.
Meglepő, milyen pontosan emlékszik az ember egy-egy
beszélgetésre, ha akar.
Egy kihallgatásról beszéltél, a nyolcvanas évekből,
ahol minden szín harsogott, valahogy így mondtad,
és ezt én is aláírom. Azt mesélted, nem tudtad, miért
álmodik annyit az ember bizonyos évekkel. Másokkal
meg egyáltalán nem.
Meg egy gyufásskatulya formájú kis magnetofonról beszéltél,
arról hogy a te, vagyis mi kocsinkban gyűltetek össze,
a téglagyár-színű vörös Wartburgban,
hogy elmondjátok a célszemélynek, akiről adatokat gyűjtöttek,
hogy adatokat gyűjtenek róla.
Akiről adatokat gyűjtöttek azok, akik tőletek,
a célszemély barátaitól próbáltak adatokat gyűjteni.
Hogy igaz-e, amit kitaláltak. Hogy igazolható-e valahogy.
Ti pedig elmondtátok a célszemélynek, hogy tudjon róla,
hogy ti ebben nem vesztek részt. Vagy hogy így vesztek részt benne.
Aztán arról is beszéltél, nincs idő mindenkivel tartani a kapcsolatot,
a kórházban jöttél erre rá. Egész nap csak telefonálhatna az ember.
Apa, szokásod a cetliket megsemmisíteni.
Volt is odahaza iratmegsemmisítőnk, emlékszem,
mint a bűnözőknek a filmeken.
Nem voltál bűnöző pedig. Ártatlanul semmisítgetted meg irataid,
mint aki nem szereti a végtelenségig gyűjtögetni a dolgokat.
Illetve inkább ez úgy igaz, hogy
időről időre felmerül benne, hogy megsemmisítené
a felhalmazódott adatokat. És akkor minden további nélkül
iratsemmisítőbe, tűzbe dob bármit.
Nagypapa rádiót, kórházi zárójelentést,
adópapírokat.
Azt mondod, mikor a kórház után
hazamentél, mikor a kórház után egyszer hazamentél,
és tépkedted szét a cetliket, neveket, elérhetőségeket,
és írtad be a gépbe a táblázatba, egyszer csak arra gondoltál, minek.
De végül arra jutottál, talán jó lesz valakinek.
A család összes fényképének bedigitalizálásával is így vagy-e?
