Poós Zoltán: Néhány álom egyetlen tájban
25/05/2025 13:51
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Poós Zoltán Néhány álom egyetlen tájban – Békéscsaba, Parkfürdő – Mezőkovácsháza, valamint A gyulai vár sziluettje című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.
Poós Zoltánt, a battonyai születésű és a rendszerváltás óta Budapesten élő költőt, Térey János közeli kortársát éppen négy évvel ezelőtt láttuk vendégül Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban, ahol a stúdióban Marton Éva beszélgetett vele, és a szerző több saját versét is fölolvasta, köztük azt a három tájjal kapcsolatos költeményét is, amelyeket mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatnak, ha a vonatkozó hangsávok lejátszás gombjaira kattintanak, legörgetve pedig el is olvashatják.
A versek a fontosabb Békés megyei településeken átélt gyerekkori élményekre, benyomásokra keresik a fogalmakat, látszólag privát vetületük ellenére is átfogó érvénnyel, érdekes módon a Kispál-dalok témáival és nyelvével is összecsengve.
A versek eredeti, írott változata:
Néhány álom egyetlen tájban – Békéscsaba
Apám minden hajnalban itt hagyott minket. Kettévált a világ,
mintha a levegőt is kettéosztották volna. Mi itthon maradtunk,
apám pedig végigállta az utat a buszsofőr mellett, és úgy
engedte fel a kevermesieket, mintha egy titkos csapathoz
tartozna. Aztán Lökös, onnan már vonat ment Csabára,
onnan már ulti. A kártyalapok közt az álmok egyetlen tájban
érte össze, miközben a Stüszi vadász és a Kuoni pásztor
bölcsen bólogattak.
Aztán már Csaba vajszínű állomása, az Andrássy út, és
a halas, a tátogó ponttyal, így mentek, míg utcánként nőtt
föléjük a város, vettek reggelit, majd vissza a sínek mögé,
Irány az ÁÉV iroda! Egyszer én is jártam ott, majd apám
bevitt a városba, követve a fény áramlatait. Volt feladat is,
köpenyt venni az Univerzálban, de előtte: irány Jamina!
Az ősz felszínén tükröződött a tavasz, de csak arra
gondoltam, hogy az ortopédián rám adnak valami hevedert,
mert hirtelen megnyúltam, rossz lett a tartásom.
Látni az antennák remegését a tetőkön, látni a kisvárost
a nagyobb városban, látni a légkör rétegeit, a gyerekkor
áttűnését a kamaszkor rétegeibe, látni egy korszakot,
amit egy heveder egyenesít ki. A város – apám másik élete,
ami soha nem volt az övé, mert ide csak a pakli kártyáját,
a számológépét, a bérszámfejtést hozta el, majd este otthon
kitette a menetrend mellé. Kiismerni a nagyvárost, ez is munka
volt, ahogy egy madár megismeri a mező és az erdő dialektusát.
Kiismerni, és várni este apám cipőjének koppanását.
Parkfürdő – Mezőkovácsháza
Izgulni, hogy jó legyen az idő, izgulni, már előző este.
Amikor nem improvizál sem az idő, sem a táj, csak tényeket
közöl: strandidő, szélcsend. Amikor felnő a felhő, érett lesz,
mint maga a nyár, és akkor felmerül: Kovácsháza, fürdő.
Az első hely, ami nem Battonya. Hogy azon túl is van világ,
sőt ott strand is van, főleg azért jövünk ide. Ez az, ami
hiányzik otthonról. (Később lesz, de amíg fontos lenne: nincs.)
Kovácsháza. Szembesülni, hogy mások is tudnak jól ping-
pongozni, nem csak a te világod lehet eleven valóság,
és az az igazság kívül van a köreiden. A hely, ahol meglep
a bukás és a siker egyhangúsága, a járási versenyek
semmitmondása. A buszon ülve érzed: ahogy az akácok
lombjai elkülönítik a zajokat, úgy választ szét mindent Kovi.
A hely, ahol már nem ismer senki, a hely, amit utálni kell, mert
elvette a járásszékhelyt, elvitt mindent, ami alanyi jogon járt.
Kovira menni orvoshoz, vagy a strandra: kényszer, néha
árulás. Az árulás íze: a medence klóros vize. Nézted
a színes kabinajtókat a harminc fokos melegben, kerested
lányt, aki olyan más volt, olyan városi. Aki visszanézett.
És a medence szélén a vízcseppek a tengerről beszéltek.
A gyulai vár sziluettje
Ahogy egymás után eszed a linzereket, a fémtálcán látható
lesz: Gyulai emlék. Némi fénymaradvány, és a vár
sziluettje. Gyula mindig ott volt közöttünk. Összekötött
képeslapokon, amiket hetente átnéztem, nem tudom,
mit remélve. Hogy találok egy nekem címzett lapot, rajta
Mazsolával és Tádéval? Üzenetet nekem, a sosem
látott rokonoktól? Anyám a gyulai lapon anyucinak hívta
magát, erre soha nem emlékeztem. Sosem hívtuk anyucinak.
Vagy mégis? Annyi biztos, hogy a várat sokszor lerajzoltam.
Ilyen a vár. Várszerű. A többi vár jórészt csalódás. Itt viszont
van bástya, nagy víz, meredek fal. Összetartozik itt minden,
a vár, a zászló, a kacsák, és a mozgásban lévő felhők is.
Mint a képeslapokon. Először a családot rajzoltam le, aztán
egy házat piros tetővel, kéménnyel, majd a várat, ami
megvéd minket. És egy fát is, amin keresztül lélegzik
a táj. Gyula: az első kirándulás. Ágyúgolyók – ezek szerint
tényleg voltak ilyenek! – hökkentem meg. Forró nyári nap
volt, álltunk a vár bástyáján. Faltól falig járt a meleg szél.
Másnap tudtam meg, hogy apám nagybeteg. De ott,
Gyulán még minden rendben volt. Az első negyven
év, a képeslapok, a vár. Aztán másnap a telefon. Majd
lélegzetet venni a hallgatáshoz. Ugyanaz a forró levegő.
