Köszönjük, hogy támogattak minket.
Belső közlés

Szőcs Petra: Labodát Róza

20/04/2025 17:30

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szőcs Petra – kivételesen eredetileg Tükörfordítás című műsorunkban elhangzott – Labodát Róza című versét hallgathatják meg Pálos Hanna színművész előadásában.

2023. szeptember 02. Belső közlés - részlet l Szőcs Petra: Labodát Róza (Pálos Hanna előadásában)
00:30
00:00
A kiváló kortárs költőt, Szőcs Petrát már zenés irodalmi műsorunk, a Belső közlés indulásakor vendégül láttuk a műsor egyik első adásában, ahol maga is felolvasta saját verseit, melyek közül az Ikertelefonok című költeményt  már korábban is közzétettük itt, a Klubrádió oldalán is.

Mától a költő egy másik versét is meghallgathatják, amelyet a Katona József Színház művésze, Pálos Hanna mondott el Tükörfordítás c. kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk azon adásában, amelyben a huszadik századi dekadencia utóélete volt a téma. A vers jól tükrözi a meghatározatlanság és átfogó létezés felé törekvő, mégis sekélyes mai korszellemet.

A verset a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgathatják meg, lejjebb görgetve pedig szöveges formában is elolvashatják.

Szőcs Petra
 
Szőcs Petra
 

A vers eredeti, írott változata:

Labodát Róza

Nem férfi, nem nő, nem hermafrodita,
nem lány, nem fiú,
hanem minden.
Nem szomorúságtól, nem a génjei miatt, nem vírustól
betegedett meg,
hanem mindentől.
Nem a szigeten, nem a hajón, nem a szárazföldön van,
hanem mindenhol.

*

(Amennyiben appon keresztül éri el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a vers meghallgatásához, kérjük, lépjen át a klubradio.hu-ra.)