Piros Vera: Hagyaték
29/06/2025 19:35
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Piros Vera Hagyaték 1.1–1.2 és Még meddig című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Az álnéven alkotó írót, Piros Verát az Eltévesztettem, drágám című és Egy házasság anatómiája alcímű első prózakötete megjelenését követően láttuk vendégül a Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban, ahol a stúdióban Marton Éva beszélgetett vele telefonhíváson keresztül. Az adás folyamán a szerző felolvasta néhány újonnan keletkezett – némileg mentora, Kukorelly Endre nyelvére emlékeztető – versét is, amelyek közül hármat mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak.
A versekben, amelyeket a vonatkozó hangsávok lejátszás gombjaira kattintva lehet meghallgatni, lejjebb görgetve pedig szöveges formában is olvashatják, szikár, megérlelt tónusban szól a megállapodott nő életének eseményeiről vagy éppen eseménytelenségéről, a felnőttkor egyensúlyának megbillenéseiről és megbillenthetetlenségeiről: édesapja elvesztésének gyászáról, a hagyatéki eljárással kapcsolatos hivatali útvesztőkről, valamint férje mozdulatairól, gesztusairól, illetve mindezek összefüggéseiről, egymásra hatásáról. Az adás óta a gyászfeldolgozásról szóló alkotásai a szerző újabb kötetében is napvilágot láttak.
A versek eredeti, írott változata:
Hagyaték 1.1
Nem stimmel a dátum, ismétli az anyakönyvvezető.
Apám meghalt, semmi nem stimmel.
Ezt meg hogy érti, kérdezem.
A válás dátuma, mondja.
Nem igaz, elvette. Anyám után elvette
a vasutasnőt. Apám, a praktikus, sokat vonatozott.
Kidekorált ebédlő, vendégek, valami ünnep lehetett. Esküvő.
Nem találtam semmilyen papírt, vonatkozólag.
De a nevét tudja? Talán Mari.
És a vezetéknév? Vasutas,
ezt nem mondom, nem tudom, talán
Hatvanban lakott.
Akkor ők az illetékesek. És
nyugodjon meg. A lakásba bemehet, csak elhúzódhat
a hagyatéki eljárás.
Apám a második feleségétől, a hatvani vasutas Maritól, nem pont így fogalmaz az illetékes hatóság, 1991 májusában bizonyítottan elvált. Többször nem nősült. A lakásban alszom.
Hagyaték 1.2
Mennyire hasonlítasz apádra, mondja nekem valaki.
Mire gondol, hogy az orrom, a szemem, a mosolyom, vagy
úgy profilból? Hogy nincs türelmem, és sokat okoskodok?
Vagy tudja, hogy meghalt, és kedves akar lenni. Vagy
nem tudja, és. És egyáltalán, miről jutott eszébe?
Ahogy a kanapén ülök?
Mi van vele, kérdezi.
Még meddig
Theó
reggelit, ebédet, vacsorát készít. Azt mondja,
terítsek meg, készen van az ebéd. Beszélget velem, próbál velem
beszélgetni. Azt mondja nekem, hogy…
Nem emlékszem. Nem tudom,
meddig bírja. A felesége vagyok, és meghalt az apám.
Aztán megölel, mondtam neki,
az nagyon jó, ha megölel. És amikor viccelődik.
Theó már nagyon fáradt.